Forrás: NOL

Az ENSZ-közgyűlés az izraeli biztonsági fal lebontását követeli

Munkatársunktól, 2004. július 21. 14:05

A világszervezet közgyűlése a ciszjordániai biztonsági fal lebontását követelte kedden hozott határozatában. Izrael viszont folytatja a fal építését.

A világszervezet közgyűlése a ciszjordániai biztonsági fal lebontását követelte Izraeltől kedden hozott határozatában. A palesztin kezdeményezésre elfogadott határozat a hágai Nemzetközi Bíróság július 9-i állásfoglalására hivatkozott, amely törvénytelennek ítélte e fal, illetve kerítés építését.

‘Izrael nem hajlandó lemondani önvédelmi jogáról, nem állítja le a biztonsági kerítés építését’ – mondta jeruzsálemi nyilatkozatában Raanan Giszin izraeli miniszterelnöki tanácsadó. Giszin szerint nem lepte meg Izraelt a világszervezet közgyűlésének határozata. Kijelentette: ‘a többség zsarnoksága’ érvényesült a szavazás során.

A közgyűlés százötven igenlő szavazattal fogadta el keddi határozatát, hat nemleges szavazat ellenében és tíz tartózkodás mellett. Izraelen és az Egyesült Államokon kívül Ausztrália, továbbá három kis csendes-óceáni szigetország szavazott nemmel.

Az Európai Unió mind a 25 tagállamának képviselői igennel voksoltak, miután a tervezet arab támogatói többnapos kimerítő tárgyalás után elfogadták azokat módosító javaslatokat, amelyeket az EU indítványozott.

Izrael állandó ENSZ-nagykövete, Dan Gillerman elítélte és ‘szégyenletesnek’ nevezte, hogy az EU-tagállamok támogatták a határozati javaslatot. Kijelentette az izraeli közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában: csalódás számára, hogy nem tartózkodtak legalább. Főként Párizst ostorozta, mondván, hogy Franciaország állandó ENSZ-képviselője meghatározó szerepet játszott az EU-tagállamok ilyetén magatartásában.

Az egyes szakaszokon betonelemekből álló fal, más helyeken szögesdrótból épített kerítés az izraeli kormány szerint arra hivatott, hogy védelmet nyújtson palesztin öngyilkos merénylők beszivárgása ellen. A palesztinok szerint Izrael földet rabol tőlük a kerítés, illetve fal ciszjordániai építésével, s szerte akarja foszlatni független államuk létrehozásával kapcsolatos reményeiket.

(MTI)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.