NOL

NOL‣ Inotai Edit‣ 2004. július 5.

Hilde Schramm tíz éve néhány festményt örökölt az édesanyjától. A képeket eladta, és a pénzt a balkáni háborúellenes mozgalomnak akarta felajánlani, de a barátai meggyőzték, hogy inkább egy „a szívéhez közelebb álló célt” válasszon. A befolyt százezer euróból így aztán létrehozta a Zurückgeben (Visszaadni) alapítványt, amely minden évben ösztöndíjjal támogat egy-egy anyagi nehézséggel küzdő, zsidó származású művésznőt vagy kutatónőt.

Schramm asszony azzal indokolta az alapítvány létrehozását, hogy a második világháború alatt a legtöbb zsidó családot minden vagyonától megfosztották, és ez gyakran a későbbi generációk életére is kihatott. Akik tehát a zsidók vagyonából valamiféleképp – akár tudtukon kívül is – profitáltak, kötelességük ezt valamilyen formában visszafizetni.

A 68 éves nyugdíjas asszonynak munkásságáért idén odaítélték a Moses Mendelssohnról elnevezett toleranciadíjat, amit az eredeti tervek szerint nagyszabású ünnepség keretében egy berlini zsinagógában adták volna át. Hilde Schramm azonban „érdemei elismerése mellett” sem teheti be a lábát a zsinagógába. Apja ugyanis nem más volt, mint Albert Speer, Hitler kedvenc építésze, hajdani fegyverkezési minisztere, a haditermelés zseniális (vagy éppen ördögi) szervezője, a náci tömegrendezvények megkomponálója.

„Schramm asszony munkáját mi is sokra tartjuk, a díjat is megérdemli, de felesleges provokáció lenne ezt éppen egy zsinagógában átadni. Közösségünk tagjai jórészt lengyel kényszermunkások leszármazottai, és akármit is tett az utóbbi tíz évben, ez az asszony mégiscsak egy náci vezető lánya” – magyarázta a döntést Albert Meyer, a berlini zsidó közösség vezetője. A díjátadásra más helyszínt kell találni.

Hilde Schramm megérti az elutasítást, hiszen egész életét a Speer név árnyékában töltötte. Még ma is keresi a magyarázatot arra, hogy apja, aki családi körben szeretetre méltó, érzékeny ember volt, autoriter vonások nélkül, ám telve humorérzékkel és iróniával, hogyan válhatott a náci diktatúra részévé, hogyan keveredhetett bele az emberiség elleni bűnökbe?

Nem mentegeti az apját, csupán azon töpreng, hogy ha ő maga is a nácizmus idején nő fel, vajon ellen tudott volna-e állni a hatalom csábításának? „Ezt a kérdést ma is mindenkinek fel kellene tennie magának „- teszi hozzá. Apjával való kapcsolata egyébként gyermekként nem volt túl szoros, hiszen Speer állandóan úton volt, előbb a náci párt gyűléseit szervezte, majd a birodalom hivatalos építészeként az új Germánia fővárosát szabta át. Kiváló szervezőkészségének köszönhetően gyorsan haladt a ranglétrán, 1942-től már fegyverkezési miniszter, egy évre rá pedig a haditermelés irányítását is átvette Göringtől. Még a háború utolsó éveiben is képes volt rekordtermelést elérni, igaz, nem válogatott az eszközökben: dolgoztatott kényszermunkásokat, foglyokat, mindenkit, aki munkára fogható volt.

Speer a náci vezetők közül szinte kivételéként megbánást tanúsított a nürnbergi perben, és talán ennek is köszönhetően, csupán húsz év börtönre ítélték. Családjával ekkortól vált szorosabbá a kapcsolata, Hilde például évekig dolgozott – sikertelenül – azon, hogy apját korábban szabadon bocsássák a berlin-spandaui börtönből. Speer börtönnaplójában is számos utalás van a lányára: mintha az egykori náci miniszter ekkor fedezte volna fel újra a családját.

Hilde Schramm eközben férjes nevével csinált karriert, ledoktorált, elismert pedagógus lett, és politizálni kezdett. A nyolcvanas évek közepétől a zöldek berlini képviselőcsoportjának tagja, majd 1989-90-ben rövid ideig volt a képviselőház elnöke. Amíg politizált, nem szívesen beszélt a családi hátteréről, de amikor tíz éve, anyja halála után felfedezte a festményeket a pincében, nem halogathatta tovább a múlttal való szembenézést.

Mint kiderült, Speer 1933 és 1943 között lelkesen gyűjtötte a romantikus festményeket, amelyek általában elűzött, kitelepített zsidó családoktól származtak. Röviddel a háború vége előtt megpróbálta Berlinből nyugatra menekíteni a gyűjteményt, de egy hamburgi bombatámadásban nagy részük megsemmisült. Ami megmaradt, azt a gyerekek örökölték: köztük az ifjabb Albert Speer, aki ma is sikeres építészirodát visz Németországban; az ő nevéhez fűződik például a 2000-es hannoveri vásár terve.

Berlin, 2004. július

Inotai Edit

Comments are closed.