Chánuká ünnepe Kiszlév 25-től (november/december) nyolc napon át tart, emlékezve a makabeusok szír-görögök feletti győzelmére, a Jeruzsálemi Szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára.
Az i.e. II. század közepén a Júdeát kormányzó szír-görög uralkodó IV. Antiochosz, az eddig vallási önállóságot élvező Júdeában korlátozó intézkedéseket vezetett be, hogy elősegítse a hellenizmus térhódítását, elhelyezte Zeusz szobrát a Szentélybe, megszentségtelenítve azt, és arra kötelezte a zsidókat hogy a Tóra szigorú tilalmát megszegve boruljanak le a városokban körülhordozott bálványok előtt. Ennek hatására egy Modiin nevű kisvárosban a Hasmoneus családból származó Mátitjáhu felkelést robbantott ki, majd fia, Júda Mákábi vezetésével egy maroknyi zsidó csapat győzelmet aratott a túlerőben lévő szír-görögök felett, megtisztították a Szentélyt, és újból felavatták azt. Ennek emlékére nevezték el az ünnepet Chánukának, ami héberül „felavatás”-t jelent.
Az ünnep másik elnevezése: Chág Háorim – A Fények ünnepe. Miután a makabeusok megtisztították a Szentélyt, csupán egy napra elegendő kóser olajat találtak amellyel meggyújthatták a szent gyertyatartót, a Menórát. Új kóser olaj előállítására 8 napra volt szükség, s ekkor csoda történt: az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett. Ennek emlékére Chánuká első napjától kezdve minden este eggyel több gyertyát gyújtunk meg és olyan helyre tesszük őket, ahol hirdethetjük az isteni csodát. A gyertyatartót, amelybe a gyertyákat helyezzük Chánukiának hívjuk.
Ez az ünnep a téli estéken különösen meghitt és sok vidámsággal teli. A gyerekek trendelivel (pörgettyű) játszanak, olajban sült finomságokat kapnak és chanukai dalokat énekelnek. A nők pedig Hannára és hét fiára emlékeznek, kik inkább a mártírhalált választották mintsem, hogy megszegjék az Örökkévaló akaratát és leboruljanak az idegen istenek előtt.
Forrás: www.vallasforum.hu