Forrás: Magyar HírlapÜldözési mánia

Széljegyzetek Párizsból

Egy zsidó magyar, erdélyi pszichiáter barátom, aki a második világháború elején Párizs közelében egy elmegyógyászati klinikának volt az aligazgatója, mesélte: egy menekült német zsidó beteget hoztak be az intézetébe azzal, hogy súlyos üldözési mániában szenved. Az esetnek az volt az érdekessége, hogy abban az időben a zsidókat Németországban valóban üldözték, de a Párizsba menekült zsidó németek ott is gyanúsak voltak, mint minden német. Mindenesetre nem jó szemmel nézték őket.

Nos, üldözési mániában akkor is lehet szenvedni, ha az illető beteg vallása, etnikuma vagy ideológiája miatt valóban üldözésnek van kitéve. Felmerül a kérdés, hogy vajon nem lehetne-e a mániákusan üldözőket, mint például a vajdasági magyarokat üldöző szerbeket, a mániákus idegengyűlölőket, általában az antiszemitákat,mint mániákusokat kezelni vagy kezeltetni?

Akkor jutott ez eszembe, amikor jelenleg Budapesten a francia sajtóban olvastam, hogy milyen nagy ügyet csináltak a közelmúltban egy nem zsidó fiatalasszony panaszából, aki a rendőrségen ismeretlen tetteseket jelentett fel, amiért a Párizs környéki gyorsvasúton fiatal arabok és feketék állítólag megtámadták őt. Zsidónak nézték, megütötték, majd letépték a blúzát, és a meztelen hasára horogkeresztet rajzoltak. Az ügy olyan vihart kavart, hogy a köztársasági elnök, a belügyminiszter és több miniszter, különböző társadalmi intézmények felháborodásukat fejezték ki.

Egy nappal később megkönynyebbülést okozott, hogy a fiatalasszony maga sietett a rendőrségre megvallani, egy szó sem volt igaz, az egészet ő találta ki, mégpedig azért, hogy a hír közlésével megmenekülhessen az őt a valóságban üldöző hitelezője elől.

Azt is megvallotta, a hasán mutatott horogkeresztet ő maga pingálta oda, hogy növelje vallomásának valószínűségét. A tiltakozások hevessége annál nagyobb kritikát és önkritikát váltott ki a sajtóból, mert nem várták meg, hogy a rendőrség hivatalos közleményben erősítse meg a tényállást.

Az viszont – úgy látszik – nem jutott az újságírók eszébe, hogy feltegyék a kérdést, vajon az aszszony, aki a rendőrségre sietett, hogy vallomását visszavonja és meghazudtolja, a második esetben is, amikor a hazugságot bevallotta, nem hazudott-e. Azt a kérdést sem tették fel, hogy talán először és másodszor is hazudott, és egyáltalán tisztázatlan maradt, vajon miért éppen ezt az ügyet, miért egy antiszemita merényletet talált ki hazugságának a magyarázataképpen. Miért hitték el a második állítását, vallomásának meghazudtolását, amikor különben is egynapi nyomozás után kiderítették, hogy elmebetegség miatt megfigyelés alatt állt már? Így hát tisztázatlan maradt az alapkérdés, hogy ez a fiatalasszony, aki egyébként egyáltalában nem volt politikus lény, miért éppen ezt a mesét találta ki, és nem egy másikat.

Talán nem is ő találta ki az egészet, hanem sugallták neki. Ugyanis van egy kérdés, amelyet hasonló esetben általában fel szoktak tenni: cui prodest? Kinek használ? Holott a válasz hasonló esetekben már igen sokszor hatékonynak bizonyult. Kinek használt az, hogy ezzel a hazugsággal az antiszemiták elleni tiltakozások hitelét rontsák?

A szerző iró, történész

Fejtő Ferenc

©