Forrás: NOL

Csapdában a palesztinok – Háttér

Yehuda Lahav, 2004. augusztus 3. 00:00

Arafat köszönti az őt ünneplő tömegetKép: Reuters – Ammar Awad

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a gázai zavargásoknak (és immár a ciszjordániaiaknak is) két fő oka van. 1. A radikális fiatalok korrupcióval vádolják a palesztin hatóság régi vezetőit. 2. Második érvük, hogy a vezetők összejátszanak az izraeliekkel, és kiszolgáltatják nekik az ellenállókat. E tekintetben a palesztin hatóság emberei valóban csapdában vannak: ha tétlenül nézik a terroristák tevékenységét, Izrael vádolja őket a palesztin-izraeli megállapodásokban rögzített kötelezettségeik megszegésével; ha tesznek a terrorizmus ellen, saját embereik minősítik őket kollaboránsoknak. Kérdéses, létezhet-e ebben a közegben elegendő politikai bölcsesség ennek az ellentétnek a feloldásához?

Valójában a zavargásoknak és a palesztin vezetéssel szembeni mind nyíltabb kritikának mélyebb okai vannak. A Jasszer Arafat nevével jelzett régi gárda képtelen volt eleget tenni a kilencvenes évek elején, az oslói izraeli-palesztin megállapodások idején nagyon széles körökben elterjedt békeelvárásoknak. A palesztin vezetők ezért Izraelt okolják – éppen úgy, mint ahogyan az izraeli vezetők a palesztinokat. A fiatal palesztin radikálisok osztják is az Izrael-ellenességet (sőt élen járnak benne), ám az utóbbi időben összekapcsolják a palesztin hatóságot uraló korrupciót a politikai tehetetlenséggel és eredménytelenséggel. Ezért a radikálisok ismételten az ígért reformok végrehajtását követelik. Jasszer Arafat erre csak nagyon vonakodva vállalkozik, ha egyáltalán vállalkozik rá.

Arafat személyes felelősségére egyelőre többnyire csak célozgatnak, csak a legritkább esetben támadják őt magát – mint tette a volt biztonsági ügyekért felelős miniszter, Mohamed Dahlan vagy Nabíl Amru volt miniszter (akinek a minap amputálni kellett egyik lábát, miután „ismeretlenek” merényletet követtek el ellene). De az általános jellegű bírálatoknak is Arafat a célpontja.

Megoszlanak a vélemények, vajon a „lázadók” esetleges győzelme és hatalomra jutása feltétlenül a palesztin nemzeti mozgalom radikalizálódásához vezet-e? Lehet, hogy éppen a mai lázadók mutatkoznak végül pragmatikusabbaknak. Ezt a nézetet vallja, például, Zvi Bar”el, a Haarec hírmagyarázója. Szerinte a palesztin erjedés láttán Izraelnek két útja van. Tétlen maradhat, kivárhat az amerikai elnökválasztásokig, vitákba bocsátkozhat az Európai Unióval, vég nélkül ismételheti, hogy „nincs és soha nem is lesz kivel és miről tárgyalni” a palesztinokkal – „ám beszélhet is a palesztinokhoz, előterjeszthet politikai tervezeteket, amelyek előrevetíthetik a palesztin jövőt, új hangokat hallathat, amelyek kellően visszhangozzák a mostani palesztin vitákat”.

Tel-Aviv, 2004. augusztus