Forrás: Népszava

Újnak vélt megállapítással állt elő a Háárec című izraeli napilap, amelyben azt állítja: a nyugati titkosszolgálatok, illetve a Vatikán menekülni hagyták a Független Horvát Államnak (NDH) nevezett usztasa államalakulat vezetőjét, Ante Pavelicet. A lap William Gowen-nek, az Egyesült Államok Hadserege volt hírszerző tisztjének múlt hónapban, egy San Francisco-i szövetségi bíróság előtt tett vallomására hivatkozván azt állítja: bizonyos egyházi személyiségek segítettek a horvát usztasák külföldre csempészésében. Gowen állításait korábban már többször cáfolta a Szentszék .

A horvát háborús bűnösök csempészése és rejtegetése a Patkányvonalak néven ismert hálózat részeként zajlott – írja a Háárec. Háborús bűnösök százai kaptak egyházi és vöröskeresztes dokumentumokat, melyek segítségével rejtekhelyeken húzhatták meg magukat, majd idővel elmenekülhettek Európából, főként a Közel-keletre és Dél-Amerikába. A vatikáni hálózatot használták az usztasa mozgalom vezetői is. „Úgy tűnik, hogy Dr. Prof. Krunoslav Draganovic atya együttműködött az usztasa hálózattal. A lelkipásztort Vatikán horvátországi apostoli vizitátornak nevezte ki” – áll egy amerikai dokumentumban, mely az olasz rendőrség jelentésére alapul, s amit nemrég bizonyítékként csatoltak annál a bíróságnál, amely előtt Gowen is tanúskodott San Francisco-ban.

A Pavelic által vezetett usztasák voltak azok, akik elzsákmányolták az áldozatok vagyonát: művészeti alkotásokat és ékszereket – ezüstöt és többnyire aranyat. A háború után elmenekültek a kincsekkel és a vatikáni intézmények segítségével mosták tisztára őket – írja az izraeli lap Gowen szavaira hivatkozván.

Az usztasák 1929-ben alakultak, olyan horvát nacionalista mozgalomként. Létrejöttétől kezdve a mozgalom egy független horvát állam megalapítását tűzte ki célul és deklarált törekvése volt a jugoszláv monarchiával szembeni küzdelem. A mozgalmat betiltották és alapítóit, Pavelicet és Gustav Percec-et (akit később Pavelic utasítására meggyilkoltak) távollétükben halálra ítélték. Az usztasáknak köze volt az Karadzsordzsevics Sándor jugoszláv király 1934-ben, Marseilles-ben elkövetett merénylethez.

Jugoszlávia megszállása után a német nácik és az olasz fasiszták „önálló” horvát államot hoztak létre, amely náci bábállam volt. Pavelicet „poglavniknak”, az ország vezetőjének nevezték ki. Első dolga volt, hogy Hitlerrel találkozzon, majd szövetséget is kötött a Führerrel. Amikor Hitler megtámadta a Szovjetuniót, Pavelic usztasa egységeket küldött harcba a nácik oldalán, majd csatlakozott az Egyesült Államok elleni hadüzenethez. Az usztasa vezetők kijelentették, hogy a horvátországi szerb lakosság egyik harmadát legyilkolják, a másikat deportálják, a maradékot pedig az ortodoxiáról római katolicizmusra térítik. Aki nem volt hajlandó áttérni, azt lemészárolták.

Közvetlenül a bábkormány felállítása után az usztasák milíciákat állítottak föl, melyek lemészárolták a szerbeket, zsidókat, romákat és politikai ellenfeleiket. Az usztasák kegyetlensége olyan szintű volt, hogy még a német hadsereg jugoszláviai parancsnoka is panaszt tett ellene.

Pavelic jobb kezének, a „Balkán Himmlere” gúnynevet kiérdemlő Andrija Artukovic-nak a vezetése alatt az usztasák koncentrációs táborokat állítottak fel, melyek közül leginkább a jasenovac-i ismert. A különböző becslések szerint ebben a táborban mintegy 100.000 embert mészároltak le, köztük több tízezer zsidót (érdekes, hogy az usztasa vezetők egy része zsidó nőt vett feleségül). Horvátország teljes területén 700.000 körül volt az áldozatok száma (ezzel kapcsolatban egyébként a szerbek és a horvátok különböző számokat emlegetnek).

A háború után Pavelic és más usztasa vezetők Ausztriába menekültek és a brit titkosszolgálat és vatikáni kapcsolataik révén Olaszországban találtak menedéket. Vatikáni kolostorokban rejtőztek el és olyan hamis dokumentumokat kaptak, melyek új személyazonosságot biztosított számukra.

1999-ben egy San Francisco-i bíróságon zsidók, ukránok, szerbek és romák pert indítottak a Vatikáni Bank és a ferences rend, a Horvátországi Felszabadítási Mozgalom (az Usztasa), a Svájci Nemzeti Bank és mások ellen, mert a vádlók „tisztábban kívánnak látni” a II. világháborús események ügyében. A bíróságon bemutatott anyagok szerint a háború végén a brit titkosszolgálat vette szárnyai alá Pavelic-et és lehetővé tette, hogy ő és a zsákmányolt vagyont szállító, 10 teherautóból álló konvoj brit megszállási övezetbe jusson Ausztriában. A britek mindezt azért tették, hogy ellensúlyozzák a kommunista hatalomátvételt Jugoszláviában.

Az usztasák a kincs-szállítmányt Rómába vitték, ahol átadták a vatikáni horvát nagykövetnek, Krunoslav Draganovic atyának. Az amerikai katonai hírszerzés rátalált Pavelic rejtekhelyére. Azonban a bíróságnak eljuttatott, Gowen által 1947 júliusában írt titkos dokumentum szerint Gowen egysége utasítást kapott, hogy ne nyúljanak Pavelic-hez.

Az utasítás az Amerikai Nagykövetségről érkezett, nyomatékosította Gowen tanúvallomásában. A Gowen által kapott, szigorúan titkos minősítésű dokumentumban az is szerepel, hogy Pavelic, Draganovic-csal való kapcsolatán keresztül vatikáni védelmet élvez. Olaszországból Pavelicet Argentínába csempészték.

1957-ben merényletet kíséreltek meg ellene, melynek során megsebesült. A műveletet Tito titkosszolgálatának tulajdonították, noha annak a lehetőségét sem zárták ki, hogy egy csetnik aktivista által elkövetett bosszúról volt szó. Pavelic-nek el kellett hagynia Argentínát és a spanyol diktátornál, Franco-nál talált menedéket. Két évvel később, 1959-ben halt meg, a sebesülés által okozott szövődmények következtében. Az usztasák nem szűntek meg létezni az évek során és az 1980-as évekig ügynökeik diplomaták és más jugoszláv célpontok ellen követtek el merényleteket külföldön.

A Hárec alapján írta: Buda Péter