Forrás: NOL

Klimt-festmények kétséges tulajdonban

Szászi Júlia, 2004. augusztus 10. 00:00

Az egyik perelt Klimt-kép: Adele Bloch-Bauer I.

Az Osztrák Nemzeti Könyvtárban még mindig több ezer „törvénytelen” könyvtári egység van.

Immár ötödik éve rendszeresen adja ki úgynevezett restitúciós jelentését az osztrák oktatási és tudományos minisztérium. A legújabb jelentésből kitűnik, hogy az Osztrák Nemzeti Könyvtár állományában még mindig 26 ezer olyan objektum, köztük több értékes könyv, kézirat, jelentős művek első kiadása van, amelyhez az intézmény törvénytelenül jutott második világháború idején. A tárca tulajdonképpen a közművelődési intézmények tulajdonaként nyilvántartott műkincsek eredetét vizsgálja, elsősorban abból a szempontból, vajon a második világháború idején és közvetlenül az után leltárba vett tárgyak jogszerűen kerültek-e az adott intézményhez. A történészek vizsgálódása még mindig sok olyan esetet tár fel, amikor a nácik által elüldözött, meggyilkolt személyektől elkobzott műkincsek a valós tulajdonviszonyok tisztázása nélkül egyszerűen átmentek a háború utáni Második Köztársaság birtokába. Különösen a Nemzeti Könyvtár esetében sokszor nem ismeretesek az eredeti tulajdonosok, máskor a túlélők vagy az örökösök hiába kérték vissza elrabolt tulajdonukat. Az idei ötvenoldalas restitúciós jelentés ugyanakkor csaknem fele terjedelmét a tavaly visszajuttatott tárgyak listájának felsorolása teszi ki.

A Nemzeti Könyvtár második világháború alatti igazgatójának náci kapcsolatai éppoly közismertek voltak, mint könyvgyűjtő szenvedélye. A történészbizottság kutatásai nem zárják ki, hogy egyik-másik neves magánkönyvtár tulajdonosának elhurcolását is e szenvedély siettette: Paul Heigl, aki már 1933-ban tagja volt az NSDAP-nek, s magas rangot ért el az SS-ben, 1938 és 1945 között a bécsi National Bibliothek (ÖNB) igazgatójaként céljának tekintette a zsidó családi könyvtárak megszerzését. Ha kellett – s ez konkrét esetekben kimutatható – Gestapo-kapcsolatait is igénybe vette a kiszemelt tulajdonos mielőbbi eltávolítása érdekében. A háború után alig több mint ötezer kötet jutott vissza a tulajdonos családokhoz, ám tény, a restitúciót a leltárba vétel hiányosságai is késleltették. Még mindig eredeti csomagolásban, kibontatlanul hever a raktárban például a Theresienstadtban meggyilkolt újságíró, Raoul Korty 15 ezer darabos, felmérhetetlen értékű fotógyűjteménye.

A Nemzeti Könyvtár második világháborús története további kutatásra vár, mint ahogy van még feltárnivaló a Hadtörténeti és a Technikai Múzeumban, és átvilágításra szorul a Modern Múzeum, sőt a Szépművészeti is. A restitúciós jelentés ugyanakkor konkrétan megnevez viszszajuttatott tulajdonokat – köztük több száz kötetes könyvtárakat, Klimt-festményeket. Nem minden eset egyszerű azonban. Se vége, se hossza annak a pernek, amelyben a jelenleg 88 éves Maria Altmann – az egykori Klimt-modell Adele Bloch-Bauer unokahúga – a minap részgyőzelmet ért el. Az amerikai legfelsőbb bíróság illetékesnek minősített egy kaliforniai bíróságot. Így a Bécs által szorgalmazott osztrák bíróság helyett most az amerikai kezdi meg a vizsgálatot és a tárgyalást, vajon a szóban forgó hat Klimt-festmény jogosan került-e a Belvederéhez. A menekülésre kényszerülő tulajdonos, a Bloch-Bauer házaspár a képeket Ausztriában hagyta. Örököseik a háború után más műkincsek kiviteli engedélyéért cserében, aligha szabad akaratból a Belvederének adományozták a hat, jelenleg 150 millió dollár értékűre becsült képet. Ilyen kényszerlemondások esetében volt már példa megegyezésre – a Belvedere igazgatóját most az a vád éri, hogy két Klimt-tájképpel kielégíthette volna Maria Altmann igényét, s akkor nem került volna sor a felettébb kétes kimenetelű perre. Azon azonban senki sem csodálkozik, hogy Gerbert Frodl oroszlánként küzd a Klimt-képekért – csakúgy, mint Rudolf Leopold a még mindig New Yorkban „fogva tartott” Schieléért (Wally portréja). A századforduló e két festője Bécs jelképe, az a kincs, amiért a közönség ostromolja a Belvederét, illetve Leopold múzeumát.

Bécs, 2004. augusztus