Forrás: NOL

A Monarchia lett a fő vesztes

Niederhauser Emil történész-akadémikus az első világháború céljairól, azok teljesüléséről

Munkatársunktól, 2004. július 24. 00:00

“1914 és 1945 között – úgy tetszik – egy második harmincéves háború zajlott”Kép: Népszabadság – Móricz Simon

Majdnem egy hónappal azután, hogy 1914. június 28-án Szarajevóban jól szervezett merénylet oltotta ki a trónörökös, Ferenc Ferdinánd életét, az Osztrák- Magyar Monarchia olyan ultimátumot küldött Szerbiának, amelyet az nem fogadott – minden pontjában voltaképpen nem is fogadhatott – el. Emiatt a Monarchia július 28-án hadat üzent Szerbiának.

– Egy még oly fontos személy – Ferenc Ferdinánd mindenképpen az volt – meggyilkolása nem indokolja, hogy lángba boruljon a fél világ. Mégis ez történt. Valójában miért?

– Bécs a trónörökös meggyilkolása miatt “meg akarta büntetni” Szerbiát. Az eseményeket követően, és azóta egyre gyakrabban elhangzottak, elhangzanak olyan vélemények, hogy ha a Monarchia néhány nappal a merénylet után megtámadja Szerbiát, akkor azt Európa országai tudomásul veszik. Nem tudjuk, hogy így történt volna-e. Csakhogy a merénylet és az ultimátum között eltelt egy hónap. Ennyi idő alatt sok mindenen lehetett gondolkodni.

Európában akkor két nagy szövetségi rendszer létezett. A XIX. század nyolcvanas éveitől Németország és a Monarchia kettős szövetsége, majd Olaszországgal kibővülve a hármas szövetség. Olaszország csatlakozására előtte nemigen számítottak. Indok ugyan volt rá – a mindkét ország által vágyott Tunisz az olaszok ellenében a franciáké lett -, az olaszok azonban mintha nem gondoltak volna arra, hogy ha Németországgal szövetkeznek, egyszersmind azzal a Monarchiával is szövetkeznek, amellyel szemben területi igényeik voltak. A másik nagy szövetségi rendszer, az oroszoké és a franciáké, illetőleg a hozzájuk 1907-ben csatlakozó Angliáé volt.

Mindkét szövetségi rendszer kormányai azt hangoztatták, hogy békét akarnak. Amikor azonban júliusban konkrétan vetődött föl a kérdés, hogy mi legyen Szerbiával – a Balkánon előtte zajló háborúskodásokra Európa országai a közvetlenül érintetteket kivéve nemigen figyeltek -, megerősödött az addig gondosan rejtegetett gondolat: össze kellene mérni az erőket.

– Mi volt a cél?

– Németország gyarmatokat akart szerezni Franciaországtól és Angliától. A Monarchia – a szerbek megbüntetésén kívül – meg akarta erősíteni hatalmi státusát. Oroszország Nagy Péter cársága óta vágyott arra, hogy a Fekete-tenger felől is kijusson a világtengerekre. Evégett meg akarta szerezni Isztambult és a környező tengerszorosokat. A franciák – nem utolsósorban revánsot kívánván venni – szerették volna legyőzni vagy legalábbis meggyengíteni Németországot. A szarajevói merénylet a maga fejleményeivel ürügyet szolgáltatott arra, hogy Németország támogatásáról biztosítsa a Monarchiát. Erre Oroszország és Franciaország mozgósítással válaszolt. Anglia egyelőre tartózkodott – közvetlen háborús céljai nem voltak, csak akkor küldte harcba haderejét, amikor a németek rárontottak a semleges Belgiumra.

– Miért fogtak fegyvert a kisebb, gyengébb államok?

– Amelyikük belépett a háborúba, annak volt konkrét célja. Törökország viszsza akarta szorítani a régi ellenfelet, a rovására terjeszkedni szándékozó Oroszországot. A bolgárok szerették volna visszaállítani a hajdani Nagy-Bulgáriát. Elsősorban Macedónia megszerzésére törekedtek. Ők a központi hatalmak mellé álltak. Románia Erdélyért küzdött. Ezt az antanthatalmak – könnyű más területéből osztogatni – meg is ígérték Bukarestnek. A szerbeket – ugyancsak a Monarchia kárára – Horvátországgal, Szlovéniával meg Ausztria néhány tartományával kecsegtették. Azoknak az országoknak, amelyek nem léptek be a háborúba, nem voltak konkrét céljaik. Ráadásul bizonytalannak tartották a küzdelem végkifejletét, nem tudták volna eldönteni, ki mellé kell állniuk, hogy a győztesek oldalán fejezhessék be a harcot. Hozzá kell tenni: volt a háborúnak egy nem várt sajátossága. Az első puskalövések eldördültekor – az előző évszázadok tapasztalatai alapján – minden ország azt hitte, hogy néhány hét vagy néhány hónap alatt eldől a küzdelem. A sokat idézett mondás szerint a katonák hazatérnek, “mire a falevelek lehullanak”. Nos, ez nem következett be. Sőt a hadüzenetek sora a következő években sem ért véget.

– Miért üzent hadat a távoli Japán Németországnak vagy például Costa Rica – 1918 májusában! – a Monarchiának?

– Anglia 1902-ben – a “fehér világ” országai közül először – egyenrangú szerződést kötött Japánnal. Ennek viszonzása lehetett az 1914 augusztusában elküldött hadüzenet. De Japán érdemben nem harcolt az első világháborúban. Costa Rica hadüzenetét pedig az magyarázhatja, hogy néhány más országgal egyetemben “nem akart kimaradni”.

Időközben mindenki rádöbbent, hogy a háború hosszabb lesz a vártnál. Erre egyik ország gazdasága sem volt felkészülve. Az agrármeghatározottságú Oroszországról például akkor derült ki, hogy nem gyárt kaszákat – addig ezt a nélkülözhetetlen szerszámot éppen a Monarchiából importálta. És miközben a gazdaságok átálltak háborús termelésre, az emberanyag fogyott. A legtöbb résztvevő a szó átvitt és szoros értelmében is kivérzett. Egyre inkább érződött, hogy az antant erői nagyobbak. Németország egyebeken kívül ezért hirdette meg a korlátlan tengeralattjáró-háborút. És amikor egyik hajója elsüllyesztette a brit Lusitania nevű személyszállító óriást, az Egyesült Államok hadüzenettel válaszolt.

– Ez körülbelül annyira volt valós ok, mint a szarajevói merénylet vagy a második világháborúban a kassai bombázás.

– Persze. Az Egyesült Államok valójában azért avatkozott be az európai hadszíntéren, mert támogatni akarta a demokratikusnak tartott antantországokat, Angliát és Franciaországot – a cári birodalom nem volt az, de Wilson elnök hoszszú távon nem is számolt Oroszországgal. A hadüzenet tehát megtörtént. És a jól felszerelt, jól kiképzett, friss amerikai csapatok megjelenése számottevően meggyorsította a háború befejezését.

– Milyen hatásuk volt a háborúra az oroszországi belpolitikai eseményeknek?

– Az antant kormányai azt hitték, hogy a februári forradalom után Oroszország folytatja a harcot a központi hatalmak ellen – annak csapatai mélyen bent jártak Oroszországban. A bolsevik hatalomátvétel után ez megváltozott – Leninék hatalmát azonban az antant csupán múló mozzanatnak tekintette. Annyival is inkább, mert az orosz fogságba került cseh és szlovák katonákból megalakult a Csehszlovák Légió, amelyik a bolsevikok ellen fogott fegyvert. De nem az következett be, amit vártak, Szovjet-Oroszország 1918 februárjában számottevő területi engedmények árán ugyan, de békét kötött a központi hatalmakkal.

– A harcok végeztével, a háború utáni békék megkötésével ki milyen veszteségeket és nyereségeket írhatott a “főkönyvbe”? Mennyire valósultak meg az 1914-es célok?

– Anglia státusa érdemben nem változott. A franciák örülhettek Németország vereségének és a németektől megszerzett területsávnak. A háborút a későbbi győztes szövetség tagjaként kezdő, 1917-től azonban a bolsevikok uralta Oroszország megcsonkult: elveszítette a Baltikumot, orosz-ukrán-zsidó-fehérorosz százezrek lakta területei kerültek Lengyelországhoz, és Isztambult sem sikerült megszereznie. Az 1915-ben a Monarchiának, a következő évben Németországnak is hadat üzenő Olaszország az igényeinél kevesebbet ugyan, de valamennyit megszerzett Ausztriából, s megkapta a mai Zadart és környékét meg a dalmát szigeteket. A háborúba csak 1917-ben – antantsürgetésre – belépő Görögország jókora darabot kapott Törökország kis-ázsiai területeiből. Igaz, azt Kemal Atatürk 1922-ben fegyverrel, majd egy új békeszerződéssel visszaszerezte magának.

Németország néhány százezer német nemzetiségű polgárt veszített azzal, hogy nyugati területeinek egy sávját Franciaországhoz, keleti területeinek egy részét Lengyelországhoz csatolták – ráadásul hatalmas összegű jóvátételeket kellett fizetnie. Bulgária Trianon-szerű elbánásban részesült: elvették tőle macedón területeit, égei-tengeri kijáratát, és kisebb területeket át kellett adnia Szerbiának.

– A háborúnak az említetteknél is nagyobb árat fizető vesztese az Osztrák-Magyar Monarchia volt. Nemhogy megbüntette volna Szerbiát, hanem szét is hullott. Miért “bántak el vele” ennyire keményen?

– Az utolsó háborús év, 1918 szeptemberéig az antanthatalmak úgy gondolták, hogy a Monarchiának – némiképpen megreformálva – fenn kell maradnia. Aztán amikor Lengyelország megkapta a Monarchia északkeleti területeit, fölerősödtek a korábban még halkabb egyéb igények. Románia már 1916-ban meg akarta szerezni a Tiszáig tartó területeket, az emigrációban élő cseh és részben szlovák politikusok önálló Csehszlovákiáról álmodtak, Szerbia pedig uralni kívánta a délvidéket. Mindezt a Monarchia, főképpen Magyarország rovására. A románoknak volt is erre – ha szolidabb mértékben is – ígéretük. A franciák a szerb igényeket is támogatták, így akartak maguknak minél nagyobb befolyást szerezni a térségben. A csehszlovák igényeket az említett hadifogoly-légió – a bolsevikokat megdönteni nem képes – harcai erősítették. Így aztán hiába voltak Wilsonnak jó szándékú elképzelései, hiába volt Lloyd George mérsékeltebb felfogása, a franciák és a leendő utódállamok erőszakossága a Habsburg Birodalom szétdarabolásához vezetett.

– Szervesebb, jobb volt-e az 1918-as Európa az 1914-esnél?

– Az emberveszteségek és az anyagi pusztulás senkinek sem volt jó. Némelyik etnikumnak önálló állama lett – nekik ez okkal szerzett örömöt. Igaz, a szintén többnemzetiségű Csehszlovákia vagy a Szerb-horvát-szlovén Királyság megismételte a Monarchiának szinte minden hibáját, és nem gyakorolta annak egyetlen erényét sem. Ráadásul a Monarchia addig egységes gazdaságának darabokra szaggatása – a politikai hatalom mibenlététől függetlenül – nekik is roppant nehézségeket okozott. Voltak aztán olyan etnikumok, amelyeknek egy része más államok fennhatósága alá került – nekik súlyos megpróbáltatásokat hoztak a háborút követő békék.

– Ezeket hallva, tudva talán nem oktalan a kérdés: befejeződött-e a világháború 1918-ban, illetőleg a békeszerződésekkel 1920-ban?

– Formálisan igen. De azt hiszem, hogy 1939-től valójában folytatódott. Európában 1914 és 1945 között – úgy tetszik – egy második harmincéves háború zajlott. Sokkal nagyobb tragédiákkal, mint az 1618 és 1648 között dúló első.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.