Forrás: Magyar HírlapA tiszta ész és a való világ
A tiszta és józan ész megköveteli a szavak és fogalmak tartalmának ésszerű használatát, valamint a szaktudományok és a hétköznapi „való világ” nyelvezetének összhangját. Ha ugyanis a szavak torz tartalmat fejeznek ki, gondolkodásunk is zavaros lesz.
A közelmúltban Budapesten tartották az európai zsidók kongresszusát, és ennek ürügyén gyakorta jelentek meg a médiában olyan kifejezések, illetve fogalmak, mint fajüldözés, faji megkülönböztetés és fajideológia. Az emberiség egyetlen faj, a Homo sapiens képviselője. Fajüldözésről tehát csak akkor beszélhetünk, ha az egyik fajhoz tartozó egyed üldöz egy másik fajhoz tartozót. Például én akkor vagyok fajüldöző, ha a rám szálló legyet agyon akarom ütni. A faji megkülönböztetés fogalmát akkor használjuk helyesen, ha valakinek felrójuk, hogy a macskáknál jobban szereti a kutyákat. A fajideológia tárgykörébe pedig azok az eszmerendszerek tartoznak, amelyek az emberi léttel és viselkedéssel kapcsolatosak. Más kérdés, hogy az emberi fajon belül elkülönítjük az emberré válás után kialakuló főrasszokat, így az „európai” eredetű „fehér” embereket, az „afrikai” eredetű fekete bőrűeket (a néger ma már sok országban ki sem ejthető), és a „keleti” eredetű „sárgákat”. E fő rasszokon belül vannak rasszok és alrasszok. Az európai főraszszon belül található például a zsidók-izraeliták és a cigányok-romák alrassza. A zsidókkal vagy a cigányokkal szemben élő előítéletek és szégyenletes megbélyegzések, vagyis az antiszemitizmus vagy antiromaizmus a rasszizmus fogalomkörébe tartoznak.
A nyugati kultúrnyelvekben az embertelen náci uszítás kapcsán meghonosodott és természettudományos analfabetizmust tükröző „fajideológiai” kifejezéseket már kigyomlálták. Végre egyszer már a magyar politikusoknak és újságíróknak is meg kellene érteniük az írástudók felelősségét, és helyesen használni e fogalmakat.
A XIX. századi nyelvújítás idején nemcsak a magyar szavak használatát, hanem azok helyes értelmezését is fontosnak tartották. Így különbséget tettek az adottságok, tehát a jórészt veleszületett „lehetőségek” és a képességek, a teljesítményben is lemérhető „produkció” között. Mindez jól megfelel az emberi öröklődéstan, a humán genetika alaptörvényének, miszerint P = GE, vagyis a társadalmi teljesítmény (produkció) mindig a veleszületett, döntően genetikai (G) adottságok és a külső hatások, elsősorban az edukáció (E) eredője, úgynevezett interakciója. A kivételes adottságokat nevezzük tehetségnek, ebből adódóan az adottságok valamelyik területén tehetségesnek mondottak olyan ígéreteknek tekinthetők, akiknek potenciális lehetőségei sok reményre jogosítanak. Ezzel szemben a kivételes adottságukat valóra váltókat, tehát a kivételes képességűeket talentumoknak nevezték. Elég utalnom Kölcsey, Vörösmarty és mások írásaira meg a Bibliára. De a nyelv és a fogalmak tisztaságára törekvő Karinthy Frigyes sem véletlenül adta művének a Számadás a talentumról címet, mert fiatalkorában észlelt kivételes tehetségének megvalósulását elemezte. A kultúrnyelvekben is mindig megtalálhatók az olyan ikerfogalmak, mint adottság-képesség, tehetség-talentum. Mégis, a magyar nyelv újabb elsivárosodásának egyik jeleként a talentum szófogalom kiment a „divatból”. S ennek a következményei nagyon zavarók.
Nemrégen Bartók Béláról beszéltek a rádióban, és igen tehetségesnek mondták. Valóban, amikor tizenegy éves korában első hangversenyét adta, és már saját művét is játszotta, akkor az egyik újság kritikusa találón írta le, hogy a magyar zenei életben új nagy zenei tehetség jelentkezett. De a II. zongoraverseny és a Csodálatos mandarin megkomponálása után Bartók Béláról azt mondani, hogy tehetséges – az sértés. Hiszen ez lényegben azt jelenti, hogy még csak ígéret, lehetőség, vagyis „még nem az igazi”.
A minap olvastam az elhunyt háromszoros olimpiai ökölvívóbajnok Papp Lászlóról, hogy nagy tehetség volt. Hát ha az illető újságírót egyszer megütötte volna, akkor bizonyosan érzékelte volna kivételes talentumát& A talentum fogalmának a tehetség megnevezésbe történő indokolatlan bekebelezése gyakorta és súlyos értelmezési zavarokhoz vezet. Csak két példa ennek igazolására. Már többször olvastam a volt miniszterelnök politikai tehetségéről, de nem tudtam eldönteni, hogy ezt becsmérlésnek vagy dicséretnek szánták. Hiszen tehetségessége azt jelenti, hogy még ígéret, még lehet belőle igazi politikus, és ez inkább kritikának fogható fel egy felnőttkora delelőjén lévő volt miniszterelnök esetében. E kifejezés leírója értékelését valószínűleg elismerésnek szánta, csak nem tudott jól magyarul. Nagyon szívesen olvasom Lengyel László politológus kiváló elemzéseit a Medgyessy-kormány kétéves munkájáról, de zavarba hozott. Szerinte a tehetséges kormány alulteljesített. Nem világos számomra, mit értett a tehetség fogalma alatt. A kormány tagjai már nem fiatalok, képességeik teljében vannak. Ha talentumoknak neveznénk őket, akkor elismernénk kivételes képességeiket. Ilyen formában a jogos kritika azért illethetné őket, mert nem voltak képesek talentumukat miniszterként kamatoztatni. A másik lehetséges értelmezés szerint csak ígéretes, vagyis tehetséges politikusoknak számítottak (vagyis korábban még nem bizonyították talentumukat), és sajnos többségük erre kormánytagként sem volt képes.
Az elmúlt hetekben a média beszámolt újabb külföldi hatos ikrek születéséről, illetve Magyarországon világra jött hármas borjú ikrekről. Az ikerség fogalma egy időben született két személynek vagy állatnak felel meg. A hatos iker tehát 6×2=12 személyt, a hármas iker meg 3×2=6 borjút jelent. Mennyivel egyszerűbb volna – más nyelvekhez hasonlóan – csak ikrekről (vagyis kettes), hármas, négyes, ötös, hatos stb. születésekről beszélni.
Tisztában vagyok azzal, hogy manapság a média vezetői anyagi érdekektől hajtva a való világ, a „tömegek” vélt vagy valódi kultúrigényét kívánják kielégíteni. Jól érzékelhető ez nyelvünk elsivárosodásán is. Annak is tudatában vagyok, hogy az itt leírtak amolyan szélmalomharcnak tűnhetnek föl. Mégis, talán az újságíró-iskolákban és a médiában érdemes lenne a természettudományos vagy egyszerűen a tiszta észnek megfelelő fogalmakat használni.
A szerző genetikus
Czeizel Endre
©
