Kedves Barátunk!
Egy sokkal boldogabb, és édesebb újévet kíván a Sófár Egyesület. Legyen az új esztendő a magyar zsidóság megújulásának kezdete.
A zsidó új év Tisré hónap elsején kezdődik, mely szeptember/október hónapjaira esik. Kétnapos ünnep, melynek során a hagyomány szerint az Örökkévaló megítélí minden egyes teremtett lény sorsát a földön. Az ezt megelőző teljes hónap ezért már a t”suva, azaz a megtérés jegyében telik el. E felkészítő hónap minden egyes reggelén megfújják a sófárt – kosszarvból készült kürt -, hogy felébresszék a hívek szívében a megtérés vágyát és felhívják a figyelmet a közelgő „Félelmetes Napokra”.
Kattints a képre, és hallgasd a sófár hangját (mp3).
Forrás: vallasforum.hu Az új év elnevezései: Jom hádin, „az ítélet napja”, Jom truá, „a kürtharsogás napja” és Jom házikáron, „az emlékezés napja”. Ez a nap a világ teremtésének évfordulója is, ugyanis ezen a napon alkotta meg az Örökkévaló az első embert, így a mi teremtett voltunkra és Istentől való függőségünkre is emlékezünk ekkor. A hagyomány szerint ezen a napon az Örökkévaló előtt három könyv áll nyitva, a jók, a gonoszok és a közepesek könyve, melyből az egyikbe beíratik az ember. Annak függvényében, hogy mit tett az illető az elmúlt évben, aszerint kap jutalmat vagy bűntetést, azaz írják be életre vagy halálra. Ezért szoktak ekkor egymásnak a hívek így köszönni: „Lesáná tová tikátévu – Jó évre legyetek beírva!”
A nap előestéjén Kitli-t, azaz fehér színű halotti ruhát öltünk, mely figyelmeztet halandóságunkra és ezáltal a bűnbánatra. Az esti étkezéskor számtalan szimbólikus ételt eszünk, melyek mindegyikével kérjük az Örökkévalót, hogy áldja meg elkövetkező évünket. Egyik legismertebb ilyen rítus a mézbe mártott kalács illetve alma, mellyel édes évet kérünk az Örökkévalótól. A reggeli szertartás központi eleme a sófárfújás. Ennek során 100 – kiáltó, jajgató és síró – sófárhangot kell meghallgatnia a hívőnek.
Ros Hásáná első napjának délutánján – ha Sábátra esik akkor másnap – van a Táslich szertartás, melyet többnyire folyóparton végzünk. Szimbólikusan a vízbe vetjük bűneinket, hogy ezáltal tisztán kezdhessük meg az új esztendőt. Az ezt követő napokat hívjuk egészen Jom Kipurig a „bűnbánó napok”-nak.