Peszách ünnepe tavasszal, Niszán hó 15-én kezdődik, s Izraelben hét, míg a diaszpórában nyolc napig tart. Ezen az ünnepen megemlékezünk őseink sanyarú rabszolgasorsáról, az Egyiptomot sújtó tíz csapásról, az onnan való kivonulásunkról és arról a megannyi csodáról, melyet az Örökkévaló tett értünk ennek során. Erre az ünnepre alaposan fel kell készülnünk, ugyanis a Tóra előírása szerint az ünnep alatt semmilyen kovászos dolog sem lehet a birtokunkban, ezért általában eladjuk azokat egy nem zsidó részére. Peszáchot megelőző este – gyertyafény mellett – még egyszer utoljára végignézzük a lakást chámec (kovász) után kutatva, másnap reggel pedig elégetjük mindazt, amit még találtunk. Ezután elővesszük peszáchi étkészletünket, vagy kikáseroljuk a meglévőt, hogy használhassuk az ünnepen. A Tórában azt olvashatjuk, hogy – az Örökkévalóba vetett bizalmukban – a zsidó nép oly sietve hagyta el Egyiptomot, hogy nem volt elég idejük a magukkal vitt tészta megkelesztésére, ezért mi is csak kovásztalan kenyeret eszünk ezen az ünnepen.

Peszách központi eseménye a Széder este, melyen felidézzük az egyiptomi eseményeket és olyan szimbolikus ételeket eszünk, melyek őseink rabszolgamunkájára, nehézségeire és könnyeire emlékeztetnek minket. Bölcseink ehhez segítségképpen megszerkesztették a Peszáchi Hágádát, azt a kis könyvet, melyben lépésről lépésre haladhatunk végig a történteken és ezáltal helyesen tarthatjuk meg az ünnep előírásait. Ezek egyike a peszáchi négy pohár bor elfogyasztása, melyet az isteni megszabadítás emlékére iszunk és egy ötödik kiöntése Elijáhu próféta serlegébe, amelyet majd csak a messiás eljövetelekor fogunk elfogyasztani. E nap tehát a szomorúságra való emlékezésen túl az isteni csodák és a szabadság érzésének felidézésére szolgál, hogy ezáltal mi is átélhessük kissé mindazt, ami őseinkkel történt Egyiptomban.

Az ünnep elnevezése szó szerint “kihagyást” vagy “elkerülést” jelent, mely az egyiptomiakat sújtó tizedik csapásra – az elsőszülöttek halálára – utal, ami elkerülte azokat a házakat, amelyeknek ajtófélfája az Örökkévaló által előírt áldozati bárány vérével volt bekenve. Peszáchnak nevezik azt az áldozatot is, melyet a Szentélyben mutattak be az ünnepet megelőzően, s amelyet őseink fogyasztottak a Széder estén. A mi időnkben ezt a húst csupán szimbolikusan helyezzük el a széder-tálon. Az ünnep végén pedig mindannyian a következőképpen köszönünk el egymástól: “Jövőre, az újjáépített Jeruzsálemben!”

Forras: vallasforum.hu

Comments are closed.