Népszava

Nem a jobboldalisággal van baj, tessék már megérteni (ott a jobboldalon), nem a konzervativizmussal, nem a nemzeti értékekkel, nem a hagyományok őrzésével, és végképp nem azzal, ha a gazdaságtól a kultúráig és az oktatásig szinte mindenben másképp vélekedik a jobboldali sajtó (és politikus), mint a baloldali és/vagy liberális. Természetes, hogy mindenkinek más a fontos, a szívéhez (zsebéhez) közelebb álló, minthogy nem vagyunk egyformák. Csak a keresztes hadjáratok vad hevületét ne látnám, érezném állandóan. Könnyebb lenne mindannyiunknak.

Példáimat hadd kezdjem egy olyannal, amely talán senkinek nem tűnt fel, mégis többet mond számos, nagy botrányt kiváltó ügynél. A jobboldali napilap hétfői számának vezető tudósítása a címoldal tetején: „Sírgyalázás a Délvidéken”. Igen, gondolhatja az olvasó, ez lehet (a józan, emberi szempontokon túl) akár igazán súlyos, veszélyes esemény, ez pedig indokolhatja a központi helyet. Elvégre a Vajdaságban az utóbbi hónapokban megszaporodtak a magyarellenes incidensek, atrocitások, és a temetői rombolás fokozhatja a feszültséget. Magából a hírből azonban az derül ki, hogy a „csaknem harminc” zombori fejfa ledöntése és több márvány sírkő összetörése nem kifejezetten a magyaroknak „szólt”, mivel a tettesek magyar, horvát és német feliratú síremlékeket vertek szét. Sőt, a dúlást a horvátok vették észre, és ők tettek bejelentést miatta. Amitől persze a nyilvánvalóan más nemzetiségiek ellen irányuló bűncselekmény nem lesz kisebb, csak éppen nem kifejezetten magyarellenes. Rossz és veszélyes hangulatot jelez, de nem többet. Ebből vezető hírt kreálni sokkal inkább olaj a vajdasági (vagy délvidéki) tűzre (ami azért szerencsére nincs), mint tényszerű és aggódó beszámoló.

A jobboldali kettős mércére azonban együtt szolgáltat bizonyítékot a lap előző számával. Sírgyalázás ugyanis pár nappal korábban Magyarországon is történt. Méreteiben még nagyobb is, itt ugyanis majdnem száz sírt rongáltak meg az ismeretlen elkövetők. Ez az esemény mégsem volt első oldalas a Magyar Nemzetben, hanem csak a 17-ik oldalon kapott helyet, a rövid hírek között. Címe sem az volt, hogy sírgyalázás, hanem csupán: „Rongálás a gyöngyösi zsidó temetőben”. És miközben a délvidéki tudósításban szkeptikusan közlik, hogy a rendőrségi bejelentéshez senki nem fűz reményeket, mert eddig még nem volt rá példa, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetőit kézre kerítették volna, a gyöngyösi esetben kommentár nélkül közlik, hogy a tettesek ismeretlenek.

Igen, kétségtelen, hogy a vajdasági magyarok e pillanatban nagyobb veszélynek lehetnek kitéve, mint a magyarországi zsidó magyarok. Ám a temetőrongálás mind a két esetben ugyanazt fejezte ki: a gyűlöletet más vallási vagy népcsoportok ellen. Olyanok ellen, akik otthon vannak és otthon akarnak lenni saját hazájukban, ahol sírrombolással üzengetnek nekik. Igen, Magyarország nem engedheti meg, hogy a határain kívül élő magyarokat fenyegessék, és ennek érdekében minden lehetséges eszközt alkalmaznia kell, beleértve a figyelem felhívását is. Ha a konkrét eset indokolja, akár egy újság első oldalának tetején. Ám Magyarország azt sem engedheti meg, hogy saját határain belül fenyegessék a saját polgárait. Márpedig a jobboldali napilap furcsa kettős mércéje éppen azt sugallja, hogy nekik a határainkon kívül élő magyarok sorsa fontos, a határainkon belül élő magyar zsidóké nem annyira. Legföljebb a 17-ik oldalon.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy ugyanezekben a napokban ugyanez az újság valósággal nemzeti hőst faragott B. Andrásból, akit felfüggesztett börtönre ítéltek, mert azzal rágalmazta Mécs Imrét, hogy az ő vallomása juttatott akasztófára négy ötvenhatost, akkor talán nem túlzás azt állítani, hogy a mai jobboldali sajtótól sajnos változatlanul távol áll a józan mértéktartás, a jobboldali, konzervatív, keresztény értékek normális, európai képviselete és a tények tisztelete. Vajon elképzelhető volna-e olyan nyugat-európai ország, ahol jobbról folyamatosan leidegenezik az ország egyetlen irodalmi Nobel-díjasát, aki történetesen zsidónak született és az őt zsidósága miatt ért traumáit írta meg? Lehetne-e olyan közszolgálati médiumot találni (a Magyar Rádión kívül, amelynek jegyzetírója gunyorosan Imre Kertészről szónokol), ahol a saját Nobel-díjasukat kirekesztik a nemzetből? És lehetne-e olyan, magát jobbközépnek tartó „polgári” párt, amelynek tisztségviselője úgy tesz, mintha nem értené, miért megkülönböztetés, miért zsidózás az, ha Kertész Imre becsületes, magyar nevét Imre Kertészként használják a magyar közönség előtt? Tudjuk a választ. És sajnáljuk.

Bolgár György

Bolgár György