Forrás: Magyar RádióAki Izraelt bírálja, még nem antiszemita
Elhangzott 2004. július 20-án.
2004. július 21., szerda 9:25
605 olvasás
Saron vasárnapi kijelentését ez idáig senki nem tudta mivel magyarázni, a párizsi kormánytól a franciaországi zsidó szervezetekig megdöbbenésüknek adtak hangot, mert ha az antiszemitizmus megnyilvánulásai nyomán a zsidók eleget tennének Saron felhívásának, akkor olyan bátorítást kapnának a szélsőségek, hogy azzal már semmit sem tudna kezdeni Európa – de a világ sem.
A Krónika kedd esti Háttér részében Ariel Saron izraeli miniszterelnök vasárnapi kijelentéséről beszélgetett Keleti Miklós, a rádió brüsszeli tudósítója, Shiri Zsuzsa jeruzsálemi tudósító, illetve Kende Péter és Karsai László történészek.
– A legfrissebb visszhang, hogy Chirac francia köztársasági elnök közölte, az izraeli miniszterelnök mindaddig nemkívánatos személy Franciaországban, amíg Izrael hivatalos magyarázatot nem ad erre az ominózus kijelentésre, holott Saron látogatása már régóta be van tervezve a diplomáciai naptárba, de mindig halasztódott – mondta Keleti Miklós. A francia külügy már vasárnap este az izraeli partnerekhez fordult és magyarázatot kért erre az egész hivatalos francia politikai elit által elfogadhatatlannak ítélt kijelentésre. A franciaországi zsidó szervezetek vezetői is elutasították Saron felhívását, és azt mondták, ez tulajdonképpen olaj a tűzre, ugyanis kétségtelen tény, hogy az utóbbi időben szaporodtak Franciaországban az antiszemita megnyilvánulások. 2004 első félévében ugyanannyi antiszemita akció, atrocitás történt, mint amennyi a 2003-as évben összesen. A hivatalos politikai elit és a zsidó szervezetek képviselői is azt mondják, hogy szó sincs arról, hogy olyan krízis lenne, hogy az itt élő 600 ezresre becsült zsidó közösség tagjainak csomagolni kéne és elmenni. Sőt, ellenkezőleg, az itt élő zsidók a Francia Köztársaság részét képezik, franciának vallják magukat, túlnyomó többségük itt akar élni, és úgy gondolja, hogy itt biztonságban tud majd élni.
– Az izraeli lapok is foglalkoztak a kérdéssel, azonban sokkal kevésbé hangsúlyos módon, mint Franciaországban – mondta Shiri Zsuzsa. Izraelben úgy érzik, indokolatlan ez a felháborodás, úgy érzik, hogy teljesen legitim az országba vándorlásra felszólítani a franciaországi zsidó lakosságot. Saron még nem szólalt meg a kérdésben.
– Ez egy teljesen példátlan és érthetetlen beállítása a franciaországi helyzetnek, mármint annak, hogy Franciaországban a francia zsidóságot, vagy a zsidó származású népességet bármiféle veszély fenyegetné – vélekedett Kende Péter. Franciaországban a zsidóság egy teljesen integrált népesség, amely elsősorban franciának tartja magát, és ezen belül aki vallásos, az zsidónak, aki nem vallásos, az valószínűleg számon tartja a származási elemeit, de nem zsidóként tételezi magát, hanem franciaként. Ami az antiszemitizmust illeti, véleményem szerint két, vagy három dolgot élesen meg kell különböztetni. Az egyik a társadalmi antiszemitizmus, amely Franciaországban valószínűleg nem nagyobb és nem kisebb, mint más európai országban. Ennek egy alvonatkozása, hogy Franciaországban van Európa legnépesebb arab muzulmán közössége, és ebben a közösségben az utóbbi évtizedben kialakult egy nagyon erős Izrael-ellenesség, amely zsidóellenes, antiszemita kijelentésekben, vagy cselekedetekben nyilvánul meg. A dolog másik része az, hogy a francia politikai osztályban, vagy a francia értelmiségben a zsidóellenes megnyilatkozás teljesen elképzelhetetlen valami. Ha egy francia politikus olyan kijelentéseket tenne, amelynek leghalványabb antiszemita éle volna, az azonnal kívül találná magát a francia politikai életből. A dolognak a legfurcsább vonatkozása, hogy a francia kormányzat hónapok óta a legerélyesebb lépéseket teszi abban az irányban, hogy azt a bizonyos antiszemitizmust, az idegenellenes megnyilvánulásokat lehetetlenné tegye.
– A Dreyfus-ügy előtt és után is Franciaországban rendkívül jelentős volt az antiszemitizmus. Körülbelül olyan jelentős és fontos, mint Ausztriában. Jóval kevésbé volt jelentős például a dualizmus korában Magyarországon az antiszemitizmus, mint ugyanebben az időszakban, tehát 1870-1890 tájékán Franciaországban – mondta Karsai László. A világháború előtt a németországi antiszemitizmusnál erőteljesebb volt, de ez gyakorlatilag a francia lakosságból teljesen eltűnt. A cionizmus nem létezett és nem létezik Franciaországban. Bizonyos szempontból Theodor Herzl nagy álma egy óriási csalódás volt, azt mondta, nem lesz annyi hajó, amely valamennyi zsidót a világ minden tájáról Izraelbe tudná szállítani. A zsidók többsége ma nem Izraelben él.
– A párizsi Le Monde diplomáciai elemzője azt emeli ki, hogy az utóbbi időben a francia külügyminiszter látogatást tett Arafatnál, márpedig az izraeli etikett szerint, aki Arafathoz elmegy, az nemkívánatos személy a hivatalos izraeli személyeknél. Tehát úgy értelmezi a Le Monde vezércikk írója, hogy tulajdonképpen Saron, bár spontán módon nyilatkozott, azért ez egy figyelmeztetés, egy jelzés arra vonatkozóan, hogy Franciaország, és általában Európa ki van zárva a közel-keleti rendezésből, a közel-keleti politikából. Saron továbbra is az Egyesült Államokat tekinti szövetségesének, és az általa túlságosan arab-barátnak ítélt Franciaországot, Belgiumot, sőt általában az egész Európai Uniót szeretné minél távolabb látni a közel-keleti rendezéstől – tette hozzá Keleti Miklós.
– Az, hogy az izraeli kormány nem szereti Franciaország, vagy az Európai Unió arab-politikáját, ez nem jogosítja föl arra, hogy olyan kijelentéseket tegyen, amelyek nem felelnek meg a valóságnak, és amelyek egyáltalában nem az arab kérdéssel, vagy az arab-izraeli kérdéssel függenek össze, hanem Franciaország belső helyzetével – hangsúlyozta Kende Péter.
– Ha megvizsgáljuk Izrael demográfiai összetételét, ugye ma minden ötödik izraeli állampolgár tulajdonképpen arab, és hosszú távon föl kellene lendíteni a bevándorlást ahhoz, hogy valahogy a demográfiai egyensúly az ő szempontjából kedvezőbben alakuljon. Jelen pillanatban az Egyesült Államok a fő szövetséges, onnan nem nagyon illik elcsábítani senkit, Argentínában él a becslések szerint 200 ezer zsidó, és itt van Franciaország, a maga 600 ezresre becsült zsidó közösségével, tehát a francia sajtó elemzése szerint Saron kijelentése erre irányult, ez volt a fő cél, hogy valamilyen módon a hosszú távú demográfiai viszonyokat tudja befolyásolni Izraelben – vélekedett Keleti Miklós.
– Ha a történelem valamire tanít, akkor az az, hogy a holokauszt példája nagyon fontos abból a szempontból, hogy hogyan ösztönözte, vagy éppen akadályozta az Izraelbe való bevándorlást. A Franciaországban élő zsidóknak több mint 75 százaléka megmenekült a holokauszt idején, bár 1940-től német megszállás alatt volt, és kollaboráns kormány volt Franciaországban, de a francia zsidókat, akiket izraelita vallású franciáknak neveztek, azoknak több mint 90 százaléka megúszta a holokausztot. Túlélhette, éppen a nagyon komoly francia állami és egyházi segítséggel – mondta Karsai László. A ma élő zsidók a szüleiktől, nagyszüleiktől csak azt hallhatták döntő többségükben, hogy a franciák hozzánk jók voltak, a franciák minket megvédtek, igaz, hogy 90 ezer zsidót deportáltak, de csak 77 ezret öltek meg a németek, és azoknak a többsége is idegen volt, nem francia. Évek óta a francia kormányzat, a francia politikai osztály és a francia szellemi élet egyik fő törekvése az, hogy Franciaország belső lelkiismeretét erősítse abban a vonatkozásban, hogy soha többé olyan dolgokra ne kerülhessen sor, amelyekre a 40-es években.
– Izraelben elég sokan úgy gondolják, ha bárki, bármilyen izraeli kül- vagy belpolitikai kérdést bírál, akár az országon belül, akár az országon kívül, az antiszemita. A francia politika nem antiszemita, a franciák döntő többsége nem antiszemita, és ezt összekeverni azzal, hogy Franciaországból a politikai osztály jelentős része Izrael-ellenes, szerintem hiba – tette hozzá Kende Péter.
Kőszegi Gábor
