Forrás: Magyar HírlapA fasiszta Amerika
Ahogy tetszik – film
A szeptember 11-i terrortámadásoknak egyetlen zsidó áldozata sem volt, mert a Moszad jó előre szólt a World Trade Center összes zsidó dolgozójának. A szeptember 11-i terrortámadásokat George W. Bush és a mögötte álló szélsőjobboldali, főként az olajbizniszben utazó gazdasági körök tervelték ki az 1938-as berlini kristályéjszaka mintájára, hogy háborút indíthassanak az olajért a Közel-Keleten, megdöntsék a demokráciát Amerikában és világuralomra törjenek. Igaz vádak? Christine Rose, a Megfojtott Szabadság című dokumentumfilm rendezője szerint igen.
Rose ugyanis csinos kis összeesküvés elméleteket kreál az USA jelenlegi elnökéről, kezdve mindjárt a megválasztásával, s erre, valamint arra a tényre alapozva, hogy az Egyesült Államok ma kétségkívül az egyetlen nagyhatalom a világban, egyből meg is fogalmazza egyik kategorikus ítéletét: Bush diktátor, aki világuralomra tör.
Illusztrációként kapunk néhány római császárt. (Tudom, hogy közmondásos az „átlag amerikai” tájékozatlansága, de azért azt ott sem gondolhatják sokan, hogy például Julius Caesar elnökválasztási kampányban győzte le Pompeiust és Crassust)
Rose egyenesen Hitlerhez hasonlítja Busht, a mai Egyesült Államokat pedig a harmincas évek végének Németországával állítja párhuzamba. Pár pillanatra például náci jelképekkel felvonuló lovasokat látunk Németországban 1939-ben, majd amerikai lovas rendőröket egy kaliforniai tüntetésen 2002-ből. Az pedig – valljuk be – elég olcsó fogás, hogy összevágunk az elnökről néhány közeli képet.
A film rengeteg hibáját felsorolni is nehéz lenne. A videokamerával dolgozó operatőr keze zavarón remeg. Rose beszélt New York-ban egy férfivel, aki elmondja: azért nem volt az áldozatok között, mert a végzetes napon orvoshoz kellett vinni a kisfiát. Három évvel a merénylet után. Ugyanígy az „utca emberének” véleménye is totálisan érdektelen már a terrortámadásról.
Az a legnagyobb gond, hogy a beharangozóval ellentétben Rose nem a választ szerette volna megkeresni szeptember 11-e tragédiájára és Irak megtámadására. Ennek megértéséhez talán foglalkoznia kellett volna azzal, hogy miért nevezik sokan az eddigi legreakciósabb kormányzatnak Bushét. Hogy miért állhatnak mögötte már fundamentalistának minősíthető vallási csoportok. Hogy miért alakult ki mára az Egyesült Államokban olyan hisztérikus légkör, amilyen utoljára talán csak a McCarthy bizottság idején volt. Hogy miért lett például szitokszó a liberális jelző (ez a magyar nézőnek is ismerős lehet…), és miért lehet bárkit hazafiatlansággal vádolni, aki nem az elnök politikáját követi. Hogy a láthatóan megingathatatlan küldetéstudattal rendelkező George W. Bush milyen világot próbál teremteni. Hogy miként épül lassan, de biztosan a „kukkolónak” nevezett társadalom (surveillance society), ahol az ember étkezési szokásai is közérdekű, kifürkészhető adattá válhatnak.
Rose mindezekkel nem foglalkozott, sajnos. Ô megmaradt annál, hogy Amerika a náci Németországhoz hasonlít, Bush pedig olyan, mint Hitler és ezeknek az (elő)ítéleteknek próbált meg igazolást találni.
A film legérdekesebb részeiben Howard Zinn történész beszél arról, hogy a politikai és gazdasági hatalom összefonódásában „van egyfajta fasiszta elem is”. Mussolini például ezt a maga részéről kívánatosnak tartotta a korporatív állam létrehozásáért. Néhány személyes történetet is halhatunk azoktól, akiknek a szeptember 11-e utáni hisztérizált légkörben ártatlan dolgokért gyűlt meg a bajuk a hatóságokkal.
Bár Rose itt sem bír magával: miért kell olcsó módon dramatizálni a történetet úgy, hogy a saját konyhaasztalához ültetett, aggódó arcú szereplő előtt egy pocakos férfi járkál, aki az FBI ügynököt személyesíti meg? Na persze: a kihallgató tisztek mindig nagydarab, ellenszenves figurák. A (jóval) kevesebb, talán több lett volna.
· Christine Rose: Megfojtott Szabadság, USA dokumentumfilm, Forgalmazza a Budapest Film
Kósa András
©
