A mecsetek ellen kampányol egy zsidó vezető
2004. július 26. 19:24
[MTI]
Az iszlámnak le kell vennie kezét a jeruzsálemi Templomok hegyéről, az ott lévő muzulmán mecseteket el kell távolítani – jelentette ki hétfőn egy szélsőjobboldali zsidó csoport vezetője. Izraelnek vissza kell térnie a Templomhegyre és vissza is fog térni oda – mondta újságíróknak Jehuda Ecion, akit húsz évvel ezelőtt kitiltottak az iszlám világ harmadik legszentebb helyéről, mert robbantásos merényletet akart ott végrehajtani. Korábban az izraeli sajtó arról adott hírt, hogy a hatóságok attól tartanak, izraeli szélsőségesek légitámadást hajtanak végre Jeruzsálemben a Templomhegy, avagy a Mecsetek tere ellen. A Háárec szerint a rendőrség a Sin Béttel együtt vizsgálja annak lehetőséget, hogy egy robbanóanyaggal megrakott, pilóta nélküli vagy öngyilkos merénylő által vezetendő repülőgép csapódhat be a Mecsetek terén muzulmán hívők közé. Cahi Hanegbi izraeli közbiztonsági miniszter szintén figyelmeztetett egy ilyen támadás veszélyére. Ennek célja az lenne, hogy meghiúsítsa Ariel Saron miniszterelnök tervét a Gázai övezetből való kivonulásra. A Mecsetek tere Jeruzsálem óvárosában fekszik, itt található a Szikladóm és az al-Aksza mecset. A mecsetet a rómaiak által i.sz. 70-ben lerombolt zsidó templom helyén építették fel. Jehuda Ecion úgy vélte, a Templomhegy visszavétele a muzulmánoktól csak erőszakkal történhet, miután a muzulmánok ragaszkodni fognak annak birtoklásához, „amit elloptak”. A Jediót Ahronótnak nyilatkozó szélsőséges zsidó vezető sérelmezte, hogy „37 évvel a Templomhegy felszabadítása után, az még mindig nincs Izrael kezében.” Jehuda Ecion szavai azonnal vihart kavartak: Adnan al-Huszeini, a muzulmán javakat kezelő palesztin szervezet, a Vakf igazgatója aggodalmának adott hangot és kijelentette: a muzulmán épületegyüttes elleni összeesküvés egyre nagyobb méreteket ölt.