Feltárul a dorosici tömegsír titka
Emlékművet kapnak az elpusztított magyar munkaszolgálatosok is
Szendrei Lőrinc, 2004. augusztus 2. 00:00
Tavaly novemberben keresték fel a kijevi nagykövetség munkatársai a tömegsírt, ami fölött egy legelő terül elKép: A Magyar Köztársaság Kijevi Nagykövetségének felvétele
Egy tömegsír Dorosicban címmel dokumentum-összeállítást közöltünk lapunk 2003. augusztus 23-i számában.
Felidéztük az 1943 tavaszán az ukrán faluban elkövetett tömeggyilkosság körülményeit. Több száz magyar, beteg munkaszolgálatos lelte halálát, amikor a magyar katonák egy éjszaka rájuk gyújtották a kolhoz pajtáját, majd a menekülőket lelőtték. Még tavaly nyáron a tragédiában áldozatul esett vagy azt túlélt tíz ember hozzátartozója találkozott Budapesten, a Bálint Házban. A résztvevők között akadt egykori diplomata, katonatiszt, egyetemi tanár. Volt, aki jegyzőkönyveket, halotti bizonyítványokat, leveleket hozott magával. Az áldozatok, szenvedők gyermekei, unokái ülték körül az asztalt.
Harag nélkül.
Az írás megjelenése után vitafórum nyílt a Népszabadság Online-on. Heteken-hónapokon át zajlott az indulatos, időnként rendkívül szélsőséges hangnemet is megütő vita. Többen megkérdőjelezték, hogy valóban történt-e tömeggyilkosság. Mások viszont arra figyelmeztettek, hogy ez a titok is feltárásra szorul, hiszen csak így lehet tisztességesen szembenézni a történelmi múlttal. Azt senki sem vitatta, hogy szükség lenne valamilyen dokumentumra, levéltári, bírósági anyagra, amiből hitelesen kiolvasható, mi is történt 1943 tavaszán Dorosicban, és milyen következménye volt a tömeggyilkosságnak.
‘Fontos kérdés: volt vádirat, esetleg tárgyalás 1946/47-ben?’ – fogalmazott az egyik vitázó, amihez kéréssel csatlakozott a vita másik résztvevője: ‘Kérjük együtt, hogy a Népszabadság térjen vissza az ügyre egzaktabb adatokkal, megnevezve a korabeli forrásokat!’
A temetőben nincsenek ellenségek címmel tudósítást közölt 2003. október 4-én az Ungváron szerkesztett és Kárpátalján megjelenő Kárpáti Igaz Szó.
‘A Kárpátalján található magyar hadisírok feltérképezésére megyénkbe érkezett dr. Holló József Ferenc vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) főigazgatója vezette magyar küldöttség – kezdte tudósítását a lap, majd idézte a magyar tábornokot, aki szerint rendelkeznek azon magyar katonák nagy részének adataival, akik Kárpátalján vesztették életüket, s ismerik végső nyughelyüket is. Kiemelte, hogy a hadisírok gondozása fölött védnökséget vállalt Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke is.’
Holló József Ferenc felidézte lapunknak a látogatás további részleteit. A tábornok elmondta, hogy szándékaik szerint regiszterbe veszik valamennyi ukrajnai hadisír adatait. A hadműveletek során elesett vagy a fogságban elpusztult katonák sírjainak száma meghaladja a százat. Nehezíti az ukrajnai kutatást, hogy a hadifogolytáborok anyagai Moszkvába kerültek.
A kegyeleti tevékenység csak a legteljesebb kölcsönösség alapján alakulhatott ki. Köztudott, hogy Magyarországon a rendszerváltás után is igyekeztek valamenynyi szovjet katonasírt tisztelettel gondozni.
A tábornok fotókat mutatott a felkutatott és a magyar állam támogatásával emlékhellyé alakított oroszországi hadisírokról. Számos ütközet helyén állnak a vasból öntött keresztek, olvashatók a gránittömbökbe vésett, kétnyelvű emlékmondatok, magasodnak az egykori csatamezők fölé a székely motívumokkal kifaragott kopjafák.
Az oroszországi emlékművek környezetét folyamatosan ápolják.
Hasonló emlékhelyek kialakítása van folyamatban Ukrajnában is. A hadisírgondozó intézet tervezi, hogy fölkutatja azoknak az egykori magyar hadifoglyoknak, vagy malenkij robotra elhurcolt, ártatlan embereknek a sírjait, akik a gulag táboraiban hunytak el.
Holló József Ferenc tábornok végezetül visszatért Dorosic ügyéhez. Megemlítette, hogy nem utolsósorban a lapunkban megjelent cikkek következtében a Magyar Köztársaság kijevi nagykövetsége felvette a kapcsolatot az ukrán hatóságokkal. A remények és a tervek szerint 2005-ben megépülhet egy méltó emlékmű a Dorosicban embertelen körülmények között elhunyt közel 400 munkaszolgálatos emlékére.
A kijevi nagykövetség munkatársainak útjáról érdeklődő kérdéseinkre Tóth János nagykövet válaszolt az ukrán fővárosból.
E-mailen folytatott párbeszédünkből tudtuk meg, hogy a hivatalos jelentés a Külügyminisztériumba került, ahonnan azt továbbították a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó Irodájába.
A nagykövetségi jelentés – többek között – a következőket tartalmazza:
‘2003. november közepén a nagykövetség két munkatársa felkereste a helyszínt, és sikerült néhány helybéli szemtanúval is szót váltanunk a 60 évvel ezelőtti történtekről. Tapasztalataink és információink az alábbiakban összegezhetők: a ma Kupiscse néven regisztrált település Zsitomir megyében, Korosztenytől nyugatra található, mintegy 360 házból áll, azt az Ovrucs-
Novograd-Volinszkij országút szeli ketté. Novograd-Volinszkij felé haladva, az úttól balra eső, kisebbik falurész volt valaha Dorosicsi (Dorosic), a helyiek ma is így emlegetik.
A dorosici bejárattól balra, az út közelében volt található egy kolhoz, ahol egy nádtetős, fából készült tehénistálló állt, ahol 1943-ban a tragikus esemény történt. A szóban forgó helyszínt egykoron és most is legelő veszi körül.’
Egy szemtanú elmondása szerint a Dorosictól nem messze települt tábori kórházból a kiütéses tífuszban is szenvedő beteg, de alapvetően zsidó munkaszolgálatosokat a tehénistállóba telepítették át. A járványveszély miatt a helyi lakosokat igyekeztek távol tartani. 1943. április 29-én éjszaka a betegeket őrző magyar katonák az épületet benzinnel is meglocsolva felgyújtották, a menekülőket lelőtték.
A következő napokon a korábban a betegeket őrző 20-30 katona a tehénistállótól mintegy 100-150 méterre, a legelőn hosszú, széles gödröt ásott, a tűzvész és az áldozatok maradványait a gödörbe hordták, és betemették. Az esetet követően nem sokkal a katonák a helyszínt elhagyták.
A tömegsír helyét semmi sem jelzi. A területre kiépített út nem vezet a mai napig. A szemtanú szerint a település temetőjébe nem vittek maradványokat, így semmi nyoma nincs a 61 évvel ezelőtt lezajlott eseményeknek.
Jelentkezett egy magyar szemtanú is. A betegágyában fekvő, 91 éves Bikácsi László, ma a Képzőművészeti Egyetem nyugalmazott tanára 1943 márciusában Kijevből Korosztenybe került a 116. számú tábori kórházhoz, ahol az adminisztrációs irodát vezette. Ehhez a kórházhoz tartozott a közeli dorosici telep.
Az idős úr még ma is nehezen szánja rá magát, hogy felidézze a hatvanegy esztendővel ezelőtti borzalmakat.
– A kórházigazgató főorvos, Szentendrei Endre – aki a háború végén, Ausztrián át Németországba menekült – kifejezetten antiszemita ember volt – kezdi nehezen a beszélgetést. – Reggelente megkapta az éjjel elhunyt munkaszolgálatosokról a jelentést. Éjszakánként három-négy-öt tífuszos beteg halt meg. Szentendrei őrnagy ezt mindig kevesellte. Eljött aztán az a bizonyos reggel, amikor legalább háromszáz halottról szólt a jelentés. ‘Ez igen!’ – mondta a főorvos. – Ezután a kórház orvosával együtt gépkocsiba ült, és mint irodavezetőjének vele kellett mennem a korosztenyi tábori kórház körletétől 30-40 kilométerre lévő Dorosicba. Amit ott láttam, attól majdnem elájultam. Szénné égett, iszonyatos holttestek hevertek a mezőn. A vizsgálat nem derített fel semmit. 1943 májusában mint kétgyerekes családapát leszereltek. Hangsúlyozni szeretném, hogy a tábori kórház állományából Gyarmati László hadapród őrmesteren és Réz Miklós honvéden kívül senki sem teljesített szolgálatot Dorosicban. Gyarmati édesanyja felkeresett 1945 után. Tőle tudtam meg, hogy a fiát Népbíróság elé állították Miskolcon, és halálos ítélet vár rá. Kérte, hogy tanúskodjam a fia mellett, hátha megmenthető az élete. Én ezt megtagadtam. Szentendrei kórházparancsnok soha nem titkolta zsidóellenességét. Hogy Gyarmati Lászlót és társát milyen megbízással irányította Dorosicba, nem tudtam, mint ahogy a mészárlás részleteit sem ismertem.
Felkerestük a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárat, hogy vajon található-e valamilyen dokumentum a dorosici tömeggyilkosság végrehajtóinak peréről. Dobrossy István igazgató válaszából megtudtuk, hogy ‘a Miskolci Népbíróság előtt indult Réz Miklós és társa, Gyarmati László pere, de az átkerült a felsőbb szintű Debreceni Népbírósághoz.’
Tudakozódtunk a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán is, vajon van-e nyoma a pernek, az ítéletnek, valamint az ítélet végrehajtásának. Bökönyi István, a BVOP országos parancsnoka, vezérőrnagy válaszában arról értesített, hogy az irattárukban sem az ítéletről, sem a kivégzésről nem találtak dokumentációt. Az archív nyilvántartásukban mindössze annyi szerepel, hogy Gyarmati Lászlót halálra ítélték, és 1948. augusztus 27-én kivégezték.
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©