Forrás: Magyar HírlapForrongó Palesztina

Lehet, meg kell tanulni egy új nevet a közel-keleti konfliktusban. Az urat Mohamed Dahlannak hívják, 44 éves, és egyes szakértők máris Arafat lehetséges utódjaként emlegetik. Ôt sejtik az elmúlt hetek zavaros palesztinai eseményei mögött. Az elmúlt esztendőkben a Gázai övezetben szívósan építette ki biztonsági hálózatát, megteremtette annak pénzügyi hátterét. Ha tovább fajul a Fatah belső feszültsége, hovatovább elfoglalhatja a hanyatló vezér helyét.

Megfigyelők úgy látják, ha az izraeliek Saron ígérete szerint kiürítik a Gázai övezetet, Dahlan lehet a jeruzsálemi kormány tárgyaló partnere, mi több, az Egyesült Államoké is. Nem tudni persze, mi ebből a merész kombináció, és mi a valóság. Annyi viszont kétségtelen tény, hogy Dahlan, alig túl a negyvenedik esztendején, merőben újat hozhat a közel-keleti politikába, ha csakugyan akarja, akár ki is mozdíthatja a holtpontról az esztendők óta megfeneklett békefolyamatot.

A nevét is azért emlegetik mind gyakrabban, mert nem csupán a feltörekvő politikust látják benne, hanem egy egész nemzedék szándékainak megtestesítőjét. A fiatalokét, akik lázadni merészeltek a Fatah uralma ellen, s akik elindítottak egy eddig ott szokatlan folyamatot. Torkig vannak azzal, hogy miközben a PFSZ különböző külföldi forrásokból – a fáma szerint kivált az Európai Unió vezető országaiból – tisztes összegeket kap, mindez látatlanul és ellenőrizetlenül elúszik a vezetők kezei közül. Valószínűleg nemcsak Arafat környezetét, de magát a vezért is gazdagítva. De a pénzekből olyan külföldi megbízottakhoz is bőven jut, köztük hazájukban befolyásos újságírókhoz, akik lapjaikban skrupulus nélkül, egyoldalúan propagálják a palesztin ügyet, gyakran antiszemita meggyőződésből, de az ellenszolgáltatástól is sarkallva, bármit hajlandók leírni.

Ez az ifjú palesztinai nemzedék megelégelte az agg vezetés diktatúráját, igazi fantáziadús reformokat szeretne, és hogy beleszólása lehessen végre az irányításba, kezdetben még viszonylag korlátozott, de bátor cselekvésbe kezdett. Neki tulajdonítják, hogy zűrzavar bolygatta föl a PFSZ hatáskörébe tartozó területeket, Arafat több kérdésben is kénytelen volt visszakozni, egyebek között igen gyorsan leváltani a biztonsági szolgálat éléről mohó unokaöccsét is.

A mozgalom még egészen a kezdetén tart, de sokan biztató jelet látnak benne a jövőre nézve. Megelégelvén a tömérdek szenvedést, a kilátástalan öldökléseket, ez a generáció, ha messzebbre lát, és megvan benne a hajlam, először csak tapogatózva, majd elszántabban is, párbeszédet kezdhet Izraellel is, megkísérelheti a kimozdulást a holtpontról. Ehhez persze nem elég az ő szándékuk – ha csakugyan van olyan -, Izraelnek is meg kell tennie a magáét. Akár Saronnak hívják az izraeli kormányfőt, aki most nagykoalíciós kísérlettel megpróbál enyhíteni a reá nehezedő szélsőséges nyomáson, akár másképpen alakul kormánya sorsa: ha komolyan gondolják a béketeremtést, a zsidóknak is mindenképpen változtatniuk kell magatartásukon. Abban a helyzetben, amelyben ma a Közel-Kelet leledzik, mindenképpen fölül kell vizsgálni mindkét oldalon az indulatok szülte álláspontokat.

Valójában nem is ezen a két oldalon, hanem az ennél fontosabb harmadikon is. Ha a novemberi választások után netán ismét Bush lenne az amerikai elnök, második fehér házi szakaszára be kell majd látnia, hogy Nagy Közel-Kelet terve illúzió volt, sőt valójában rosszul álcázott ürügy az iraki háború kirobbantására. Ha meg netán a demokrata Kerry futna be Bush helyére, nagyobb fantáziával és több hajlékonysággal kellene belevágnia a még távolban lebegő békekísérletbe.

Ami Palesztinában most bontakozik, nemcsak érdekes, ígéretes is lehet. Ott már, úgy látszik, moccan valami.

Várkonyi Tibor

©