A mai európai zsidógyűlölet nem hasonlít az 1930-as évek antiszemitizmusára

A mai Európa az antiszemitizmus aggodalomra okot adó jelene ellenére sem hasonlít az 1930-as évekére. A mai európai antiszemitizmus démonizálásának kísérlete a sokkal vészjóslóbb náci torzulás trivializálásában végződik és épp a lényeget nem ragadja meg.

Ha már mindenképpen hasonlattal akarjuk leírni az európai antiszemitizmus jelenlegi állapotát, akkor nem az 1930-as évek, inkább a Dreyfus-per lenne megfelelő. Magától érthedődik, hogy miért: Az 1930-as években az antiszemitizmust jóváhagyta az állam és az egyház is. Ma mindkettő jogilag és elvileg is elítéli. Akkor törvények mozdították elő az antiszemitizmust; ma rendeletek tiltják olyan előítéletként, amelyet a társadalom és intézményei is nyíltan elutasítanak. A rendőrség akkor végrehajtotta a zsidóellenes törvényeket, ma védi a zsidó intézményeket a zsidóellenes szélsőségesektől és a terroristáktól. A kormányok akkor a zsidókat megadásba és szegénységbe taszították, hogy aztán Auschwitz-ba tereljék őket.

A zsidóktól mindent elraboltak, mielőtt az életüktől is megfosztották volna őket. És az európai lakosság nagyjából-egészében támogatta és hasznot húzott belőle vagy némán hallgatott.

Európa ezzel szemben ma tevékenyen támogatja a zsidó reneszánszot: a német zsidók száma a berlini fal leomlása óta megkétszereződött és Kelet-Európából is új szelek fújnak. Zsidó könyvvásárok, filmfesztiválok és más kultúrális események főképpen a nem-zsidók tömegeit vonzzák. A szélsőséges katonacsizmák helyett a Klezmer zene vált divatossá.

Zsidó múzeumok és helyreállított zsinagógák állnak nyitva a közönség számára azokban a városokban, ahol a zsidóknak csak az emléke él tovább. Helyi önkormányzatok nemcsak a zsidó turizmust akarják vonzzani, de újra fel akarják fedezni és magukénak vallani saját zsidó múltjukat. Az európai intézmények nemcsak elítélik az antiszemitizmust, de a náci gonoszságokat oktatják az új nemzedékeknek. January 27-e, Auschwitz felszabadulásának napja számos európai országban emléknap, a múlt leckéi mára az európai etosza részévé váltak.

Mindez az öszinte megbánást és a gonosz újjászületése elleni elkötelezettséget bizonyítja. Igy a jelenlegi antiszemitizmust e kontextusba helyezve az 1930-as évekkel való összehasonlítást vissza kell utasítanunk. Az 1930-as évek a náci antiszemitizmus aberrációja minden korábbi és későbbi zsidóellenes előítéletek más formáival szemben nem tett különbséget „jó” és „rossz”, azaz megváltható és elveszett zsidó között.

Az antiszemitizmus minden korábbi formája üldözte a zsidókat, a náci antiszemitizmus megsemmisítette. Az egyházi antiszemitizmus a zsidóknak kiutat ajánlott fel: a kitérést. A liberális antiszemitizmus pedig az asszimilációt. És a jelenlegi Izraelhez kapcsolódó antiszemitizmus pedig a zsidóknak az anticionizmust ajánlotta fel.

Az üldözés és előítélet, bármennyire is kegyetlen, lealacsonyító és becstelen volt, mindig a zsidókat hibáztatta életmódjuk vagy hitük miatt, azt remélve, hogy megváltoznak. A nácizmus még ennél is tovább ment és a zsidók számára nem maradt esély: még az áttért zsidókat is elpusztította. Ez az ami miatt a náci antiszemitizmus, bármennyire is mellékterméke Európa régi antiszemita tradíciójának, egy torz förtelem, amely nem történhet meg ma és valószínűtlen, hogy Európában valaha is megtörténik. ( Az arab antiszemitizmus egy egészen más történet.)

Ám az előítéletek és Auschwitz végső gonoszsága között a „szürke” végtelen árnyalatai sorakoznK, amelyek rászolgálnak az elítélésre és komoly választ igényelnek. Ez az ami miatt a mai antiszemitizmusról egy történelmileg különböző eseményre, a Dreyfus-perre asszociálunk.

Bár ezúttal Dreyfus nem egyén, hanem egy állam. Izraelt ma a kollektív Dreyfusként vádolják. Hágában az ellenséges tömeg „Halált a zsidókra” kiáltott. A liberális sajtó, az európai újságok olyan érzelmi intenzitással és megszállottsággal viseltettek Izrael iránt mint mással szemben soha. Értelmiségi körökben a szakértők a Dreyfus mellett és ellene érvelők mai megtestesítőiként kemény szavakkal … foglalnak állást.

A zsidók, mint akkor, most is, megdöbbenve tapasztalják, hogy nehezen megszerzett integrációjuk az európai társadalmakban ismét veszélybe került. Ám az 1930-as évekig még nem jutottunk el. A liberális Európa nem akarja megsemmisíteni a zsidókat és Izraelt sem akarja megszűntetni. Csupán az antiszemitizmus minden időkben becsült mantráját suttogja a füleikbe: „Mentsd magad, váltsd meg magad, változtass magatartásodon, ítéld el az árulót, taszítsd el az ügyét, tagadd meg legitimitását, hozd nyilvánosságra hamisságát, valld be a bűneit, tanácsolj bűnbánatot és megtérést.”

Dreyfus azonban ezúttal nem a francia hadseregben szolgáló asszimilált zsidó. Izrael a mai idők kollektív Dreyfusát a mai közvélemény elmondhatatlan bűnökkel hamisan vádolja. Elvárják tőle, hogy mondjon le zsidó természetéről és nacionalizmusáról, csak azért, hogy a Közel-Keletet kimozdítsa a holtrpontról.

Aki támogatja Izraelt, azt jogaitól, amelyeket Európa mindenki másnál tiszteletben tart, megfosztva maga is bíróság elé áll. Ám, ha a zsidó Izraelt nyilvánosan megtagadja, üdvözülhet. A társadalom békén hagyja. Sőt, ténylegesen magához is öleli, mint ahogy a középkorban a hitehagyott zsidókat keblére szorította.

E hasonlatból két következtetést is le kell vonnunk. Még a legasszimiláltabb zsidó is, mint amilyen Dreyfus valójában volt, a legtöbb nem-zsidó szemében csak zsidó marad. A tolerancia vékony máza mögött még most is ott parázslik a rosszindulat és az előítéletek zsarátnoka, amely a zsidókat sosem fogadja el olyannak amilyenek. A második lecke az ami a Dreyfus történetében is benne van. A végülis bebizonyított ártatlansága irreleváns Európa és zsidógyűlölete számára. Bár az igazság végül kiderül, az antiszemitizmus nem enyhül: ténylegesen Dreyfustól Auschwitz-ig egyenes út vezet. A liberális, századvégi Franciaorzság ítélte el Dreyfust és a hozzátartozóin a totalitáriánus, náci Németország hajtotta végre a halálbüntetést. Ma Európában Dreyfus-mentalitás uralkodik és őrült nácihoz hasonló a lelkiállapot a szomszédos Közel-Keleten.

Európa ismét az 1930-as éveiben van? Nem. Végülis, még nem.

A szerző az oxfordi egyetem Izrael Tanulmányok Leone Ginzburg Intézetének kutató munkatársa és az Il Fogli, valamint az Il Quotidiano Nazionale olasz napilapok rendszeres publicistája.

Fordította és szerkesztette: Bányai László

Megjelent a Jerusalem Post 2004. június 11.-i számában