Forrás: NOL

MAJOROS ISTVÁN OLIMPIAI BAJNOK!

Munkatársunktól, 2004. augusztus 25. 14:53

Majoros immár a döntőbenKép: MTI – Bruzák NoémiA kötöttfogású birkózók 55 kg-os súlycsoportjában szereplő Majoros István bravúros szerepléssel megnyerte az olimpiát!. A kajakosok és kenusok 1000 méteres középfutamaiból mindhárom magyar egység fináléba került.

BírkózásA kötöttfogású birkózók 55 kg-os súlycsoportjában szereplő Majoros István bravúros szerepléssel megnyerte az aranyérmet. A döntőben a kecskeméti bírkózó hosszabbítás után 3:1 arányban győzte le az orosz Guejdar Mamedaljevet. A már kedden is remekül birkózó, 2000-ben Európa-bajnok Majoros Mamedaljevet ugyanúgy verte meg, mint az elődöntőben az ukrán Olekszij Vakulenkót: ugyan a találkozó elején 1-0-ás hátrányba került  szemben, ám ezt követően átvette az irányítást, és két pörgetéssel megfordította a találkozó állását. A döntőben aztán Majoros összakapaszkodás után az orosz mögé került, ezzel begyűjtve az arnyérmet eldöntő pontot. „Rendkívül boldog vagyok! A döntőben végig éreztem és tudtam, hogy technikai, fizikai és szellemi fölényem van. Szükség esetén tovább is bírtam volna a hosszabbítást, de szerencsére erre nem volt szükség. Az összekapaszkodásnál elsősorban a fordított csípőfogásra figyeltem, s jól tettem. Örülök annak, hogy a fogyasztás ellenére jó erőben voltam, pedig több, mint tíz kg-ot kellett leadnom” – nyilatkozta az újdonsült olimpiai bajnok. „Most nagyon nyugodtak voltunk, még akkor is, amikor az ellenfele szerzett vezetést. A rivális a tipikus orosz iskolát képviselte, nem okozott meglepetést, bár Pisti tartott ettől. Nyugtatni is kellett, arról próbáltuk meggyőzni, hogy már korábban is sikerült a fordítás, a győzelem” – mondta Komáromi Tibor szövetségi kapitány.A 74 kg-os Berzicza Tamás ugyan mérkőzés nélkül megnyerte utolsó csoporttalálkozóját, mégis kiesett, miután korábbi legyőzője, az üzbég Alekszandr Dokturisvili szintén győzelemmel zárta szereplését a kvartettben. Berziczának az azeri Vugar Aszlanov ellen kellett volna szőnyegre lépnie, ám a továbbjutásra már esélytelen vetélytársa feladta a találkozót. A magyar birkózót mindössze 3-2-re legyőző Dokturisvili 8-4-re verte a görög Aleksziosz Kolicopuloszt.A 96 kg-osok között érdekelt Virág Lajos elveszítette második csoportmérkőzését, így kiesett. A magyar versenyző 5-1-re kapott ki a kubai Ernesto Penától, aki ezzel a csoportból kivívta a negyeddöntőbe kerülést. Virág Lajos az első mérkőzésén remek győzelemmel verte 4-0-ra az amerikai Steven Lowney-t.Az azeri Farid Mansurov nyerte a kötöttfogású birkózók 66 kg-os súlycsoportjának olimpiai bajnoki címét Athénban. Mansurov a fináléban a török Seref Eroglut győzte le pontozással 4-3-ra.

AtlétikaVaszi Tünde bejutott a női távolugrás pénteki döntőjébe, Ajkler Zita ugyanakkor kiesett. A világbajnoki negyedik és Európa-bajnoki bronzérmes Vaszi idén nem remekelt, de az olimpia előtt javuló formát mutatott. Elsőre 6,41-et ugrott, majd javított 6,55-tel, harmadikra viszont csak 6,36 jött össze. Azonban így is az utolsó, 12. helyen sikerült bekerülnie a fináléba. Ajkler kétszer a 6,65 méteres selejtező szint alatt maradt (6,39 és 6,25), majd rontott, s kiesett. Óriási meglepetésre búcsúzott a világbajnok francia Eunice Barber, s mellette további nagy nevek véreztek el a selejtezőben: az olasz Fiona May, a hazaiak kedvence, Niki Xanthu vagy a spanyol Niurka Montalvo. Nem jutott be a női gerelyhajítás döntőjébe Szabó Nikolett. A korábbi utánpótlás Európa-bajnok finálés reményekkel érkezett a görög fővárosba, hiszen idén ő rendelkezett a hetedik legnagyobb dobással (63,19 m). Elsőre alig maradt el a 61 méteres selejtező szinttől (60,20), de már ekkor látszott, hogy ez kevés lesz a továbbjutáshoz, mert meglepően sokan – az első csoportból nyolcan – dobták túl. Javítania nem sikerült a folytatásban, 59,06 majd 54,60 következett, így búcsúzni kényszerült.  Összesítésben a 16. helyen végzett. A jamaicai Veronica Campbell a világ idei legjobb eredményével, 22.05 mp-cel nyerte a nők 200 m-es síkfutó számát. A címvédő amerikai Marion Jones távollétében a 22 éves versenyző érkezett először a célba, megelőzve az amerikai Allyson Felixet (22.18 mp) és a 22.30-cal junior világcsúcsot elérő, mindössze 18 éves bahamai Debbie Fergusont.Némi meglepetésre a görög Fani Halkia nyerte a nők 400 m-es gátfutó számát. A világbajnok ausztrál Jana Pittman csak ötödik, a világcsúcstartó orosz Julija Pecsonkina pedig csupán nyolcadik lett. A második helyen Ionela Tirlea-Manolache (Románia), a harmadikon Tatjana Terescsuk-Antipova (Ukrajna) végzett.

TriatlonKuttor Csaba nem áll rajthoz csütörtökön, a triatlonisták versenyében. Kuttor tüszős mandulagyulladással bajlódik, belázasodott, ezért Tállai András főorvos, a magyar egészségügyi csoport vezetője nem javasolta neki az indulást. Az osztrák Kate Allen nyerte meg a női triatlonisták olimpiai versenyét. Az ausztrál születésű, 34 éves versenyző – aki 2002-ben vette fel új hazája állampolgárságát – szenzációs hajrával ért 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás után elsőként a célba. Az első számot még az utolsók között fejezte be, s a második szakasz végén is 2:48 perces hátrányban volt az élen haladó egykori honfitársával, Loretta Harroppal szemben. Az utolsó etapban azonban szédületes tempót diktált, fokozatosan zárkózott fel, 150 méterrel a cél előtt pedig utolérte az erejével addigra teljesen elkészült ausztrált. A bronzérmet Susan Williams (USA) szerezte meg. A szám egyetlen magyar indulója, a Sydneyben 23. helyezett Molnár Erika a 38. lett.

Kajak-KenuA kajakosok és kenusok 1000 méteres középfutamaiból mindhárom magyar egység fináléba került. A kajak-kenu versenyek szerdai 1000 m-es középfutamaiban nemcsak jól, de talán egy kicsit még a várakozásokon felül is szerepelt a kenu egyeseknél szereplő Vajda Attila, aki biztosan, futammásodikként kvalifikálta magát a pénteki fináléba. A másik két magyar érdekelt a kajak egyesben szereplő Kökény Roland könnyedén, míg a Benkő Zoltán, Beé István kajakpáros nagy csatában harcolta ki a döntős szereplés jogát.

VízilabdaAz orosz férfi vízilabda-válogatott lesz a magyar csapat ellenfele a pénteki elődöntőben, miután a negyeddöntőben óriási különbséggel, 12-5-re legyőzte a német együttest. Kemény Dénes tanítványai már a csoportmérkőzések során is találkoztak az oroszokkal, akkor 7-6-ra nyertek. A két együttes egyik legemlékezetesebb párharca a négy évvel ezelőtti sydneyi döntő volt, amikor a magyarok parádés játékkal 13-6-ra „lelépték” az oroszokat, megszerezve ezzel az aranyérmet.  

MűugrásBarta Nóra a 15. helyen végzett a női műugrók 3 m-es versenyének selejtezőjében, s ezzel bejutott a középdöntőbe. Ugyanitt Kormos Villő a 32. lett, így számára véget ért olimpia. Barta öt ugrására összesen 279,24 pontot kapott, s biztosan került be következő körbe, ahova 18-an kvalifikálták magukat. A mindössze 16 éves Kormos 193,68 pontot gyűjtött.

BaseballA világbajnoki címvédő kubai válogatott nyerte a baseball-tornát, miután a döntőben könnyedén legyőzte az ausztrál csapatot 6-2-re. A harmadik helyért: Japán-Kanada 11-2.

StrandröplabdaA brazil Ricardo Alex Santos, Emanuel Rego duó nyerte a férfiak strandröplabda tornáját. A döntőben a spanyol Javier Bosma, Pablo Herrera duót verték meg 2-0-ra. A harmadik helyen a svájci Patrick Heuscher, Stefan Kobel páros végzett.

SzörfA francia Faustine Merret nyerte a női szörfök küzdelmeit. A második helyet a kínai Jin Csien (Yin Jian), a harmadikat pedig az olasz Alessandra Sensini szerezte meg. A szám egyetlen magyar indulójaként Győrbíró Lívia a 24. helyen végzett.Izrael első olimpiai aranyérmét szerezte meg a szörfös Gal Fridman. Az 1952-es helsinki olimpián bemutatkozott ország első medálja – egy bronz – az 1992-es seregszemlén született meg. A második helyen a nyitóünnepségen a lángot meggyújtó görög Nikolaosz Kaklamanakisz végzett, a bromzérem a brit Nick Dempsey-nek jutott. A szám egyetlen magyar indulója, Gádorfalvi Áron 22. lett.

KerékpárAusztrál sikerekkel fejeződött be a pályakerékpáros versenye: férfi madisonban Graeme Brown és az országútiaknál ismert sprinterként számon tartott Stuart O,Grady diadalmaskodott, míg férfi keirinben Ryan Bayley nyert. Utóbbi számban a dobogó legalsó fokára is egy ausztrál, Shane Kelly állhatott fel, miután a harmadikként célba érő német Rene Wolffot szabálytalanság miatt egy hellyel hátrébb sorolták.Az orosz Olga Szljuszareva sikerét hozta a pályakerékpárosok női pontversenye. A 35 éves győztes az elmúlt négy világbajnokságot is megnyerte ebben a számban, Sydneyben pedig harmadik lett. Az ezüstérmet a mexikói Belem Guerrero Mendez, míg a bronzérmet a kolumbiai Maria Luisa Calle Williams szerezte meg.

LovassportA holland Anky van Grunsven megvédte címét díjlovaglásban. Az ezüstérmet a Sydneyben harmadik német Ulla Salzgeber, míg a bronzérmet a spanyol Beatriz Ferrer-Salat szerezte meg.

(forrás: MTI)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.