Forrás: Magyar HírlapÚjra halálos bombák robbantak Isztambulban
Két halott, 11 sebesült
Ketten életüket vesztették, legkevesebb 10-en megsebesültek, mikor kedden hajnalban bombák robbantak isztambuli hoteleknél. A nagyváros környéki benzintárolóknál is robbanások voltak.
Az egyik sérült – forrás: ReutersA legutóbbi jelentések szerint két ember vesztette életét, mikor a török nagyváros két, turisták által látogatott hotelénél akvtiválódtak a bombák.
A török televízió képeket közölt a helyszínről. A felvételeken az látható, amint a sérülteket – többségükben külföldieket – látják el a mentők. A detonáció környékén betörtek az ablakok és törmelékek szóródtak szét az utcán.
Az isztambuli rendőrfőnök tájékoztatása szerint a hoteleknél helyi idő szerint hajnali 2 óra körül robbantak a bombák. A két halott mellett egyelőre legalább 10 sebesültről tudni.
A sérültek nincsenek életveszélyben. A török hatóságok a merényletet követően néhány órával már egyértelműen terrortámadásról beszélnek.
A CNN török kiadásában azt állították, hogy az egyik halott egy török, míg a másik iráni állampolgár. Az Anatolia hírügynökség tudomása szerint a sérültek között két holland, két kínai, egy ukrán, egy török és egy türkmén állampolgár van.
Három esetben azonos az elkövető?
Kedden a török belügyminiszter azt mondta, elképzelhető, hogy a négyből három robbanásért ugyanaz a szervezet lehet a felelős, azt azonban nem árulta el, hogy melyik terrorcsoportra gondol.
Ugyancsak kedden két másik bomba is robbant: a helyszín az Isztambul környéki benzintároló létesítmény volt. Ebben az esetben a kár jelentős, de áldozatokról vagy sérültekről nem érkezett híradás.
Eddigi merényletek Isztambulban
Emlékezetes, hogy novemberben több mint 60 ember vesztette életét, mikor isztambuli brit és zsidó célpontok ellen követtek el terrortámadást. Az akcióért az al-Keida terrorszervezet vállalta a felelősséget.
Júniusban négy ember életét vesztette és 15-en megsebesültek, mikor egy isztambuli buszon robbant bomba – nem sokkal azelőtt, hogy George W. Bush amerikai elnök megérkezett volna a nagyvárosban tartott NATO-csúcsra.
Részletek később.
Reuters
©