2007.03.27., 2007. évfolyam, 12. szám
szerző: Székely Ilona forrás: 168ra
cimkék: Ariadné csoport, holokauszt, László Klári
A budapesti Ariadné csoport a holokauszt túlélőiből és embermentőkből áll. Tagjai havonta találkoznak Beszélgetnek. Sorsuk összeköti őket.
Fotó: Nehéz-Posony Kata Ariadné beleszeretett Thészeuszba. Gombolyagnyi fonalat adott neki, melynek segítségével kitalálhatott a labirintusból, miután megölte a vérengző Minótauroszt.
Magyarországon a holokauszttrauma feldolgozását nem könnyítette a háborút követő negyven év. Sok család titkolta zsidó származását, múltjáról sem beszélt. Pedig a sokk, amely a szülőket, nagyszülőket érte, nem zárult le a pillanattal, amikor véget ért a háború. A sérülések generációkon át hagyományozódnak.
„Ez az »átadás« nem mindig történik nyíltan – mondja László Klári szociológus, a terápiás csoport egyik vezetője. – A trauma rejtett üzenetek során át szervesül. A családokban más, baljós jelentése van például a szappan, a tábor, a vagon, a gáz szónak. Ám a seb gyógyítható. Ennek egyik módszere az átéltek szóbeli feldolgozása. Vagy a sorstársak találkozása. Vagy mint itt: a túlélők és a megmentők barátsága.”
Az „Ariadné-asszonyok” párban – egy mentő, egy túlélő – látogatnak el iskolai történelemórákra, ahol személyes történetüket mondják el a gyerekeknek. Összegyűjtött fotókból, tárgyakból már kisebb vándorkiállítás is kerekedett.
Blanka apja például szabó volt a Felvidéken. 1941-ben Léváról vitték munkaszolgálatra. Iparengedélyét bevonták, csak feketén dolgozhatott. Éhezett a család. Blanka negyedik polgáriba járt, amikor bejöttek a németek. Az iskolából kaszárnya lett. Rövid időt töltöttek a gettóban. Blanka a szüleivel került közös vagonba, nővére elveszett a nagy kavarodásban. Auschwitzban a férfiakat külön állították. Mengele balra küldte édesanyját. Őt jobbra.
Tizenöt éves sem volt.
A fertőtlenítőben meghallotta testvére hangját. Örültek, együtt vették fel a rabruhát. Másnap egy SS-tisztnő és egy lengyel kápó lépett a barakkba. „Aki nem múlt tizenhat, mehet az anyjához.” Blanka is feltette a kezét. A kápó furcsán nézett rá. „Miért hazudsz? Erős vagy, dolgoznod kell.” Blanka megérezte: most hazudnia kell. „Mindjárt tizenhét leszek.” Kapott két pofont, de életben maradt. Az anyákat és a kisebbeket gázkamrába küldték.
„Azt sem tudtuk, hogy van krematórium. A központi lágerből a férfi foglyok súgták: vigyázzunk, ne igyunk a piszkos vízből, és ne jelentsünk beteget. Elégetik a legyengülteket.”
Blankát ezer magyar lánnyal együtt újra bevagonírozták. Németország második legnagyobb muníciógyára fogadta őket. Robbanásveszélyes anyagokkal dolgoztak. A méreg sárgára festette Blanka bőrét, haját, szeme fehérjét. Az SS-ek farkaskutyákkal, botokkal kergették őket az úttesten. Nevettek: „Olyanok, mint a kanárik!”
Közeledtek az amerikaiak, továbbhurcolták őket. Hetekig tartott az út.
Az Ariadné csoport klubdélutánja „1945 nyarán kerültem haza Pestre. Bátyám visszatért a munkaszolgálatból, másik nővérem a gettóban vészelte át. Sokáig nem beszéltünk erről. El akartuk felejteni. „86-ban hallottuk, hogy egy német tanár a tanítványaival kerestet bennünket. Történelmi műhelyük kutatta a magyar zsidó nőket, akik abban a gyárban dolgoztak.
Harmincan jöttük össze Hessisch-Lichtenauban Európából, Amerikából, Izraelből. A láger helyén már iskola épült. Ott beszéltem először gyerekeknek a »dolgokról«. Húsz éve kapok Németországból meghívásokat. Az Ariadné csoportban külön öröm, hogy magyar embermentőkkel találkozhatom. Az iskolákban, ahol megfordulunk, a fiatalok látják, minden időben vannak igaz emberek.”
Vanczák Zsuzsa a Csányi utcában lakott, a gettó mellett. Édesapjának cső- és kertibútor-üzlete volt. Kórházi, kávéházi berendezéseket, csőrekamiékat, babakocsit gyártott. A szociáldemokrata lakatosmester 1944 tavaszától január végéig száz üldözöttet bújtatott a pincében. Zsuzsa ismerte jól a zsidónegyedet. Nemcsak élelmiszert, ruhát vitt, hamis papírokat is. Gyártásukban az evangélikus pap, a városparancsnok sofőrje és a nyomdász is közreműködött. Az üres blankettát egyszerű volt kitölteni, a nevek átírása már vegyszeres kezelést igényelt. Zsuzsa egy alkalommal három kisgyereket szöktetett ki a Duna-parti menetből. „Természetes volt. Nem vártunk kitüntetést.”
Jobbra, az asztalnál ül Mária, Homonnay Tivadar lánya. A keresztényszocialista Homonnay 1944-ben, amikor bejöttek a németek, felállt a főpolgármesteri székből, a nyilasuralom alatt pedig menekülni kényszerült. Tamás utcai villáját átengedte Sztehlo Gábor evangélikus lelkésznek, aki harminchét zsidó gyereket költöztetett oda. „Hál” istennek – mondja Mária -, mindenki megmaradt… Most sokat betegeskedem. Klári szólt, hogy van ez a társaság, én boldogan jöttem!” És elsírja magát.
Schiffer Kati hátrasimítja ezüst haját, behunyja szemét. Édesapja baloldali volt, Kistarcsára, Nagykanizsára internálták. A munkaszolgálatból nem tért vissza. A nyolctagú család Hatvanból került Auschwitzba. Kati maradt életben. „Amikor kopaszra nyírtak, röhögő katonák előtt mezítelenre vetkőztettek, nehéz volt. Engem kiválogattak. Az augsburgi repülőgépgyárnak dolgoztam. Ott volt fekhelyünk, edényünk. Auschwitzban ötös sorban ültünk le egymás lába közé. Koszos edényt merítettek a hordóba, abból kortyoltunk, és hátraadtuk egymásnak. Úgy ettünk, mint a disznók.”
Újabb vagonírozás után Kati Mülldorfba, erdei lágerbe került. Ott csak egyszer pofozták fel, mert belenézett a felügyelőnő szemébe. Szemlesütve kellett sorakozni. Aztán onnan is begyűjtötték őket. Himmler parancsára a vesztőhelyre indult a vonat. Mivel a vagon platókocsiján légelhárító ágyút működtettek, a szövetségesek géppuskazáport zúdítottak a szerelvényre. A foglyok kiakasztottak egy csíkos rabruhát a kocsi nyílásán. „Egyszer megállt a vonat, kinyitották a vagonajtót. Arra tértem magamhoz, hogy egy amerikai ütögeti az arcomat.”
Kati férje nem zsidó. Egyetlen lányuk született. Pár éve a lány interjúkat készített a Spielberg-féle Soa Alapítványnak. Ott hallott az Ariadné csoportról. „Édesanyám, ott a helyed. Meséld el, mi történt veled.” Ariadné-asszony lett belőle.
A képen balról jobbra: Kocsor Judit pszichológus, Homonnay Mária, Hódos Aranka embermentő, Előd Nóra túlélő Dr. Kópházy Erzsébet, nyugdíjas orvos. Felmenői között főnemes, cigány, zsidó egyaránt található. Az egyik üknagybácsi főispán volt, főerdész a másik. Fiatal lányként 1942-ben barátkozott össze Rőzler Irén tanítónővel. A fiatal lány megtanította az elsősöknek a „Hitler-miatyánkot”, a németellenes gúnyverset. Ezért egy évre ítélték. Attól kezdve Zsóka gondoskodott Karcsiról, Irén élettársáról, aki megszökött a munkaszolgálatból. „Karcsi szervezte meg, hogy az ő rokonait, ismerőseit is mentsük. Édesanyám, nagyobbik öcsém és Nene nagynéném papírjait használtuk. Az egész család belekeveredett. A legzűrösebb sztori a Flóri nénié volt, mert őt a zsidó gimnázium tanáraival együtt ide-oda hurcolták. Tizennégy voltam, nem volt veszélyérzetem. Besétáltam a nyilasok közé az Abonyi utcai gimnáziumba. Feltűztem a csillagot. Összeszedtem Flóri nénit, és cibáltam is kifelé a hátsó bejárón.”
Kocsor Judit a csoport pszichológusa. Apósa, Kelenhegyi Emil százados, hivatásos katona volt. Híradós tisztként két munkaszolgálatost mentett az alakulatánál. Zsidó beosztottjai nem hordtak megkülönböztető jelzést. Haláláig az Ariadné tagja volt.
„A sorsunk összeköt – mondja a szociológus, László Klári. – Találkozunk, tudunk egymásról. Az igazak is meghallhatják az el nem mondott köszönetet.”
Lebovits Imre nem tartozik az Ariadné csoporthoz.
A napokban bemutatott könyvének tematikája azonos: Zsidótörvények – zsidómentők.
– A borítón Vitéz Horváth Kálmán fotója. Ki ő, és hogy kerül a címlapra?
– Ő volt a százados úr, aki 1944-ben besorozott, és megmentett.
– Ön tizenöt éves volt. Hogyan kerülhetett a hadseregbe?
– Egy zsidó tanoncotthonban laktam Pesten, a Hermina úton. Inas voltam. Amikor a németek bejöttek, sikerült a rendőrségtől papírt szerezni, így hazautazhattam Tiszafüredre. A csendőrök tízszer is ellenőriztek, rajtam volt a csillag, s nagy szerencsémre mégsem raktak át egy auschwitzi vagonba. Boldog voltam, találkozhattam a szüleimmel. Május 8-án beköltöztünk a gettóba. Ekkor már tiltották a munkaszolgálatra való sorozást. Máshová szántak bennünket… Horváth százados a 7. hadtest (Nógrád, Borsod, Gömör, Heves) munkaszolgálatos előadója volt. Miskolcon jóban volt a régi, monarchiabeli zsidó származású tisztekkel. Végigjárta a területéhez tartozó városok, járási székhelyek gettóit, és a belügy utasítása ellenére a tizennégy éves gyerektől a hetvenéves öregig mindenkit besorozott. Vagyis a kezünkbe nyomott egy formális behívót. Anyám szerencsére nem tartóztatott. Akadt, aki nem engedte a gyerekét. Aki maradt, haláltáborba került. Szüleim is. Horváth Kálmán a több ezer munkaszolgálatost a jolsvai laktanyába és a gombospusztai elosztóhelyre vitette. Hallgatólagos tudtával Jolsváról több százan szöktek át a szlovák partizánokhoz. A losonci gettóban az „újvidéki hóhérral”, Zöldi Márton csendőr századossal is szembeszállt. Katonai kísérettel hozott ki embereket a gyűjtőhelyről. Zöldi sem tudta megakadályozni. Előbb a keleti frontra, majd Burgenlandba kerültem. Három-négy század szorongott az Esterházyak pincéjében. Flekktífuszt kaptam, Mauthausenbe szállítottak, de megmaradtam.
– Mi történt vitéz Horváthtal?
– A háború után leszerelték, kirúgták. Ostyasütő kisiparos lett. 1992-ben alezredesként rehabilitálták. Akkor bukkantam a nyomára. Felkerestem. Fiúi kötelességemnek éreztem, hogy kijárjam neki a méltó elismerést. A Világ Igaza kitüntetést „94-ben kapta meg. Személyesen kísértem Izraelbe. 1996-ban Göncz Árpád nyugalmazott dandártábornokká léptette elő.
– Könyvében közel hétszáz igaz ember történetét írja le. A mentők között nemcsak Karády Katalin, Slachta Margit, Ottlik Géza, idősebb Antall József nevét olvashatjuk, de beavat minket Arnóczkyné Deák Flóra tejcsarnok-tulajdonos, Jászay Ferenc rendőr ezredes, Brandeisz Elza mozgásművészeti tánctanár, Buday József villanyszerelő vagy Gyűrősi Andrásné cukorkaárus történetébe is. Komoróczy Géza szavaival: „az igazak panteonját” láthatja az olvasó.
– De a történetek nem ábrázolnák hűen az akkori időket, ha könyvem első felében nem mutatnám be az Országgyűlés zsidókérdéssel foglalkozó törvényalkotó munkáját és a magyar kormányok tevékenységét. A munkaszolgálatot, a vesztőhelyeket, például a negyvenegyes körösmezei előholokausztot. Az utolsó oldalakon Magyarország „zsidótlanításának” térképe is megtalálható. De a közönyösök és a gyilkosok mellett mindenütt élnek igaz emberek.
