Forrás: NOL

Az ötven szóval definiált ember

A sok millió menekültre az ENSZ-nek mintegy hatezer szakmunkatársa jut

Szőcs László, 2004. július 24. 12:00

Szudáni menekült anya gyermekeivel, Darfur térségébenKép: Reuters – Arnold Temple

Egyesekben részvétet, másokban ellenszenvet keltenek. Fenyegetettségükben kelnek útra, jobb sorsukra azonban nincsen garancia. Ők a világ menekültjei. Öt földrészen legalább 45 millióan élnek.

John Howard ausztrál miniszterelnököt ellenfelei sem tekintik kegyetlen alaknak. Három évvel ezelőtt mégis megakadályozta, hogy a Tampa norvég teherhajó kikössön az országához tartozó Karácsony-szigeten. Pedig a fedélzeten több mint négyszáz, főleg afganisztáni menekült várta, hogy valahol végre megfürödhessen, meleg ételhez jusson, és reggel ne csótány ébressze. Howard viszont választásokat akar nyerni. A fejlett világnak márpedig – ne pellengérezzük ki külön az ausztrál szavazókat – nem hiányoznak a menekültek.

A Tampa esete nemcsak annyiban érdekes, hogy hol nem köthetett ki. Abban is, hogy hol igen. A csendes-óceáni Nauru szigetországnál – háromheti hányódás után. Ausztrália gazdag, Nauru szegény – előbbi tehát fizet utóbbinak, hogy fogadja már be a menekülteket, mert nagyon kiabál a világsajtó. És nemcsak érdekes a Tampa, hanem tipikus is. Korunk csónakosait, a “boat people”-t, a vietnamiak elől menekülő kínaiak kései sorstársait menekítette. Az elmúlt két hétben a Cap Anamur segélyszervezet egy hajója és afrikai utasai kaptak kiemelt nyilvánosságot. A tengeri menekülés általában biztonságosabb a szárazföldinél, s bármi más módnál olcsóbb. A nemzetközi hajózási jog ráadásul ad egy-két kiskaput, ami kedvezhet az üldözöttnek.

A menekült státusról szóló 1951-es nemzetközi egyezmény angol szövege nyakatekerten, ötven szóban határozza meg a menekültet. Összehasonlításul: a Pitagorasz-tétel huszonnégy szóból áll. De félre a kesrű iróniával: sokszor tényleg nem könnyű meghatározni, ki vagy mi elől kell menekülnünk, s milyen profillal kell bírnunk ahhoz, hogy üldözöttnek nyilváníttassunk. A szövegszerű körülárkolásra annál is inkább szükség van, mert végső soron az 1951-es egyezményt és (vagy) az 1967-es jegyzőkönyvet életbe léptetett 145 államon múlik, kit ismer el menekültnek. Még akkor is, ha az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) éber őrként követi a nemzetközi gyakorlatot. Két alapelv: a menekült nem lehet fegyveres és/vagy háborús bűnös. Sokszor nehéz közös nevezőt találni: csak néhány állam ismeri el például üldöztetésnek a női körülmetélés kényszerét.

Világszerte mintegy húszmillió segélyezett (menekült, menedékkérő, frissen repatriált menekült stb.) él az UNHCR tevőleges látókörében. Durván számolva a felük Ázsiában, 4,5-4,5 millió Afrikában és Európában, a többi az amerikai kontinensen. Közöttük azonban csak kevesebb mint hatmillió ún. belső, államon belüli menekülttel számolnak – holott világszerte összesen 25 millióan lehetnek. (Csak a polgárháborús Kolumbiában milliós nagyságrendben élnek.) Teljesen külön statisztikába és ENSZ-ügynökséghez tartozik több mint négymillió palesztin. Ők – pontosabban immár szüleik, nagyszüleik – Izrael állam kikiáltása, illetve az első arab-izraeli háború idején, 1948-49-ben hagyták el szülőföldjüket. Hozzájuk kell számolni végül a világ több millió hontalanját, akiket semmilyen állam nem tekint polgárának. Igaz, a fenti csoportok között átfedés lehet. Mindösszesen a 45-50 milliós becslés reálisnak tűnik.

A jelen akut menekültválsága és első számú humanitárius krízise a szudáni. Az afrikai ország nyugati, Darfur nevű térségében etnikai konfliktus szedi áldozatait. A fekete lakosság az arab milíciák elől menekül – utóbbiakat a kartúmi, szintén arab államvezetés tűri-támogatja. Mintegy 170 ezer ember már átmenekült a határon Csádba. Egymillióan belső, államon belüli menekültek. Az UNHCR honlapjára látogatók pénzfelajánlást tehetnek. Szívszorító látni, milyen kevésből mi mindenre telne. Ötven dollárból százötven menekült igényét lehet összeírni, családtagjaikat fel lehet kutatni. Kétszázötven dollárból már kutat tudnak ásni nekik.

A sok millió menekültre az UNHCR mintegy hatezer munkatársa jut, azaz 3300 segélyezettre egyetlen fő. Ez akkor is kevés, ha a menekültválságok kezelésében rendre megjelennek segítő kézként a különböző civil szervezetek, felekezeti és egyéb karitatív egyesületek, a Vöröskereszt is. Sátrak, takarók, konzervek, vizeskannák – vissza-visszatérő képek ezek. A fejlett világ viszolyog ugyan az üldözöttek áradatától, de azért adakozik. Az UNHCR tavalyi költségvetése 1,16 milliárd dollár volt. A donorlista első harminc helyén a gazdag államok és polgáraik. Az élen az Egyesült Államok 259 millió állami és 1,78 millió magánforrásból származó dollárral, valamint a pár százaléknyi ENSZ-keret negyedével.

Aki egy magyarországi ún. befogadóállomás mellett lakik, talán úgy érzi: elnyeli az invázió. Optikai csalódás áldozata. Miközben igaz, hogy a világ fő migrációs trendje délről északra és keletről nyugatra irányul, Európa azért messze esik a nagy konfliktuszónáktól. Érdemes abból kiindulni: a tipikus menekült gyalogszerrel, szamárkordéval, szekérrel indul útnak. Hamar elfárad, az öregek, betegek, gyerekek a végkimerülés szélére kerülnek. Egyszóval: nem jutnak messzire. Tanulságos példa Afganisztán. A tálib uralom és a háborús fenyegetettség ritka menekültáradatot indított el néhány éve. Öt-hatmillióan vándoroltak – a szegény, de szomszédos Iránba és Pakisztánba. Így fordulhat elő, hogy a legtöbb menekültet befogadó tíz ország közül csak kettő, Németország és az USA képviseli a gazdag világot. Az élen Irán és Pakisztán áll – noha az afgán menekültek fele már hazatért. Ez – az egykori üldözöttek önkéntes hazatérése – egyébként a nemzetközi menekültpolitika távlati célja. Részben működik is. A magyar szempontból legkényesebb régió, a Balkán példája is ezt mutatja. Innen 2,2 millióan már hazatértek, de egymillióan még belső menekültek (750 ezren Szerbiában), 400 ezren pedig volt üldözőikkel kénytelenek egy államban élni (Boszniában.)

A modern történelmet lehet úgy is nézni, hogy napjaink egyetlen világhatalmát menekültek tették naggyá. Gazdasági vándorok és politikai üldözöttek varázsolták Amerikát Amerikává. Az alapítókat az angolok vallási türelmetlensége indította útnak. Másokat az ún. ír burgonyaéhínség, az olasz-lengyel nyomor, az orosz-ukrán pogromok. Később a nácizmus, a kommunizmus. Az egykori menekültek kongresszusi képviselőkké, filmcsillagokká, Nobel-díjas tudósokká is kinőhették magukat – noha legtöbbjükből egyik sem lett, legfeljebb tisztes amerikai. Talán ez is megfordul a tengeren hánykolódó menekült fejében. De lehet, hogy csak egy tál meleg sárgaborsó.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.