Forrás: NOL

Büntető század

Takács Ferenc, 2004. július 17. 00:00

Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye

Bächer Iván új cikkgyűjteményének írásai mind egy különös büntetéssel foglalkoznak, ‘a jóistennek avval az emberiségre kimért cinikus és könyörtelen büntetésével, amit huszadik századnak neveznek’. Avval az idővel, amikor a tarkónlövés, az elgázosítás vagy a felkoncolás lett a természetes – mert gyakori és magától értetődő – halálnem, s avval a hellyel, ahol az elhurcolás vagy a kitelepítés vált a helyváltoztatás szokványos módjává. Azaz a modern kori Magyarországgal foglalkozik, magyar sorsokkal és magyar életpályákkal. Olyan emberek sorsával és életpályájával, akiknek gyilkosan ellenséges környezet jutott otthonukul: ‘mifelénk ott van honn az ember, ahol már törtek életére’ – jegyzi meg éjfeketén keserű humorral – alaphangján.

A kötetet – bevezetőjének első mondatában – ‘zsidó könyvnek’ nevezi. Olyan honfitársainkról szólnak ugyanis az írások, akiket ennek a századnak a során ‘lezsidóztak’, azaz kifosztandónak, elüldözendőnek és kiirtandónak nyilvánítottak. Ezek között a magyarok között volt hithű zsidó, zsidó vallású felmenőkkel bíró keresztény, hívő vagy vallásilag közömbös, de – Bächer szavaival – ‘vagonra rakott sváb és kisemmizett erdélyi arisztokrata, kilóra eladott szász és magyar cselédszármazék is’.

A róluk szóló írások voltaképpen emlékművek. Gyakran tárgyszerű értelemben is, amikor sír híján nem létezhető sírköveket-sírfeliratokat igyekeznek pótolni, de áttételesebb szinten is az emlékezés munkáját végzik, a feledéssel perlekednek, a tragikusan értelmetlen szenvedéstörténetek emberi értelmét és erkölcsi tanulságát kutatják. Elfelejtett, jeltelen életek, szegről-végről ismerős sorsok tucatjai elevenednek meg és kapnak formát Bächer írásaiban. Alanyai mind ennek a történelmi büntető századnak a kényszersorozottjai voltak, sorsukban, képtelen és esztelen hányattatásaikban, szörnyű pusztulásukban vagy felfoghatatlanul szerencsés megmenekülésükben, egy korszak mutatta meg sötét és embertelen arcát, a rettenetes huszadik század.

Ezt az arcot veszi szemügyre és rajzolja meg számunkra, többnyire iszonyodva, a kötet, s tanulságai, mint ahogy szerzőjének kedélyállapota is, keserűek és éjfeketék: a múlt szörnyű volt, de – mint jelen közállapotaink mutatják – sok jóra a jövőben sem számíthatunk. Némi fény a régmúltból dereng át a sötétségen – Bächer tudni vél egy másik huszadik századról, az igaziról, ‘amelyik Magyarországon tartott 1867-től, és bevégeztetett 1914-ben’, amikor még jól mentek a dolgok és lehetett normális életet élni. De csalóka lidércfény ez is, hiszen ez a múlt – ha tényleg ilyen volt – szintén nem tér vissza már soha.

Hogy mármost osztja-e az olvasó a szerző – szó se róla, nem indoktalan és alaposan megokolt – kétségbeesését és balsejtelmeit, ez az olvasó dolga. A kritikusé viszont az, hogy a kötet ilyen-olyan-amolyan ‘végkicsengése’ helyett arról ejtsen szót, hogy mit is művel a szerző ezekben az írásokban. Részben a hibákról és hiányokról kell szólni. Szerencsénkre kevés van ilyen, de azért akad egy-kettő: Rozsnyay Kálmán angol írói neve Sydney – és nem Sidney – Carton volt (ha már itt tartunk: egy Dickens-regényalak nevét vette fel ez az irodalmi és színházi csodabogár); az Auschwitzben elpusztított Révész Béláról, Ady barátjáról és harcostársáról szóló remek írás végére pedig odakívánkozik az adalék, hogy az író emléktábláját valamikor a rendszerváltás táján szégyenszemre leverték a VI. ker. Szondy u. 93-as ház homlokzatáról.

De főként Bächer írói módszeréről kell szót ejteni. Arról a különös műfaji elegyről vagy ötvözetről, amely az évek (sőt immár évtizedek) során az író patentja lett: az újságcikk-mértékű-méretű írásról, amelyben változatos arányban, de mindenkor a tárgy jellegéhez és az írás szándékához igazítva van jelen a líraian személyes vallomás és az adatböngésző filológia, az esszé nagyvonalúsága és a tényfeltáró újságírás szigorú hitele, a teremtő szépírói képzelet és a krónikási adathűség. Bächer érdeme, egyben tehetségének fémjelzése, hogy ebből a sokféleségből az ő tollán egység és egyneműség születik. Olyan írásmód, amelynek megvannak ugyan a fontos és rangos előképei (leginkább Bálint György és Kellér Andor munkáiban), mégis összetéveszthetetlenül egyéni változat: Bächer Iván magántulajdona, egyben közös értékünk. (Göncöl, 245 oldal, 1890 Ft)

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.