Magyar Rádió

2004. július 9., péntek 23:12

201 olvasás

A hágai Nemzetközi Bíróság a nemzetközi joggal ellentétesnek ítélte a palesztinok elszigetelésére épülő izraeli falat. A határozat alapján az építményt le kell bontani és a hátrányosan érintetteknek kártérítés jár.

Izrael elfogadhatatlannak tartja, hogy a hágai Nemzetközi Bíróságot felkérték: foglalkozzon a biztonsági kerítéssel.

Közleményükben hangsúlyozták: a törvényszék nincs felhatalmazva, hogy a zsidó állam és a palesztinok közötti politikai konfliktussal foglalkozzon. Hangsúlyozták: a kerítés csak a biztonságot szolgálja és emberéleteket ment. Emlékeztettek arra, hogy az elmúlt 3 és fél évben több mint 20 ezer palesztin cselekmény mintegy ezer izraeli civil életét követelte.

A közleményben felszólítják a palesztinokat, hogy hagyják abba a terrorcselekményeket, és folytassák a tárgyalásokat.

A külügyminisztérium szerint Izrael számára a helyi legfelső bíróság döntései a meghatározóak.

Tomy Lapid igazságügyminiszter is kijelentette, hogy Izrael nem követi a Hágai Nemzetközi Bíróság döntését. Lapid azt mondta, hogy Izrael csak saját bírósága határozatait követi, a június 30-ai legfelsőbb bírósági döntést, amely a kerítés egy szakaszának ügyében a nyomvonal megváltoztatására kötelezte a kormányt.

Az izraeli bíróság is elítélte az építkezés egy szakaszát és úgy döntött, hogy akár Izrael biztonsága ellenében is figyelembe kell venni a palesztin lakosság jogait. Az arab szélsőbaloldali Hadas párt már bizalmatlansági indítványt nyújtott be a hágai döntés nyomán a kormány ellen.

Ariel Saron miniszterelnök vasárnapra tervez találkozót a kérdésben.

– Mit lehet tudni erről Izraelben, milyen reakciók várhatók ezek után?

– A fal, illetve kerítésrendszer építése Izraelben roppant népszerű. Az izraeli lakosság teljesen egyértelműen a fal mellett van. Ez nem jelenti azt, hogy egyetért a nyomvonalával is. A lakosság baloldali része azt gondolja, hogy az 1967-es határokon kellett volna fölépíteni mindenütt a falat, merthogy pillanatnyilag a kerítés jelentős része bent található a palesztin területeken, az 1967-ben elfoglalt területeken. Tehát a kérdés az, hogy hol épül ez a fal. Nem egyértelmű, de a fal támogatottsága roppant erős Izraelben – mondta Shiri Zsuzsa.

– De arról is szó van ebben a közleményben, hogy a bíróság arra is kötelezné Izraelt, hogy kártérítést fizessen azoknak a palesztinoknak, akiknek a földjén ezt a falat építették, illetve építik.

– Abban az egyben mindenki megegyezik, hogy a fal lebontására nem fog a közeljövőben sor kerülni. Amennyiben valamikor béke lesz, sikerül majd egyszer megegyezni a palesztin féllel, akkor természetesen fölöslegessé válik a fal is az izraeli nézőpontból. De mindaddig, amíg az izraeli lakosság fenyegetve érzi magát, amíg terrormerényletek vannak, amíg autóbuszok fölrobbannak, addig olyan mértékben támogatják ezt a falat, hogy se jobb-, se baloldali kormány nem fogja lebontani.

– És valóban csökkent a terrorizmusnak a fenyegető ereje Izraelben azt követően, hogy a falat elkezdték építeni?

– A statisztikák szerint 2004-ben az eddigi időszakban az előző évhez képest 75 százalékkal csökkent a terror Izraelben.

– A palesztinok szempontjából mennyiben nehezíti az ő hétköznapi életüket az a fal?

– Azokon a területeken, ahol a földjeiket elvették, különböző kerítések zárják el őket a földjeiktől, ahova speciális engedélyek birtokában, kapukon tudnak kijutni. Mindennapi tortúrát okoz nekik nagyon sok területen. Ezeket a kérdéseket persze nyilván nem fallal és nem terrorral kellene megoldani, hanem megegyezéssel, tárgyalásokkal. Sajnos pillanatnyilag az igazi probléma nem a fal, hanem az, hogy nem folynak igazi tárgyalások.

Lengyel MiklósKapcsolódó linkek:

Prodi nem ért egyet az iraki háborúval és az izraeli fallal

Megváltoztatják az izraeli fal nyomvonalát

Brüsszel igazolva látja álláspontját a hágai ítéletben

A háború vagy a béke fala?

Izrael az ENSZ-t nem kéri, de az USA-t igen

Comments are closed.