Alternatívok Szegeden
Stőhr Lóránt, 2004. július 29. 00:00
Az Artus Stúdió Retina című előadása a látás kérdéseit feszegeti Kép: Katkó Tamás
A kísérletező szellemű színházi társulatoknak is jut szereplési lehetőség a nyüzsgő nyári fesztiváléletben. Az óriás rendezvénynyé nőtt kapolcsi Művészetek Völgyét és a Hajógyári-szigetet megelőzően, július 17. és 25. között Szegeden rendezték meg a Szabad Színházak XIV. Nemzetközi Találkozóját, a Theatert, valamint a X. Alternatív Színházi Szemlét (SZASZSZ).
A szegedi fesztivál intimitásával, nyugalmával és a színházi kísérletek iránti nyitottságával vonzza magához közönségét. A régi zsinagógában és a régi Hungária Szálloda felújításra váró báltermében berendezett előadóterek méreteiknél és különleges atmoszférájuknál fogva kedveznek néző és produkció bensőséges találkozásának. Az idén kilenc nap alatt huszonegy társulat lépett fel a fesztiválon, ebből tizenkettő volt a versenyprogram (SZASZSZ) résztvevője, ami ennyi idő alatt igazán megemészthető mennyiség. Ám a szemle szakmai színvonalának, mint ez a Forgách András által vezetett zsűri értékelésében elhangzott, nem ártott volna, ha nem hiúsul meg a versenybe eredetileg beválogatott három kőszínházi produkciónak, Pintér Béla, Jeles András és Zsótér Sándor egy-egy rendezésének szegedi szereplése. A versenyprogram súlypontja ekképpen a szövegközpontú színháztól a táncszínházak felé tolódott el.
Az Artus Stúdió Retina című előadása a látás kérdéseit feszegeti a táncművészet sajátos eszközeivel. A darab fantasztikus kiindulási ötlete abban áll, hogy egy tetőről lezuhant és megbénult ember szeme nem érzékel ugyan, de retinájára megfejtésre váró belső képek vetülnek ki. A halál előtti utolsó pillanatokban lepereg az ember képzeletében az élete filmje, szokás mondani, ám Goda Gábor rendező-koreográfus és társulata szakít ezzel a közkeletű felfogással. Az előadás során az előtérben mozdulatlanul fekvő beteg víziói a zuhanás közben az elsuhanó ablakokban elkapott és ‘egymásra fényképezett’ életképek kibontásából állnak. A meghökkentő megoldásokat felsorakoztató, gazdagon rétegzett előadás emblematikus zárójelenetében a mások tekintete elől menekülő ember szemét elkendőzve, vak nyúlként üvegkalickájába menekül – ám a társulat ezután még mindig tartogat egy katartikus pillanatot a néző számára: a hetven percen át tökéletesen mozdulatlan táncos, a beteg, egyetlen apró gesztus erejéig megmozdul.
Szemben az Artus néhány képi és zenei motívumra épülő, szigorúan szerkesztett variációival, Bozsik Yvette társulata lazán egymás mellé sorakoztatott jelenetek füzéréből alkotott varázslatosan sokszínű, felszabadító erejű előadást. A Táncterápiában a négy férfi és négy női táncos különféle mozgáskultúrákat felhasználó táncai hol a párkapcsolatokról vallanak lírai szépséggel, hol tipikus mai figurákat és helyzeteket skiccelnek fel áradó humorral, hol ősi, elementáris érzéseket hoznak felszínre. Az előadás befejezése ismét csak katartikus hatású: egy artistanő szinte emberfeletti módon hajlékony testének hihetetlen mozdulatai ütköznek egy testileg-szellemileg fogyatékos ember groteszk mozgásával, amit a táncosoknak a mozgás hétköznapi örömét sugárzó játéka kísér. Mindenki képességei szerint, de táncolni így is, úgy is jó, hirdeti a vidám zenére komponált befejezés.
Az irodalmi szöveg színházi felhasználására tett elementáris hatású kísérletet a vajdasági Urbán András 0,1 mg című előadásában, melyben Csáth Géza naplóit adaptálta földdel felszórt színpadára. Urbán expresszív anyag- és eszközhasználata brutálisan szorongató jeleneteket teremt: egy olyan kép, mint a jégtömbbe fagyasztott hal kiolvasztása a lángvágóval, örökre beíródik az ember emlékezetébe. A kellékek azonban mit sem érnének a színészek nélkül: a 0,1 mg-ban közreműködő három színész robbanóan energikus jelenléte szinte szétfeszítette a szűk előadótér falait. Különösen felkavaró volt a férfi, Pletl Zoltán a szorongás és őrület közti vergődésig, a teljes testi-lelki lecsupaszodásig eljutó alakítása – tébolyult kiabálása, megtört hangú könyörgése a kétségbeesés határára taszít. A 0,1 mg jelenleg még nem befejezett előadás, de félkészen is teljesebb színház, mint számos simára csiszolt produkció. Urbán társulatához hasonlóan a lengyel Komuna Otwock sem engedte el nézőjét egy pillanatra sem, szédítő tempóval és szuggesztív szöveghasználattal fogta szorosan az elmerengésre hajlamos képzeletet. A modernista törekvéseket életre keltő, politikus színház Perechodnik/Bauman című előadása egy nácikkal kollaboráló zsidó férfi naplóját és Zygmunt Bauman történész gondolatait fordítja át elvont csoportmozgásokra és személytelen énekbeszédre. A Komuna Otwock munkája minimalizmusával és egységességével tűnt ki a barokkosan túldíszített, színházi eszközökben tobzódó előadások sorából. Modern és posztmodern, puritán és túlburjánzó, expresszív és játékos, táncos és zenés: hol gyengébb, hol erősebb kihívások a hagyományos színház ellen. Ezeket az alternatívákat kínálták fel az alternatívok Szegeden.
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©