Funar utóda eltörli a kisebbségsértő rendeleteket
Népszabadság Online, 2004. augusztus 17. 12:50
Kolozsvár új polgármestere számos olyan intézkedést meg kíván szüntetni, amelyet még elődje, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar hozott, s amelyek sértik a helyi magyar vagy a zsidó közösség önérzetét – írja a Szabadság keddi számában.
A kolozsvári napilap szerint a polgármesteri hivatal illetékeseinek több funari intézkedést kell visszavonniuk vagy megsemmisíteniük, mert azok mélységesen sértik a magyar vagy a zsidó közösség önérzetét. Ilyenek például a főtéri régészeti ásatások, a magyargyalázó emléktáblák vagy az, hogy törvényellenesen utcát neveztek el a háborús bűnös Ion Antonescu marsallról. A cikk szerint a helyhatóság intézkedik annak érdekében is, hogy a megyeszékhelyen ne forgalmazzák többé a vasgárdisták lapját.
Kolozsváron még mindig létezik Ion Antonescu marsallról elnevezett utca, jóllehet a háborús bűnösök kultuszát egy két évvel ezelőtt hozott kormányrendelet tiltja. Ennek alapján 2002-ben a rendőrség eltávolította a polgármesteri hivatal üvegterméből az Antonescu-szobor makettjeit, illetve a volt diktátor arcképeit, az utcanév azonban maradt.
A Szabadság érdeklődésére Emil Boc, a kincses város új polgármestere azt ígérte, hogy nem fog késlekedni e helyzet megszüntetésével. ‘Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen utca legyen a városban’ – mondta.
A kolozsvári lap régebben többször is beszámolt arról, hogy Funar Antonescu-szobrot is szeretett volna felállítani a marsall nevét viselő utcában. Az ortodox templom déli részén építkezési engedély nélkül talapzatot építettek, de az akkori parasztpárti prefektus megakadályozta az emlékmű létrehozását.
A kolozsvári zsidó hitközség több ízben tiltakozott az utca elnevezése miatt. Goldner Gábor elnök a lapnak kifejtette: az általa vezetett közösséget rendkívül kellemetlenül érinti, hogy Kolozsváron még mindig létezik Antonescu utca. Ugyanilyan súlyos – mondta -, hogy a Rodipet lapterjesztô vállalat még mindig forgalmazza az Obiectiv Legionar című vasgárdista lapot – mondta Goldner, s jelezte: ezekben az ügyekben az elkövetkező napokban kihallgatást kér Emil Boc polgármestertől.
A Szabadság felhívja a figyelmet: a polgármesteri hivatalban olyan személyek is dolgoznak, akik aktívan részt vesznek a vasgárdista mozgalomban. Funar expolgármester idején a mozgalom különböző rendezvényeket szervezett a városházán Corneliu Zelea Codreanu vasgárdista vezér emlékére. (MTI)
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©