Forrás: Stop!

Hetek kérdése a palesztin egységkormány megalakulása? Időpont: 2006-11-05 10:39:42

A Hamász vezette palesztin kormány hetekre, talán napokra van a mérsékelt Fatahhal létrehozandó koalíciós kormány megalakulásától – közölte szombaton Iszmáil Haníje palesztin kormányfő egyik fő tanácsadója egy interjúban.

Ahmed Juszef azt is közölte, hogy küszöbön áll az Egyiptom közvetítette fogolycsere, amelynek keretében elengedik a júniusban elfogott Gilat Salit izraeli tizedest. Izrael cáfolja, hogy ilyen értelmű tárgyalások folynának. A palesztinok a radikális Hamász és a mérsékelt Fatah közötti koalícióban reménykednek, amely elfogadható lesz a Nyugat számára, és véget vet a külföldi kormányok által a Hamász-kabinet hivatalba lépése után elrendelt pénzügyi embargónak.

Juszef szerint az új kormány politikája nem terjed ki a nemzetközi közösség feltételeire – Izrael állam elismerésére, a terrorizmusról való lemondásra és a korábbi békeszerződések elismerésére -, de az új kabinet “jól nevelt, fogékony és elfogulatlan” mérsékelt politikusokból áll majd, akik készek lesznek a Nyugattal együttműködni.

“Jelzéseket kaptunk az Egyesült Államoktól és az európaiaktól arra vonatkozóan, hogy az új kormány létrehozása eredményeképp legalább az embargót feloldják” – mondta a tanácsadó londoni látogatásán. Juszef közölte: Haníje egy-két napon belül találkozik Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, a Fatah vezetőjével, aki hónapok óta próbálja rábírni a Hamászt egységkormány létrehozására. “Várakozásom szerint a kormány pár nap, illetve hét múlva megalakul” – mondta a tanácsadó.

Palesztin tárgyalók tájékoztatása szerint a Hamásznak nyolc, a Fatahnak négy minisztere lenne az új kabinetben, kisebb csoportok egy-egy tárcát kapnának, így a Hamásznak továbbra is többsége lenne. Az új kormány programja szándékosan határozatlan, magában foglalná Izrael esetleges elismerését is – mondták illetékesek. A Hamász vezetői várhatóan vasárnap döntenek a hivatalos ajánlatról.

Juszef szerint egyiptomi közvetítők dolgoznak az izraeli-palesztin fogolycserén, amely 1400 palesztin foglyot érint. A tanácsadó szerint az érintettek között van Marvan Bargúti is, akinek kulcsszerepet szánnak a koalíciós kormányban. Ehud Olmert izraeli kormányfő közlése szerint nem folyik tárgyalás a palesztin foglyok kicseréléséről.

Stop!

Comments are closed.