Forrás: NOL

Adatvédelmi gondok a nácivadász akcióval

Munkatársunktól, 2004. július 20. 12:29

Nem küldhetők ki jogszerűen Izraelbe a Simon Wiesenthal Központ nácivadász akciójában gyűjtött adatok Magyarországról – nyilatkozta Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos kedden.

„Az biztos, hogy az ilyen adatok országból kiküldése Izraelbe nem lehetséges jogszerűen” – mondta a biztos a Magyar Televízió Nap-kelte című magazinjában.

A jeruzsálemi székhelyű Wiesenthal Központ igazgatója, Efraim Zuroff, múlt héten jelentette be hivatalosan Budapesten, hogy az intézmény Magyarországon is elindítja akcióját a még élő náci háborús bűnösök felkutatására. Ennek keretében tízezer euró „kompenzáció” fejében adatokat vár a még élő náci háborús bűnösökről.

Az adatvédelmi biztos azt mondta: ha gyűlnek is össze adatok, azokat nem lehet Izraelbe továbbítani. „Az adatvédelmi törvény egyértelműen azt mondja, hogy csak akkor lehet személyes adatot külföldre továbbítani, hogyha ahhoz az érintett hozzájárul, törvény elrendeli vagy nemzetközi szerződés lehetővé teszi, feltéve, hogy a harmadik ország biztosítja azt a megfelelő védelmet, amit az Európai Unió meghatároz” – jelentette ki Péterfalvi Attila. „Izrael nem rendelkezik azzal a védelemmel” – tette hozzá Péterfalvi Attila.

Arról, hogy az adatokat a szervezet bécsi központjába küldenék ki, az ombudsman úgy nyilatkozott: „Ennek az a feltétele, hogy Magyarországon jogszerűen kezelhessen adatokat, és ebben a vonatkozásban ez még nyilvánvalóan vizsgálatokat igényel”.

A Simon Wiesenthal Központ itteni tevékenysége a magyar törvények hatálya alá esik – mondta. Az adatkérésről úgy fogalmazott: „A magánszférára nézve lehet ilyen hirdetést feladni”.

Az adatvédelmi törvény szerint személyes adat kezeléséhez az érintett hozzájárulására, illetve törvényi elrendelésre van szükség, „a törvényi szabályozás pedig a bűnüldöző hatóságokat jogosítja fel olyan bűncselekmények vonatkozásában, amelyek el nem évülnek” – fogalmazott.

 „Ez nem az első eset, amikor olyan kérdésekkel szembesülünk, amely társadalmilag jogos igény adatvédelmi végrehajtását jelenti” – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy hivatali elődje adott ki állásfoglalást a holokausztnak emléket állító Jad Vasem Alapítvány archívumának felállításáról; Majtényi László akkor államközi szerződés megkötését javasolta.

(MTI)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.