Forrás: Magyar HírlapMelegek elleni tüntetést szerveznek a bőrfejűek

„Hideg büszkeség napja” elnevezéssel a múlt szombati melegfelvonulás ellendemonstrációjára készül a szélsőséges nézeteiről ismert Vér és Becsület Kulturális Egyesület. A bőrfejűek eredetileg ugyanazon az útvonalon akartak vonulni, mint a melegfesztivál résztvevői, ám a rendőrség erre nem adott engedélyt. Az egyesület erre úgy reagált: „Kiderült, hogy Budapest utcáin csak a rendszer legfőbb támaszai és haszonélvezői, zsidók, cigányok, homokosok, drogosok és szektások vonulgathatnak.”

Domokos Endre János, a Vér és Becsület szóvivője azt mondta lapunknak, bár a vonulást nem engedélyezte a rendőrség, a tüntetést a Felvonulási téren, a Regnum Marianum emlékkeresztnél igen, így szombaton mindenkit várnak – nem meleg szeretettel -, aki „fel akarja emelni szavát a családellenes devianciák előretörése ellen”. Az előzetes visszajelzések szerint többen lesznek, mint korábban megszokták az egyesület köztéri rendezvényein, akár másfél ezres tömeg is összejöhet.

Színpad a keresztet övező feljárat lesz. Az előadók – a szóvivő szerint – elsősorban tudatni akarják, hogy még létezik egy heteroszexuális kisebbség ebben a hazában, amelyet „ugyanolyan jogok illetnek meg, mint az ország züllesztésében részt vevő deviáns csoportokat”.

A rendőrség biztosítja a rendezvényt, várhatóan korláttal keríti le a tüntetés helyszínét. Domokos Endre János azt mondta: a kritikus hangvétel mellett is ügyelni fognak arra, hogy jogszabályba ütköző kijelentések ne hangozzanak el, „például nem fognak a buzik kiirtására felszólítani”.

Lapid Lajos ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője lapunkkal közölte: a rendezvényt biztosító rendőröknek nem feladatuk az elhangzó beszédek figyelése és a szöveg értelmezése. Alapvetően a szervezők feladata a törvények betartatása. Ha valaki mégis törvénysértést tapasztal, feljelentést tehet, és a rendőrség ki fogja vizsgálni.

Gaál Zoltán

©

Comments are closed.