Zsidó vezetők és kormányzati tisztségviselők örömmel fogadták, hogy az állam szenátusa új kósersági törvényt fogadott el. Erre azért volt szükség, mert a régi, mintegy kilencven éves törvényt a legfelsőbb Bíróság nemrégiben alkotmányellenesé nyilvánította. New York a második legnagyobb kóser élelmiszertermelő a világon, több mint 75 ezer fajta, kósernek mínősítendő termékkel. A kérdésben súlyos viták zajlottak a zsidó közösségen belül, ám végül is minden probléma megoldódott. Marc Stern, a jogi és társadalmi bizottság társelnöke az Amerikai Zsidó Kongresszusban kifejtette, hogy lehetséges olyan törvényeket hozni, amely kielígítheti a közöség minden tagját. Az állami parlament után a törvény még New York Állam kormányzója George Pataki aláírására vár.