Forrás: Index

Saron kitelepítési terveit ismerteti

2004. augusztus 30. 12:15

[MTI]

Ariel Saron izraeli kormányfő kedden bemutatja egy parlamenti bizottságnak azt a pontos menetrendet, amelynek alapján 2005 végéig elköltöztetik a Gázai övezetben élő 8 ezer zsidó telepest. Az izraeli miniszterelnöki hivatal egyik, névtelenségbe burkolózó vezetője hétfőn közölte: Saron ezzel a lépésével bizonyítani szeretné, hogy komolyan gondolja a telepesek távozását a térségből.

A kormányfő a döntését a minisztertanácson jelentette be, a szűkebb körű biztonsági kabinet ülésezése előtt. Saron azt követően nyilatkozott, hogy Aharon Zeévi tábornok, az izraeli katonai hírszerzés főnöke megerősítette: Jasszer Arafat palesztin elnök nem hisz a gázai kivonulásban.

Comments are closed.