Forrás: NOL

A peches hobbit

Film

Szabó G. László, 2004. augusztus 6. 00:00

Kép: Lucy Nicholson – Reuters

Mellékvágányon egy szerelvény a prágai főpályaudvaron. Lámpák, ládák, kígyózó kábelek, vagy húszfős forgatócsoport egy „induló” vonat mellett. A stáb élén egy jó megjelenésű, harminchat éves amerikai színész: Liev Schreiber. Első filmjét forgatja Everything is Illuminated címmel. Juliette Binoche partnereként Harold Pinter Árulás című drámájában játszott nemrég a Broadwayn. Most egy egészen más történet részese. Jonathan Safran Foer regényét viszi filmre Elijah Wood főszereplésével. Zsákos Frodo Prágában. Feketére festett hajjal, szemüvegben, szürke ballonkabátban. Olyan, mint egy hazafelé tartó egyetemista.

Előbb Liev Schreibert kérdezem Elijah Woodról, aztán Woodot Schreiberről.

„Anyai ágon ukrán, lengyel és német rokonokról mesélhetnék – avat be családja történetébe a színész-rendező -, így pontosan tudom, mit érez egy huszonéves amerikai zsidó fiú, aki útnak indul, hogy megkeresse nagyapja egykori megmentőjét. Azt az asszonyt, aki élete kockáztatásával rejtegette őt a nácik elől, és most Ukrajnában él. Elijah szemmel láthatóan élvezi a szerepet. Talán, mert még csak hasonlót sem játszott soha. Dicsérhetném a karizmáját, színészi intelligenciáját, szakmai alázatát – nem teszem. Inkább azt mondom: soha nem láttam még ilyen szempárt. Ahogy ez a fiú nézni tud, ahogy egyetlen tekintetével a végsőkig kitárulkozik, az valóban filmvászonra való.

Elijah, vagy ahogy a stábtagoktól hallom: Lij – aki nemrég Robert Rodrigezzel forgatott a Spin Cityben, ezt megelőzően pedig Michael Gondry nálunk most bemutatott filmjében, az Egy makulátlan elme örök ragyogásában vállalt szerepet Jim Carrey és Kate Winslet mellett – ezekben az alkotásokban végérvényesen kinőtt a kedves, megbízható kölyök szerepköréből. Mára okos, felkészült, jó humorú fiatalember, akivel például a természetről ugyanolyan mélyreható beszélgetéseket lehet folytatni, mint a mesterséges intelligenciákról. Amikor azt kérdezem tőle, kit tart a korosztályából igazán jónak, töprengés nélkül azt feleli: „River Phoenix volt a nagy kedvencem. Sajnálom, hogy tragédiába torkollt az élete. Nagyon tehetséges fiú volt. Szerettem volna látni, hogy Oscar-díjat kap. Megérdemelte volna.”

Liev Schreiber készülő filmjében nagyszerűen érzi magát.

„Ez egy megható, drámai történet, amelyben egészen más lehetek, mint a korábbi szerepeimben. Zsákos Frodónak már az árnyéka sem kísér. Ez a fiú, aki kalandos útra vállalkozik, amikor a fejébe veszi, hogy felkutatja nagyapja megmentőjét, teljes mértékben fedi a mai énemet. Én is ilyen vagyok. Ha egyszer elhatározok valamit, akkor azt végig is csinálom. Liev irányításában azért is érdekes a munka, mert nem foszt meg az ötletektől. Engedi, hogy én is hozzátegyek valamit a figurához, a belső arcához. Az Egy makulátlan elme örök ragyogásában kis szerepem van. Pár jelenet, néhány perc csupán. De a film témája nagyon vonzott, ezért örültem, hogy játszhatok benne. Ebben a most készülő filmben egészen más történetet élhetek meg, egy érzelmekkel teli, nem mindennapi történetet, amely a saját családom múltjából is ad egy szeletet. Ráadásul életemben először járok Prágában. Gyönyörű város! Teljesen elbűvölt. A következő hetekben a nyugat-csehországi Žatec közelében dolgozunk, ahol annak idején Barbra Streisand a Yentlt forgatta. Ott lesz majd a filmbeli Ukrajna.”

Nézem az ujján a gyűrűt. Észreveszi.

– Ez nem egy hétköznapi darab. Kabala. Hiszek az erejében – mondja.

– Frodótól sem fog megválni egyhamar.

– Én is úgy érzem. Szerintem életem végéig elkísér.

– Zavarja? Most már ott tart, hogy a legszívesebben…

– …nem, nem! Még mindig bírom. Hatalmas élmény volt számomra a forgatás. Új-Zéland, Peter Jackson, a film rendezője és a társaim, akikkel együtt játszom a filmben, ezek mind olyan emlékek, amelyekről nem szeretnék lemondani soha.

– Az viszont mégiscsak furcsa lehet, hogy bárhol jár is a világon, mindenütt Frodót látják önben, sőt annak is szólítják.

– Sokan nem is ismerik a valódi nevem. Igen. Ez az igazság. Nem baj. Ha jó színésznek tartanak, egyszer lehet, hogy megtanulják. Én ezzel egyáltalán nem foglalkozom. A pályám alakulása sokkal jobban érdekel. Bevallom, én magam is megijedtem egy kicsit, amikor rá kellett jönnöm, hogy Frodo arca most már végérvényesen ott lesz az arcomon. Ekkora őrülettel egyikünk sem számolt A Gyűrűk Ura bemutatója után.

– Abból, ami előtte volt, mi az, ami hasonlóképpen

fontos?

– Victor Hugo regénye, A Notre Dame-i toronyőr, Tim Roth filmjei, a Radiohead zenéje…

– …nem erre gondoltam. A pályáját illetően.

– Ja úgy! Először is: kórustag voltam az iskolai énekkarban, ahonnan aztán vittek ide-oda, különböző fellépésekre, később jöttek a reklámfilmek, majd a modelliskola, s amikor Iowából Los Angelesbe költöztünk, megkérdezték tőlem, szeretnék-e színész lenni. Naná, hogy igennel válaszoltam. És jött a Vissza a jövőbe második része, az Avalon, a Halhatatlan szerelem, a Jófiú… de akkor még mindig kölyök voltam. A Gyűrűk Urával aztán „nagycsoportos” lettem.

– Most, huszonhárom évesen nem érzi, hogy ott legbelül idősebb egy kicsit?

– Ó, én ezt nagyon sokszor érzem. Heccelnek is néha a barátaim, hogy „Lij, olyan vagy, mint egy bácsika!” Igen, vannak napok, amikor valóban túlságosan komolyan, sőt komoran nézem a világot, de mit tegyek, ilyen vagyok. A játék öröme azonban nem fog kihűlni bennem soha. Ezt merem állítani. Nem mintha a színészetet pusztán játéknak tekinteném, mert annál sokkal, de sokkal többet jelent számomra. De találkoztam már a pályán olyanokkal is, akik fásultan, sőt teljesen kiégve állnak a kamera elé. Én az ő helyükben azonnal abbahagynám. Ha üressé válik a tekintet, ennek a munkának már egyáltalán nincs értelme.

– Paula Abdult szereti még?

– Szeretem, nem szeretem…! Ez is egy munka volt. Még a Vissza a jövőbe 2. előtt. Bekerültem egy videoklipjébe. Igen, akkoriban nagyon tetszett… gyerek voltam még, és teljesen odavoltam az örömtől, hogy ott lehetek a közelében. Mintha egy hollywoodi szuperprodukció főszereplője lettem volna. De ami nagyon érdekes! Tudja, ki rendezte a klipet?

– Gőzöm sincs.

– David Fincher.

– Az a Fincher, aki később…

– …igen! A Hetedik, a Játsz/ma és a Harcosok klubja rendezője. Hát hogyne lennék büszke arra, hogy „együtt” kezdtük a pályát?

– Ma kinek mondana igent egy hasonló felkérésre?

– Például Spike Jonesnak. Vagy Chris Cunninghamnek. A legboldogabb persze akkor lennék, ha a Radiohead klipjébe hívnának. Nekik ingyen is, bármikor.

– Ennyire imádja a zenéjüket?

– Ők a kedvenceim. Nagy álmom, hogy ha egyszer zenei kiadóm lesz, és hogy lesz, arra a nyakamat teszem, én adjam ki a soron következő lemezüket. De új csapatokat is szívesen támogatok majd.

– Saját album?

– Ugyan! Elénekelgetek én, ha kell, de mondjuk, ha egy musicalbe hívnának, nem biztos, hogy azonnal igent mondanék. Lusta vagyok, szörnyen lusta, bár… vannak dolgok, amelyek meg mindig izgatnak. Ilyen a fényképezés. Vagy a főzés.

– A főzés?

– Miért csodálkozik? Mit vár egy torkos hobbittól? Imádok új recepteket összeállítani. Nálam semmi sem lehet hagyományos. Én a krumplisalátát is úgy készítem el, hogy annak nem lehet párja.

– A szerelemben is ilyen „ínyesmesternek” tartja magát?

– Hol?

– A szerelemben.

– Csak ezt ne kérdezte volna! Megint olyan valakibe szerettem bele, aki… tudja, én egy meglehetősen romantikus fazon vagyok, de eddig minden kapcsolatom elég drámaian, sőt nemegyszer egyenesen tragikusan ért véget. Nagy repülés után hatalmas zuhanás. És nyaldoshattam a sebeimet. Igaza van a bátyámnak, aki mindig arra int: óvakodjak a nőktől.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©