Forrás: Magyar RádióA holokauszt krónikája – teljes szöveg
2004. július 28., szerda 7:07
197 olvasás
A Holokauszt Krónikájáról beszélget Pók Attila történésszel. Győri László.
– Heller Ágnes a Holokauszt szemei c. filmben mondta, hogy a holokauszt kívül esik a történelmen, a holokausztról nem lehet beszélni, lehet beszélni egyes emberek történelméről, lehet beszélni a túlélők történetéről, de igazán a holokausztról beszélni csak a halottak tudnának, a halottak pedig nem tudnak beszélni. Ez a könyv is leíró jelleggel foglalkozik azzal, amire nincsenek szavaink.
– Amit nem lehet feldolgozni, az inkább a holokauszt motivációja, okai, a holokauszt valamilyen racionális értelmezése. A történésznek azonban az eseményeket feltétlenül dokumentálnia kell, és ebbe nagyon sokat segítenek az ilyen alapos munkák. Azonban számtalan kérdést is felvetnek, nem azt a kérdést, hogy volt-e holokauszt, hanem, hogy mi is a holokauszt. Amikor ilyen eseménynek a történetét, krónikáját meg kell írni, kérdés, hogy mikor kezdődött és mikor fejeződött be. A könyv nagyon érdekes választ ad a kérdésre, hiszen a zsidóság ókori történetével kezdi, és az utolsó időpont 2004. április 15. a Budapesti Holokauszt Múzeum megnyitása. Tehát szó nincs arról, hogy csak a tulajdonképpeni szorosabb értelemben vett vészkorszak eseményeit rögzítené. És ez rögtön alapvető személeti kérdéseket vet fel. Hova is nyúlnak vissza? Érthetetlen, megérthetetlen, felfoghatatlanok az eseménysorozat kezdetei. Vajon a holokauszt krónikája egyben az antiszemitizmus krónikája is? Vagy a holokauszt krónikája bizonyos értelemben a szélsőséges nacionalizmusnak a krónikája? A holokauszt krónikája a demagóg politizálásnak a krónikája?
– Ez egy civilizációvesztés volt, amikor egy pillanat alatt összedőlt a civilizáció.
– Természetesen és az egyik legjogosabb megközelítés, de ami nagyon fontos, hogy a civilizáció mint olyan, nem a német civilizáció. Ez nagyon fontos szemléleti kérdés, hiszen a könyv nagyon világosan dokumentálja, hogy ami történt, az nemcsak a német történelem része és ilyen értelemben a nemcsak a német társadalom egy részének, a német, a felelős náci politikai elit tetteinek a következménye, hanem valóban egy civilizációs szakadék, egy civilizációs tragédia, amit meg kell próbálni dokumentálni. Vajon ennek a civilizációs tragédiának a gyökerei egyedül az antiszemitizmushoz vezetnek vissza? A könyv elsősorban ezt próbálja dokumentálni és nagyon korrekten, nemcsak a német antiszemitizmus történetét, hanem általában az antiszemitizmus történetét. És megpróbálja a másik probléma kört, mondjuk a szélsőséges nacionalizmus történetét is bevonni az előzmények közé, hiszen elég jól rajzolódik ki a könyvből az a kép, hogy a közvetlen gyökerek az I. világháború utáni konkrét helyzethez, és nem valami elvont értelemben vett antiszemitizmus történethez kapcsolódnak. Hiszen az a konkrét történelmi szituáció, amiből a hitleri Németország kinő, az az I. világháború utáni legyőzött Németországnak a társadalmi valósága. Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy ha másként alakul az I. világháború, akkor könnyen lehet, hogy ez a civilizációs csapás megtörténik, de esetleg nem Németországból indul ki a folyamat, hanem valahonnan máshonnan. Nemcsak az előzményeket, a további az 1945 utáni időszak szempontjából is nagyon fontos eseményeket sorjáz a könyv. Megpróbálja dokumentálni, ha nem is igazán értelmezni hogy miért 20-25 évvel a tulajdonképpeni események után kezdődött meg a holokauszt kutatása és került be egyáltalán a köztudatba.
– Az Eichmann-per volt egy ilyen választóvonal.
– Igen, és ez világosan kirajzolódik a könyvből.
– Nálunk ez hosszú ideig tabu volt, hosszú ideig nem lehetett beszélni róla, be volt fagyasztva a téma, és most riasztó energiával tört ki. Mit gondolsz, hány ilyen Holokauszt Krónikáját kell ahhoz kiadni, hogy Magyarországon a kérdést rendezzük? Ez most költői volt ez a kérdés?
– Nem volt költői. Úgy gondolom, hogy a német társadalom, amelynek leginkább kell szembe néznie természetesen a holokauszt problémával, az ottani történészviták, könyvek, a társadalomnak a felelősségét esetleg élesen felvető és megtisztító hatású könyvek a következtében szintén sokat lépett előre. Nagyjából helyére kerültek ezek a dolgok. Egy németországihoz hasonló, az egész társadalmat megmozgató történészvita nálunk nem zajlott le. Nálunk sok vita volt a magyar történelem számos kérdéséről, de a két alapkérdést a magyar elitnek a felelősségét, a deportálásokért, a magyar zsidóság sorsáért, és általában a magyar társadalom felelősségét, Trianon és a II. világháború közötti viszonyt széles társadalmi mértékben tisztázó vita nem zajlott le.
– Vannak ehhez Magyarországon történészek? Nem a történészeket akartam bántani, hanem az a benyomásom hogy a történészek közötti vita nem olyan erőteljes, mint ezeknek a kérdéseknek aktuálpolitikai célra történő felhasználása.
– Igen, ahogy szokták mondani instrumentalizálódik a történelem, és a különböző pártpolitikai napi csatározások érvrendszerébe kerül be. Németországban ez valahogy másképp történt. És nem mondhatjuk, hogy lenne egy CDU, CSU és egy markáns SPD-s mondjuk liberális álláspont arról, hogy is voltak a dolgok. Nálunk a választási kampányoknál azért nem csak a Horthy-korszak vonatkozásában, hanem más történeti korszakok vonatkozásában is, akár a reformkor vonatkozásában is, elég markánsan instrumentalizálódtak különböző történelmi témák. Az egyik alapkérdés, az természetesen Trianon, ami szintén bekerült a napi politikai csatatérre, és nem lehetett még higgadtan megbeszélni azt, hogy tulajdonképpen hogyan is gondolkozott a Trianon utáni magyar társadalom a zsidóság szerepéről a Tanácsköztársaság idején. Nem került be eléggé világosan a köztudatba, hogy a Tanácsköztársaság után a fehérterrornak mennyi zsidó áldozata volt. Nem tisztázódott elég egyértelműen a magyar zsidók belső társadalmi struktúrája, ami sokkal összetettebb, mint ahogy sokan gondolják, egyáltalán a zsidóság szerepe kicsit szalonképtelenné vált, amiatt, hogy szélsőséges politikai erők ezt a témakört a saját politikai céljaik perspektívájával próbálták megvilágítani. A probléma létezik. A szaktudományos kérdésfeltevés az, hogy milyen szerepet játszott a zsidóság a magyar kultúrában, a magyar gazdaságban, a magyar politikában, a különböző időszakokban. Ezt higgadtan és nyugodtan kell megbeszélni. Nem kerül be eléggé a köztudatba, mint ezt legutóbb a Teleki Pál szobrával kapcsolatos vitákban láttuk, hogy a zsidótörvények paradox módon egy sajátos szélesebb ívű konszolidációs politikaként, a magyar társadalom I. világháború után megrendült épülete konszolidációjának az elemeként kerültek be a körforgásba. Borzasztó tévesen, hibásan, rettenetesen tragikus következményekkel, de Teleki Pál politikáját is csak ebből a szélesebb perspektívából érthetnénk meg. Én, amikor elkezdődött a Teleki-vita úgy gondoltam, hogy mivel az első etapjaiban nem pártpolitikai platformok szerint alakultak ki a szobrot támogató ill. elutasító csoportok, hogy ez talán egy német típusú magyar történészvitának a kezdete. De most azt látjuk, néhány hónappal később, hogy leült egy kicsit ez a vita, és nem indított meg egy tisztázó eszmecserét. Egy ilyen tisztázó eszmecsere eleme lehet és lehetett a Holokauszt Múzeum megnyitása. Úgy gondolom, hogy nagyon jelentős pillanat volt, amikor a magyar politikai elit tulajdonképpen egésze felelősségteljesen nézett szembe a magyar társadalom felelősségével. És így nem látom olyan távolinak már azt a pillanatot, amikor kikerülnek a kérdések a napi politika bűvköréből, és egy tisztázó társadalmi vita részei lehetnek.
Győri László
