Holocaust

sofar, 2005. május 30. 00:18  JNA24 médiafigyelő, ÉS Add comments

Forrás: ÉS

FISCHER ISTVÁN

Holocaust

Egy egészen más évforduló

Szokatlan holokauszt-jubileumról emlékezett meg pár hete a német sajtó. A kerek évfordulók hivatalos ceremóniáival megrendezett ünnepléssorozatban Magyarországon senki nem észlelte. Múzeumokról, kiállításokról folytatott véghetetlen vitáik közepette talán a hazai szaktekintélyek növekvő hada is felfigyelhetne erre a különös médiatörténeti dátumra.

Huszonöt évvel ezelőtt, 1979 januárjában a hitleri népirtás németországi utótörténetében váratlan, túlzás nélkül mondható, robbanásszerű fordulat következett be. A sokkhatás kiváltója egy négyrészes amerikai televíziós film volt. Címe egy addig a német nyelvben teljesen ismeretlen, az angolban időközben meghonosodott szó: Holocaust.

A négyszer egyórás sorozatot rutinos amerikai profik készítették: Gerald Green forgatókönyve alapján egy történelmi krimikre és sorozatokra szakosodott filmes, Marvin J. Chomsky rendezte. (Tíz évvel ezelőtt egyébként Chomsky magyar operatőrrel, Ragályi Elemérrel fényképeztette Catherine Zeta-Jonest mint Nagy Katalin cárnőt.) Két fiktív berlini család összefonódó történetét mesélik el benne, Josef Weiss zsidó orvosét és Erik Dorf SS-Obersturmbannführerét. Kálváriája végén az orvos és családja azok áldozata lesz, akiknek hosszú éveken át a háziorvosa volt. A klasszikus szappanoperák összes giccses, szentimentális eleme feltalálható a sorozatban: nagy szerelmek, családi konfliktusok, háború, árulás, menekülés, sokszoros halál és egyetlen túlélő. A történelmi tényekkel, adatokkal a sztori meglehetős szabadon bánik.

1979-ben a német közönség még csupán három műsort foghatott: az ARD és ZDF országos csatornáit és a helyi ARD-stúdiók összesen hat, úgynevezett harmadik műsorait. Kereskedelmi csatornák még nem működtek, a színvonalgyilkoló versenyfutás a nézettség után ekkor még elképzelhetetlen volt. A közszolgálati szerkesztők, politikai beállítottságuktól függetlenül, még a nagyközönség nevelőinek, amolyan össznépi egyetem hivatott pedagógusainak szerepében feszítettek. Az amerikai sorozat sugárzását az első és harmadik műsorokat szolgáltató, akkoriban kilenc stúdióból álló televíziós “nagyhatalom”, az ARD legfelső vezetésében, az intendánsok (stúdióelnökök) konferenciáján óriási vita előzte meg. Résztvevőivel azonban (ellentétben a magyar holokauszt-múzeum tervezőinek esetével) nem írattak alá titoktartási nyilatkozatokat, s vitájuk érvei csakhamar publikussá váltak.

A sorozatokért felelős főszerkesztő kétségbe vonta, hogy egy efféle, hollywoodi stílusban készült, szerinte “kritikán aluli minőségű”, triviális leegyszerűsítésekkel zsúfolt szappanoperának egyáltalán a (nyugat)német közönség szeme elé szabad kerülnie. Mások a filmben előforduló történelmi pontatlanságokkal, tényferdítésekkel érveltek a műsorra tűzés ellen. Az intendánsok képtelenek voltak egyezségre jutni az első műsorban történő sugárzásról. Végül kompromisszumként megegyeztek abban, hogy a sorozatot az egyébként regionálisan különböző harmadik műsorok egyidejűleg mutatják majd be, mégpedig 1979. január 22-én, 23-án, 25-én és 26-án. A harmadik műsorok ilyen szinkronizált “összekapcsolása” addig még sohasem fordult elő.

A bemutató hatása félelmetes volt.

Minden túlzás nélkül elmondható, hogy ez az “amerikai tévégiccs” gyökeresen megváltoztatta a hitleri fajüldözés tényeinek felfogását, képzetét az egész akkori német társadalomban. Húszmillió nyugatnémet néző, minden második felnőtt látta a film egyes részeit, és minden harmadik az egész sorozatot. Egészen különleges reakciókat regisztráltak a szociológusok a tanuló ifjúság köreiben, a fiatalok között, akiket sem az iskola, sem szüleik soha nem világosított fel a náci korszak zsidóüldözéseiről. A 14-29 évesek csaknem hetven százaléka látta a filmsorozatot. Ellenőrizhetetlen híresztelés szerint a sorozat közreadása négy öngyilkosságot is előidézett: egykori fegyverviselők menekültek fiaik, unokáik szemrehányásai elől a halálba… Mindegyik részt szakértők stúdióbeszélgetése követte, s az ARD stúdiói 30 000 betelefonálót regisztráltak, holott erre az adásban felszólítás nem hangzott el. A sorozat “falon túl”, a nyugati televíziót titokban szorgalmasan néző NDK közönsége körében elért hatásáról nem ismeretesek adatok.

A film váratlan hatását talán a legjobban a tekintélyes Der Spiegel hangváltása illusztrálja. Műsorelőzetesében a lap még “rossz minőségű, hatásvadász kalandfilmről” ír, amely “nemegyszer édeskés giccsbe fullad”, és “a népirtást egy Bonanza-sorozat léptékére zsugorítja”. Két nappal az utolsó rész után azonban, a lap 1979. január 29-i számának már a címlapján szerepel a Holocaust, s a film és hatása a lapszám központi témája. Maga a főszerkesztő, a legendás lapalapító Rudolf Augstein ragad tollat. Sokmillió német polgár lelkéből beszél, amikor Nem tudtam című cikkében ezt írja: “A háború eltompította tudatomat, s most egyszerre megértettem, hogy azóta is, egész idő alatt csak a saját sorsom, meg a családomé érdekelt. Zsidó ismerőseim sorsa kikerült a látókörömből…” A sorozatnak köszönhetően a Holocaust főnév nemcsak polgárjogot nyert a német nyelvben, de a nyelvészek egyesülete mindjárt “az 1979-es év szavává” is nyilvánította.

Különösen figyelemreméltó, hogy a náci korszak zsidóüldözése az amerikai sorozat közvetítése előtt is csaknem állandóan napirenden volt, mégpedig hosszú éveken keresztül, és nem csak a televízió műsoraiban. Azonban sem nagynevű szerzők kiváló dokumentumfilmjeinek egész sora, sem regények és dokumentumgyűjtemények könyvtárra rúgó kiadása, sem sikeres színdarabok bemutatói vagy történelemtudósok előadásai, sem a túlélők tanúságtételei, emlékhelyek avatása vagy a háborús bűnösök pöreinek ismertetése és kommentálása együttesen és sok év alatt sem volt képes elérni azt, amit ez a vitatott minőségű drámai fikció egy csapásra elért: emberi sorsok konkrétumával, erős érzelmi töltettel emelte a közönség tudatába a népirtás szörnyűségeit. Felfoghatóvá tette a felfoghatatlant.

Huszonöt évvel ezelőtt, 1979 elején egy tévéfilm felrázott egy országot: hetekig, hónapokig a holokausztról írt, beszélt, vitatkozott egész Nyugat-Németország: bűntudatról, felelősségről, felejtésről, közömbösségről. Az amerikai filmsorozat hét és fél órányi meséjéről és a hitleri fajüldözés tizenkét évének tényeiről.

A sorozatot az idén januárban az ARTE közvetítette újra, áprilisban pedig az ARD legnagyobb nézettségű harmadik műsora, a kölni Westdeutsche Rundfunk ismételte meg.

Pillanatig sem kétlem, hogy a magyar közszolgálati televízió egy ilyen ócska amerikai giccs műsorra tűzését rangján alulinak tartja.

Fischer István

Élet és Irodalom

49. évfolyam, 21. szám

Comments are closed.