Forrás: NOL

A Mazsihisz elnöke puccskísérletről beszél

Olyan hangulata volt, mint egy ötvenes évekbeli koncepciós eljárásnak – így minősíti a Mazsihisz rendkívüli közgyűlését Heisler András, aki az általa illegitimnek tartott tanácskozáson lemondott az elnöki posztról.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége egy éve módosította alapszabályát. Heisler András elnök akkor úgy nyilatkozott, hogy az új alapszabály átláthatóvá és ellenőrizhetővé fogja tenni a szervezet gazdálkodását. A nagy szótöbbséggel elfogadott rendelkezések meghatározták, mekkora összegekről dönthet az apparátus, az elnök vagy az elnökség, és mely esetekben kell a közgyűlés jóváhagyását kérni. Csökkent az ügyvezető igazgató – jelesül Zoltai Gusztáv – és az általa irányított adminisztráció hatásköre, viszont növekedett az elnök és a társadalmi tisztségviselők szerepe.

A saját befolyásának korlátozásával járó változtatásokat Zoltai Gusztáv is megszavazta: egy évvel ezelőtt tehát még úgy tűnt, mindenki elfogadja az új szereposztást. A háttérben azonban tovább folyt a küzdelem. Végül Heisler András húzta a rövidebbet. Az elnök továbbra is elégedetlen volt az ügyvezető igazgató ténykedésével, és nemrégiben egy négyszemközti beszélgetésen megkérte Zoltait, hogy vonuljon nyugdíjba. Zoltai Gusztáv válaszul azonnal rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol Heisler András az események hatására úgy döntött, megválik posztjától.

A Szombat című folyóirat internetes kiadása interjút közöl a lemondott elnökkel. Heisler ebben nem állítja, hogy pénzek tűntek volna el a szövetségben, de jórészt az ügyvezető igazgatót teszi felelőssé azért, hogy „kontroll nélkül, és nem az alapszabály rendelkezései szerint folyik a költekezés”. Heisler András a Mazsihisz rendkívüli közgyűlését illegitimnek tartja, és meggyőződése, hogy puccsot szerveztek ellene. A rendezvénynek – állapította meg – olyan hangulata volt, mint egy ötvenes évekbeli koncepciós eljárásnak: pontosan lehetett tudni, hogy ki fog hozzászólni, ki nyújtja be ellene a bizalmatlansági indítványt, és ki vezeti le helyette a közgyűlést. Heisler András szerint „ahogy valaki kritizálni meri a hűbérurat, a hűbéresek egységbe tömörülnek, és teljes lojalitással viszonozzák azt az anyagi, erkölcsi függőséget, ami az ügyvezetőhöz köti őket.”

A Szombat szerette volna Zoltai Gusztávot is megszólaltatni, de ő elzárkózott a nyilatkozattól, és ugyanígy lapunk érdeklődését is elhárította.

Comments are closed.