NOL

NOL‣ Munkatársunktól‣ 2004. július 5.

„Hosszú távon sem a kerítés-rendszer, sem a gázai kivonulás nem oldja meg Izrael gondjait, csupán elodázza azokat” – véli a NOL izraeli levelezője. Shiri Zsuzsa cikkében bemutatja a falépítés mögötti vitákat és bírósági döntéseket.

A Hágai Nemzetközi Bíróság július 9-re ígéri döntését az izraeli fal-kerítés rendszer ügyében. Az izraeli kormány eleve bojkottálta a bíróságot, nem tartja illetékesnek a kérdés megítélésében, és csekély az esélye, hogy egy elítélés megváltoztatja a fal építésének menetét. A döntés valószínuleg el fogja ítélni Izraelt a palesztin lakosság jogainak megsértése miatt, azonban Izrael nemzetközi megítélése szempontjából igen fontos, hogy mekkora hangsúlyt kap majd a határozatban a terror elleni önvédelem joga, és ezzel szemben hogyan esnek latba a palesztin lakosság emberi jogai, a földek kisajátítása, a települések elkerítése és elszakítása egymástól, és az 1967-ben elfoglalt területek egy részének bekebelezése.

Közben az Izrael által illetékesnek ítélt helyi Legfelsőbb Bíróság is ítéletet hozott az egyik kerítés részről. A beadvány sorsa különösen érdekes, pontosan jelzi az Izraelen belüli politikai frontokat, hogy a védelmi vonal építése egyben belpolitikai kérdés is. Egy Jeruzsálem melletti 40 km-es szakasz nyomvonaláról zajlott a vita. A kerítés az adott területen a „67 előtt Jordániához tartozó arab falvak és a környéken virágzó izraeli városka, Mevaszeret Cion között fog húzódni.

Mevasszeret Jeruzsálem káderdűlője, az egyre vallásosabb Jeruzsálemből a tehetősebb kormányhivatalnokok és a sikeresebb üzletemberek folyamatosan kiköltöznek, és a pár kilométeres távolság megnyugtatóan ötvözi a kellemest a hasznossal, garantálja a szabadabb világi légkört és a középosztályi életmódot közel a munkahelyekhez. A lakók baloldali liberális értékeiknek megfelelően hagyományosan kiváló kapcsolatokat ápolnak a szomszédos arab falvakkal, ahol szombaton is nyitva vannak a vendéglők, és olyan csemegéket kapni olcsón, mint a rendkívül finom knáfe*, vagy egy-egy ízletes szahleb*.

A kerítés építkezései megbontották ezt a helyi idillt, a hatóságok munkához láttak az arab falvak határában, mondván, hogy így lőtávolságon kívülre kerülnek a zsidó lakóházak. A falusiak földjei is az új vonalon kívülre, az izraeli részre kerültek volna, és négy kaput terveztek, hogy az engedélyek birtokában a falusiak kijárhassanak földjeikre. A helyi izraeli értelmiségiek viszont nem akartak lőtávon kívülre kerülni, és nem egyeztek bele, hogy szomszédaik napi tortúrával művelhessék földjeiket.

A két település képviselői együtt fordultak az Izraeli Legfelsőbb bírósághoz, és vázolták a kerítés alternatív nyomvonalát is a 67-es határokon, közel az izraeli házakhoz. A bíróság elfogadta érvelésüket, és kötelezte a hatóságokat, hogy akár a biztonság rovására is vegyék figyelembe a helyi palesztin lakosság érdekeit. Ezzel az izraeli baloldal komoly győzelmet ért el, amely nem csak az ország nemzetközi megítélése szempontjából fontos, hanem magát az építkezést is nagyban befolyásolja, mivel Izraelben eseti jog van, és a döntés példaként szolgál majd minden további hasonló panasz esetében.

A terror elleni kerítés-rendszer építése Izraelben rendkívül népszeru, a helyi lakosság döntő többsége támogatja az építkezéseket, bár a nyomvonal kérdésében megosztott. Az építkezés gondolata eredetileg balról jött, és a terror megfékezését szolgálta. A Saron-kormány késve és felemás módon tette magáévá az ötletet, és a nyomvonallal egyszerre próbálta megvédeni az izraeli polgárokat a 67-ben elfoglalt területeken innen és túl, ezért a nemzetközi jog szerint törvénytelenül területeket kebelezett be. Ezzel rengeteg bajt, és nemzetközi viharokat zúdított magára, azonban a kormánynak még így is megérte, mivel egy rendkívül népszerű döntésről van szó.

Tényekkel nehéz vitatkozni: Izraelben 2004-ben az előző évhez képest 75 százalékkal csökkent a terror. Ennek oka egyrészt a fal-kerítés rendszer, másrészt a terrorszervezetek vezetőinek célzott kivégzése. A kivégzések a helyi jogrend szerint törvénytelenek, mivel Izraelben (az Eichmann-per kivételével) nincs halálbüntetés. Azonban terroristavezérekről van szó, akik polgári lakosság ellen terveznek és kiviteleznek merényleteket – ez sem nevezhető törvényes tevékenységnek – és így mintegy közmegegyezéssel eltekintenek a törvények állami szinten történő betartásától. Az iszlám fegyveres csapatok vezéreinek kivégzése ellen még senki sem nyújtott be indítványt a Legfelsőbb bíróságra sem bal, pláne nem jobboldalról.

A belpolitikai harcok a kerítés-rendszer nyomvonaláról még csak most kezdődnek, a legvitatottabb részek még hátravannak. Ilyen Ariel, ami ugyan 67-ben elfoglalt földeken található, de teljesen egybeépült a környező izraeli településekkel, és közvetlenül az egykori határon található. Területcserével lehetne megoldani az ilyen és ehhez hasonló települések sorsát, de semmiféle tárgyalások nem zajlanak a palesztinokkal. A Saron-kormány álláspontja szerint a palesztin oldalon nincsenek megbízható tárgyalópartnerek. A radikális baloldali Joszi Beilin télen a genfi egyezménnyel ennek ellenkezőjét bizonyította, és ennek hatására elindultak óvatos tárgyalások Londonban, ahová Saron Omri nevű fiát delegálta, de semmiféle áttörés nem következett be. Továbbra is kölcsönös a bizalmatlanság.

Minden tárgyalás és megegyezés legnehezebb kérdése Jeruzsálem lesz, ahol „67 után felemás izraeli állampolgárságot kaptak az arab részek lakosai, vagyis országos választásokon nem szavazhatnak, de a városházáról dönthetnek, és kapnak izraeli szociális juttatásokat is, amiről nyilván nem kívánnak lemondani. Az ezeken a részeken épülő fal rendkívül ellentmondásos, családokat választ el egymástól, embereket a munkahelyeiktől, iskolájuktól, orvosaiktól. Csak egy átfogó végleges rendezés oldhatná meg Jeruzsálem gondjait, ha a két fél tárgyalással megegyezésre tudna jutni a területcserék és Jeruzsálem ügyében. De jelenleg nincsenek erre utaló jelek.

A lemondás a palesztinokkal való megegyezésről az „elszakadás tervét” szülte, az egyoldalú lépések programját. A jobbközép koalíciós kormány számára a legegyszerűbb, és szinte egyetlen kivitelezhetőnek tűnő lépés a Gázai-övezet feladása. Ott csak mintegy 7500 telepes él, szemben a Nyugati part százezres nagyságrendű zsidó lakosságával. Ez a terület a bibliai időkben sem volt zsidó kézben, a filiszteusoké volt, történelmi érvek sem szólnak megtartása mellett. A telepesek fanatikus szélsőjobboldali részét persze mindez nem akadályozza meg abban, hogy megtartására törekedjék. A kormány 2005 végére ígéri a teljes kivonulást, de addig sem zajlanak eseménytelenül a hétköznapok.

A palesztin oldalon az egymással rivális fegyveres szervezetek izraeliek elleni akciókkal versengenek. Céljuk, hogy az izraeliek utáni helyzetben minél nagyobb befolyások legyen, hogy mintegy nevükhöz kötődjön a zsidók elűzése. Ennek érdekében egyre sűrűbben lőnek házi gyártmányú „kaszam” rakétákat a szomszédos a 67-es határokon belüli településekre, Szderotban már halálesetek is voltak. Az izraeli lakosság elképzeléseiknek megfelelően reagál, a friss közvélemény-kutatási adatok szerint a támadások hatására a lakosság a gázai övezet minél gyorsabb elhagyását sürgeti.

A kivonulás előtti szorgos hétköznapokhoz hozzátartozik az izraeli készülődés is. A miniszterek azon vitatkoznak, hogy a rendőrség, vagy a katonaság fogja-e erőszakkal elszállítani az ellenálló telepeseket. Mindkettő a másikra bízná ezt a feladatot. A jelenlegi belbiztonsági, a rendőrségért felelős miniszter, Cahi Hanegbi a 70-es évek végén, amikor a Begin-kormány visszaadta Egyiptomnak a Sínai-félsziget, az ottani telepesek oldalán harcolt. És a telepesek fanatikus része sem tétlenkedik, harccal fenyegetnek, vallási vezetőkkel próbálják erősíteni soraikat.

Hosszú távon sem a kerítés-rendszer, sem a gázai kivonulás nem oldja meg Izrael gondjait, csupán elodázza azokat. Rendezni kell a 67-ben elfoglalt területeken élő telepesek sorsát, megegyezésre kell jutni Jeruzsálem ügyében, és egyoldalú lépésekkel mindez nem lehetséges, így csak felemás, az egyik fél számára igazságtalan megoldások születhetnek. Ilyen körülmények között szinte biztos a hágai elítélés július 9-én, csak az érvelés hangsúlyai kétségesek.

Shiri Zsuzsa, Izrael

* A knáfe isteni sajtos-túrós-mézes arab csemege, a szahleb pedig egy fahéjas-joghurtos-mézes forró arab ital (persze mazsolákkal). Mindkettő megér egy-egy látogatást az arab falvakban.