Forrás: Magyar HírlapA diadal és a tragédia között

(Thomas Klestil halálára)

Az a politikus – Erhard Busek -, aki 1992-ben az Ausztriában alig ismert diplomatát, Thomas Klestilt szinte a cilinderből varázsolta elő köztársaságielnök-jelöltként, a személyére jellemző könyörtelen őszinteséggel kommentálta a négynapos állami gyászt s a mai dísztemetést:”Tipikus állami gyászt élünk át – az ország barokk hazug természetét. A dicshimnuszos nekrológok jóváteszik azt, amit korábban mondtak róla. Klestil megtört szívvel halt meg.”

E sorok írója, aki évtizedek óta nagyon jó személyes kapcsolatban volt Klestillel, személyes tapasztalataiból megerősítheti e szavak igazát. Harminchárom éve ismertem meg a Los Angeles-i osztrák főkonzult, aki akkor megjelent könyvemet, az Antisemitism without Jewst (Antiszemitizmus zsidók nélkül) bemutatta. Akkor is, és később, a külügyminisztérium főtitkáraként, majd 1992-től 2004-ig köztársasági elnökként Klestil kezdeményezte a második köztársaság és az elűzött osztrák zsidóság s a túlélő leszármazottak kapcsolatainak kiépítését.

Ô volt az első osztrák államfő, aki 1994-ben Izraelben hivatalos látogatást tett, s ott parlamenti beszédében nyíltan elítélte az osztrák múlt olyan sokáig leplezett vagy szépített bűneit. A Waldheim-évek katasztrófája után Klestil államelnökként sokat tett Ausztria nemzetközi tekintélyének helyreállításáért. Hivatalos adatok szerint 130 külföldi útján sok külföldi politikussal találkozott. Ô kezdeményezte 1994-ben a közép- és kelet-európai államfők évi találkozóját, s nagy szerepet játszott nemcsak abban, hogy Ausztria tagja lett az EU-nak, hanem a közép- és kelet-európai államok nyugati nyitásának az istápolásában is. Noha egész diplomáciai pályafutása az Egyesült Államokhoz kötődött – jól ismerte Ronald Reagant, az idősebb Busht, Brzezinskit, Kissingert -, szívből jövően elkötelezte magát Kelet-Európa és Oroszország iránt is. A dísztemetésen ezért vesz részt Vlagyimir Putyintól Aleksander Kwasniewskiig az összes “keleti” államfő.

S mégis, miért említett Erhard Busek “barokk hazugságokat”? Mindenekelőtt azért, mert Thomas Klestil a Hofburgban székelő szimbolikus személyiségként mint morális példakép kudarcot vallott. Míg a kilencvenes évek közepén tíz osztrákból heten bizalommal voltak a köztársasági elnöki intézmény iránt, az idei legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a megkérdezetteknek több mint a fele már nem bízott az államfőben. Az 1996 óta mind többet betegeskedő Klestil 1998-as választási sikere után egyre magányosabb lett. “Senkiben sem bízom igazán, csak Margotra számíthatok” – mondta egyszer nekem. Margot Löffler volt az a tehetséges és vonzó fiatal diplomata, akiért Klestil hosszú éveken át tartó viszony után 1994-ben szakított a feleségével. Pályafutásának az volt az első nagy hibája, hogy házasságának felbomlását nem diszkréten kezelte, hanem először egy képes magazinnak mesélte el. Ez volt az első ok, ami miatt elvesztette morális autoritását, mindenekelőtt azokban a polgári körökben, amelyeknek első győzelmét köszönhette. 1998-ban nagy többséggel újraválasztották ugyan, de ezt már annak köszönhette, hogy a szociáldemokraták vele szemben nem állítottak ellenjelöltet. A feleségétől csak ezt követően, 1998 szeptemberében vált el, s három hónappal később vette el barátnőjét. A polgári választókat, elsősorban a nőket, különösen az hökkentette meg, hogy első választási kampányában Klestilt még nagyszerű családapaként és szerető férjként ábrázolták, noha a kampány motorja már akkor Margot asszony volt.

E megroppant egészségi és személyi háttért még elviselhetetlenebbé tették Klestil belpolitikai kudarcai. Először 1994-ben Vranitzky kancellárral szemben kellett belátnia, hogy az EU első számú tárgyalópartnere a miniszterelnök, s nem az elnök. Aztán 1999-2000-ben nem tudta megakadályozni Schüssel kancellárral szemben a “fekete-kék”, Néppárt-Szabadságpárt koalíciót. Az elnök alkotmány adta lehetőségeit (a kormány felmentése, illetve a parlament feloszlatása) nem merte felhasználni. Ugyanakkor megvádolták (hiteles bizonyítékok nélkül), hogy ő a háttérben nem tiltakozott a különös koalíció miatt bevezetett időleges EU-szankciók ellen, sőt közvetve bátorította őket.

A Hofburg és a Ballhausplatz, az elnök és a szövetségi kancellár kapcsolata az utóbbi időben fagyponton volt. Harminchat órával második elnöki periódusának lejárta s hosszan tervezett utolsó sajtókonferenciája előtt Klestil elhunyt. A bécsi villamoskalauz nehéz körülmények között felnőtt nagy tehetségű fia az elmúlt tizenkét évben átélte a politikai diadaltól a végső emberi tragédiáig vezető út majd minden állomását.

Életének szerves része volt a médiával fönntartott amerikai stílusú kapcsolat. Ugyanaz a nyomtatott és elektronikus sajtó, amely Klestilt fölsegítette karrierjének csúcsára, játszott főszerepet e hiú s ezért sebezhető ember politikai s morális megsemmisítésében.

A szerző publicista, az Europäische Rundshau főszerkesztője

Paul Lendvai

©

Comments are closed.