Forrás: Magyar HírlapZsidóság és reformáció
Ahogy tetszik – könyv
Bátor és nemes tettre szánta rá magát Csepregi Zoltán egyetemi tanár, evangélikus teológus. Most, amikor világszerte napirenden van az antiszemitizmus kérdésköre, mondhatni, szenzációszámba menő kötetet állított össze a zsidóság és a reformáció viszonyáról. Összeállított, mert a könyv két részből teljes. A tudós tanulmánya A párbeszéd és a perbeszéd mezsgyéjén címmel a történelmi hátteret elemzi a XVI. századból, a reformáció korából, míg a dúsgazdag forrásválogatás e kritikus időszak legfontosabb dokumentumait, eredeti szövegek részleteit kínálja olvasóinak, mintegy az esszé megállapításainak alátámasztására. Nemcsak bátor és nemes munka volt, hanem irdatlan feladat is, hiszen Csepregi a kor irodalmából maga válogatta, fordította és látta el tudós magyarázatokkal a szemelvényeket.
Ez azonban ne riasszon el senki érdeklődőt a könyv mielőbbi elolvasásától, mert jóllehet minden sora csakugyan a töprengő alaposságról ad tanúbizonyságot, élvezetes olvasmány is. A bemutató közönsége – kétségtelenül erre kíváncsiak – elragadtatással nyilatkozott arról, milyen élmény volt falni az oldalakat. Csepregi kiindulópontja az emlékezetes bazini vérvád, a zsidók meggyanúsítása keresztények vérének rituális ontásával, amit regényében Bíró Lajos is megörökített. Nem az volt a szomorú, hogy a XVI. század ilyen fantáziát kreált – bár voltak nagy szellemei, fölvilágosult lelkei, akiket ma is az emberiség óriásai között tart számon az utókor -, hanem a vád föltámadása három évszázaddal később, Tiszaeszláron, és ami még kétségbeejtőbb, továbbélése napjainkig.
Csepregi professzor tárgyilagosságra törekvését mi sem bizonyítja jobban, minthogy kiválasztott dokumentumainak zöme egyházának alapítóját, Luther Mártont idézi, aki gyakran maga sem volt mentes zsidóellenes előítéletektől. A kötetet mégis a Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója bocsátotta közre, mert a szerző nem magyarázkodik ugyan, de ésszerű történelmi hátterét rajzolja föl annak, hogy mi vezette a forradalmár vallásalapítót néha elfogult véleményének kialakításában. A Luther-szövegek tartalmát – mint Csepregi írja – nem felekezeti sovinizmus magyarázza, hanem az, hogy Szászországban aktuális kérdés volt a kortárs zsidókhoz mint kereskedelmi vetélytársakhoz való viszonyulás. Idézi az egyik későbbi kutatót, aki szerint Luther csupán hézagos, másodkézből származó ismeretekkel rendelkezett a zsidóságról, és álláspontját egyébként is befolyásolták a középkori misztériumjátékok negatív figurái. Félreértésekre vezethet az is – idézi más forrásokból -, ha bárki a XVI. századra igyekeznék alkalmazni a felvilágosodás kori tolerancia fogalmát. Csepregi döntő érvként hivatkozik Gerhard Müller püspök 1983-as értékelésére, amely szerint Luther nem tévedhetetlen és csalhatatlan teológus volt, hanem ember, aki kora fölfogásának adózott. Müller püspök szerint volt egy szakasz Luther életében, amikor a keresztény-zsidó viszonylatban valóban új utakat tárt föl, de néha viszszaesett a korabeli keresztények keresztényietlen antijudaizmusába.
Nagy bátorsága és becsülete a könyv írójának és a dokumentumrész összeállítójának az is, hogy elismeri, a későbbi rasszista ideológia Luther teológiai kijelentéseivel is takarózott. Csepregi elítélően szól azokról az 1945 utáni antiszemitákról, akik Luther, Bucer, Kálvin vagy más reformátorok „antiszemitizmusával” igyekeznek hitelesíteni magukat. Igazolásul esszéjének befejező mondataiban a német-zsidó Heinrich Heinét idézi, aki szerint „Erasmus finomsága és Melanchton szelídsége sohasem vitt volna bennünket annyira előre, mint néha Márton testvér isteni brutalitása”. Annak, aki valóban előre kívánna jutni korunk otromba antiszemitizmusának visszaszorításában, csaknem nélkülözhetetlen olvasmány Csepregi Zoltán eddig sajnos kevés visszhangot kiváltott remek kötete.
Várkonyi Tibor
©
