Forrás: Magyar HírlapA védekezésnek nincs más útja

[A hágai fal(s) ügy, mh, július 17-18.]

A falaknak szinte minden esetben védelmi szerepük volt és van. A legismertebb, a kínai nagy fal sem azért épült, hogy évszázadok múlva a turisták látványossága legyen. Az ókortól kezdve, amikor még a közállapotok nem voltak ennyire tisztázottak, mint ma, a városokat, településeket, várakat is falak védték a hívatlan, esetleg barátságtalan látogatóktól. Egyetlen olyan falról tudok a történelemben, amelyik nem a védelmet szolgálta, ez a berlini fal volt. Most Izrael Állam próbálja saját területét megvédeni egy fallal. Szerintem teljesen jogosan és főleg ésszerűen. Végre, hogy megjelent egy cikk egy újságban, amely felhívja a figyelmet arra a képmutatásra, álszent magatartásra, amely a nyugati országok, de mondhatnám, a mi politikusainkat is jellemzi. Persze a cikk is óvatos, csak a hágai bíróságot kritizálja. Pedig nem kell ahhoz zsidóbarátnak lenni, hogy valaki elfogadja a védekezésnek ezt a módját. A zsidók visszatértek az ígéret földjére, és az arabok által sivataggá változtatott vidékből ismét Kánaánt csináltak, egy modernet. Az ilyesminek vannak irigyei, és nem csak az arabok között. Persze elítélni Izraelt a falépítés miatt egy európai parlamenti bársonyszékből könnyű. Meg aztán kellemetlen lenne, ha megint egy harminc év előtti olajválság törne ki. A politikusok mossák kezeiket. Ôk tiltakoztak, az arabok nem szólhatnak semmit. Kétségtelen, hogy a híradások és az újságok is legjobb esetben valami semleges állásfoglalást közölnek. Egy komolyabb napilapban, mint például a Magyar Hírlap, először olvasok olyan kritikát, amely nem igazán követi az országos politikai állásfoglalást.

Az a véleményem, hogy Izrael építse meg teljesen a védőfalat biztonsága érdekében, mivel más útja a védekezésnek nincsen. Persze, nekem könnyű. Nem vagyok újságíró, a főszerkesztő nem fogja azt mondani: ilyen „éles” állásfoglalás nem jelenhet meg, mert mit szólnának ehhez.

Révai György

e-mail

©

Comments are closed.