A nap elnevezése arra a Tórában olvasható történetre utal, melyben az Örökkévaló megbocsátotta Izrael fiainak az aranyborjú imádásának bűnét, amit akkor követtek el, mikor Mózes épp a bálványimádás tilalmát is tartalmazó kőtáblákat vette át Istentől. Az Örökkévaló ezután kijelentette: „Legyen nektek ez a nap engesztelés napjául…” (3Mózes 23:27).

Forrás: vallasforum.hu     A hagyomány szerint ekkor pecsételik le azt az ítéletet, amit Ros Hásánákor, az új év napján hozott az Örökkévaló. A két ünnepnap közötti időt épp ezért a bűnbánat napjainak hívjuk, melyek reggelén, korahajnalban bocsánatkérő – szlichot – imákat mondunk, hogy az esetleges negatív ítéletet pozitív irányba billentsük. Szokás minden haragosunkkal még Jom Kipur előtt megbékélnünk, hiszen csak így várhatjuk el, hogy az Örökkévaló is megbocsássa a vele szemben elkövetett bűneinket. Jom Kipurt megelőző napon szokták a kápárá – engesztelő szertartást – végrehajtani, melynek során egy kakast vagy tyúkot az ember feje fölött lassan megforgatva, szimbólikusan átteszik rá bűneiket, más helyeken azonban ezt a szertartást cedákával – szegényeknek adott adománnyal – helyettesítik.

     Jom Kipurt „Hosszú Nap”-nak is szokták hívni, ugyanis e nap különösen sokat – szinte egész nap – imádkozunk és 25 órás böjtöt tartunk. Az evésen és iváson kívül tilos mosakodni, parfümöket használni, kényelmes bőr cipőt viselni, valamint házaséletet élni. Mindezek a szabályok a test sanyargatását tűzik ki célul, mely elősegítheti a megtérést, a Nagyünnep lényegét. A böjtöt a megelőző nap késő délutánján egy ünnepi lakoma előzi meg, amely után a családfő megáldja gyermekeit.

     Az ókorban a Főpap egyedül Jom Kipur napján léphetett be a Jeruzsálemi Szentély legszentebb helyére, a Szentek Szentéjébe, ahol Izrael népének bűnbocsánatáért esedezett. A szentélybeli szolgálat a Jom Kipuri liturgiában is megjelenik, melynek során az év egyetlen napján teljesen leborulunk az Örökkévaló előtt. A főimákban központi szerepet kap a bűnvallomás, melyet többször is elmondunk a nap során. Utolsó fohászunk, a neilá után az ég kapui bezárulnak és megpecsételődik mindannyiunk sorsa az elkövetkezendő évre. A szertartás végén az elnyújtott sófárfújást a megkönnyebbülés érzése kíséri, és a hit, hogy az Örökkévaló meghallgatta fohászunkat és elfogadta bűnbánatunkat.