Forrás: Magyar HírlapJapán tornatanár

Ahogy tetszik – könyv

· Marx József: Fábri Zoltán

Vince Kiadó

3495 forint

Ha ébreszteni kell is emlékezetét – ennek tesz eleget a kötet Fábri Zoltán halálának tizedik évfordulóján -, azért a közönség, valószínűleg nem csupán idehaza, még mindig tud valamit a Körhinta rendezőjéről. De kicsoda a szerző, aki az igen szép küllemű, jó papírra nyomott, színes képekben gazdag, albumnak sem utolsó könyvében elmondja mindazt, amit Fábriról, koráról elmondani érdemes? Marx József, a hajdani magyar-olasz szakos bölcsész évtizedekig szolgálta filmművészetünket mint dramaturg, aztán stúdióvezető, végül a filmgyár helyettes igazgatója. Nagyon helyes, hogy ismereteit, tapasztalatait nem engedi veszendőbe: Jancsó Miklós, Szabó István – hál’ istennek, lezáratlan – életművéről már megnyilatkozott egy-egy fontos kötetben.

Most egy halottról beszél, s előszavában meg is ijeszti kissé az olvasót, főleg azt, aki a mű tárgyát és szerzőjét személyesen ismerte-ismeri. Kiderül azonban csakhamar: Marx József rácsattantotta a fogát Fábrira, hogy aztán mély bele- és együttérzéssel, tapintattal elemezze végig jelentékeny munkásságát. Zokon veszi tőle például, hogy pályakezdésekor mint reményteljes festő, majd színész nem vette észre a kor szörnyűségeit, a növekvő fasizálódást, a zsidók – kiirtásukig fajuló – szenvedéseit, meghurcoltatását. Aztán meg rámutat arra: Fábri egész oeuvre-je – miként az alkotó maga is úgy tartotta – a fasizmus ellen szólt, lázító szenvedéllyel és a klasszikus eszköztár valamennyi hatáselemével. Hogy aztán ez a szenvedély nem terjedt ki (kellőképpen) az 1945 utáni korszak diktatúráira? Hogy jelentékeny szerepet vállalt a Kádár-korszakban? Sokan voltunk olyanok, akik nem reméltük a világnak ezen a felén az önkényuralom közeli bukását. S mivel egyetlen életünk volt, a helyzet fokozatos javításának reményében tettük a dolgunkat – nem lévén képesek pókerarccal leplezni homlokegyenest más gondolatokat, aztán később damaszkuszi útra lépni meggyőződésünk ellenére óvatos duhajként, amikor ez már semmiféle veszéllyel nem fenyegetett. Nagy tisztelet a kivételnek.

Marx József helyesen láttatja Fábrit klasszicitás és modernség mezsgyéjén. Erről ágazott szét aztán az 1960-as évek „magyar stílusának” néhány főútvonallá szélesedő csapása (Jancsóé, Szabóé stb., épp azoké, akiket Marx vizsgálódásai tárgyává tett már). Fábri Zoltán tekintély, tudás, lojalitás hármasságában alkotott, s közben nem akarta elfogadni – jórészt ebből származtak kudarcai, csalódásai -, hogy a rendezői művészet a kompromisszumok művészete. Amiként a politika is az egzigenciáké. Nem véletlen a párhuzam; Marxot igencsak foglalkoztatja az a társadalmi-politikai közeg, amelyben érdeklődésének mostani tárgya tevékenykedett.

Észrevételei, megállapításai túlnyomórészt pontosak. Néhol mos össze csupán dolgokat (Nagy Imre és társai haláláról az 1959-es körülmények taglalása közben tesz említést). Valami okból azt állítja, hogy Kaffka Hangyabolyában nem szerepel Virginia szerelme Magdolna nővér iránt. De igen! Valamiféle bizonyítványmagyarázatként hat, ahogyan leszögezi: „A filmgyár összeomlása és a rendszerváltás között szoros összefüggés nem létezik.” Vajon? – kérdezhetnők Marx stílusában. Stílus: Marx igen jól, gördülékenyen, érzékletesen ír. Ám olykor képzavaroktól sem mentesen. Nála a regény „fejet hajt” valami előtt, a moszkvai nagydíjnak „árnyéka” van. Kiváló latinista, ezért meglepő a „Hic Rhodus, hic salta” után biggyesztett – fölösleges – „est”-je. S néha bizony – ezért már korántsem csupán a szerző felelős – hiányzik a korrektori beavatkozás, mint például: a régi szerelem „lobbot vet” (helyesen „lobot”).

Ám legyen elég a kukacoskodásból. Érzékletesen „lényegtelent” és nagyon fontosat egyaránt közread Fábriról Marx József. Hogy a filmgyárban „japán tornatanár” néven emlegették. Hogy pedagógusi következetességgel tört le minden egyénieskedést (olyan nagyság részéről is, mint Latinovits), amely a produkció minőségét, rendezői elképzelésének maradéktalan megvalósítását veszélyeztette. Hogy a legapróbb részletekig kidolgozott (nem ritkán: rajzos) tervekkel jelent meg a forgatáson. Érzékeny és értékes ember portréja bontakozik ki. Várjuk a folytatást, az újabb kor- és pályatársi mérleget. Esszéírói könnyedséggel, ám a források tökéletes ismeretében, tehát tudományos megalapozottsággal.

Kőháti Zsolt

©

Comments are closed.