Forrás: HETEK

HETEK – Országos Közéleti Hetilap | IX. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM | 2005. MÁJUS 27.

Hajdú Sándor

Csendőrök verték szét a mozgalmat

Csodakor a Viharsarokban

„A békési Istengyülekezeteihez tartozó Gellán Gábornak a kisfia nagyon megbetegedett, annyira, hogy az édesanyának a beteg gyermekkel a gyülekezet szerda esti istentisztelete alatt otthon kellett maradnia. A gyermek egyszer csak megmerevedett. Midőn az asszony látta, hogy hiába szólítgatja életre, elküldött férjéért a gyülekezetbe, hogy legyen otthon, mert a gyermek halálán van, tán meg is halt. A gyülekezet közben imádkozott érte, s mikor a gyermek atyja hazaért, már élve találta a gyermeket”- adta hírül Sárkány Győző 1931 júniusában a Megyei Hírlap hasábjain.

Selmeczi Mihályné, Teri néni. 82 évesen látott először orvost Fotó: S. L.

Az Alföldön zajló pünkösdi ébredésnek talán ez az esemény volt az egyik csúcspontja, miután 1926-ban az Újvilágba kivándorolt magyarok közül sokan hazautaztak, hogy hirdessék az evangéliumot. Az 1926-ban indult ébredési mozgalom kulcsfigurája Mihók Imre volt, akinek imáit fizikai gyógyulások, csodák kísérték.

Az Amerikából induló mozgalom megjelenését sem a hatóságok, sem a nemzeti érzelmű keresztény társadalom nem sokáig tolerálta. A baptista egyház elöljárói előbb engedélyezték, hogy gyülekezeteikben hirdessék és gyakorolják a Szentlélek-keresztség igazságát, azonban ennek hamar véget vetett az akkori országos elöljáróság. Nemcsak elutasították, hanem hamarosan ki is zárták a baptista gyülekezetekből azokat, akik Szent Szellemmel keresztelkedtek meg, és új nyelveken szóltak.

A kirekesztett tagok azonban önálló pünkösdi szellemű gyülekezeteket alapítottak, melyek a szisztematikus evangélizálásoknak köszönhetően gomba módra szaporodtak az ország minden táján.

Ma, nyolcvan évvel az események után három idős szemtanú emlékezett vissza ezekre az időkre.

Kovács József vasúti tiszt tizenkét évesen tért meg a békési gyülekezetben, Nagy Ferenc prédikátor szolgálatát hallgatva. „Olyan nagy volt a Drága utcai összejöveteleken a Szentlélek kenete, hogy aki oda belépett, térdre hullva könyörgött bűnei bocsánatáért. Emlékszem, egy háromnapos összejövetel szombat estéjén arról prédikált Nagy Ferenc, hogy el kell számolnunk az életünkkel Isten előtt, és amennyi tálentumot kaptunk, annak legalább dupláját kell visszaadni az Úrnak. Lehettünk vagy ötvenen, mind egyszerű emberek, gyerekek, asszonyok, akik közül sokan olvasni se tudtak, és a Bibliának a szavait először hallották életükben. Rajtam kívül még öten döntöttek azon az estén az Úr mellett. Néhány évvel ez előtt történt, hogy a Gellán gyerek föltámadt a halálból. Később Szegedre kerültem, majd Budapestre, úgyhogy csak az Apostoli Hit nevű kiadvány híreiből tudtam tájékozódni a pünkösdi ébredésről. Kispesten találkoztam egyszer az amerikai prédikátorral, Rároha F. Dáviddal. Az ő szolgálatának nagy visszhangja volt, olyannyira, hogy a hivatalos szervek is fölfigyeltek az Amerikából jött prédikátor és felesége tevékenységére. 1931-ben vagy 1932-ben a rendőrség kitiltotta őket az országból.

Pünkösdi gyülekezet a harmincas években

Kovács bácsi emlékei szerint 1935 körül már nagyon komolyan üldözték az ébredésben résztvevőket, és ez rányomta a bélyegét a magyarországi pünkösdi mozgalomra is. Kettészakadt az eddig egységes nép – emlékszik vissza, és két csoport jött létre, egy amerikai vezetésű és egy magyar. „A második világháború kitörése előtt több próféta is figyelmeztette a gyülekezeteket, hogy nagy világégés fog következni, de a háborút már elkerülni nem lehetett” – emlékszik vissza a próféciákra Kovács bácsi.

Az üldözés a Teleki-kormány ideje alatt teljesedett ki, amikor 1939 szeptemberében a gyülekezési jogot korlátozták, és a „szekták” összejöveteleit hatósági engedély megszerzéséhez kötötték. Majd december 2-án a belügyminiszter „a honvédelem érdekeit veszélyeztető szekták működésének megszűntetése” tárgyában adott ki rendeletet. A rendelet szerint egyes szekták túllépték a hitéleti törvényben megszabott kereteket, mert nemcsak vallási, hanem politikai és társadalmi tanokkal is foglalkoznak. „Egyes szekták, mint… Istengyülekezet, őskeresztények, pünkösdisták, olyan antimilitarista tanokat hirdetnek, amelyek… az állampolgárokat a honvédelmi, a legszentebb állampolgári kötelességük teljesítésétől eltéríteni törekszenek” – hangzott az indoklás.

Nagy Ferenc, pünkösdi prédikátor

Selmeczi Mihályné, Terike néni tizenhat évesen tért meg szintén Békésen, Nagy Ferenc gyülekezetében. „Ahol szolgáltam Békéscsabán, a patikáriuséknál, a szakácsnő hirdette nekem az evangéliumot. Az egész családom a katolikus anyaszentegyház kötelékében nőtt fel, úgyhogy idegenkedve fogadtam ezt a bizonyságtételt. De az egyszerű beszéd mögött valami mást is hallottam, mert minél többet beszélt nekem a szakácsné, annál erősebb vágy volt bennem az újjászületésre, a vízkeresztségre. Megtérésem után egy családnál merítettek alá kádban, mert a vízkeresztségekhez az idő nagyon zord volt, nem tudtam várni tavaszig. A békési gyülekezetbe sűrűn voltak háromnapos konferenciák, aminek kísérői voltak a gyógyulások, a Szentlélek-keresztségek, a nyelveken szólás, és később megjelent az ördögűzés is. A háború közeledtével azonban nagyon zavaros idők álltak be az emberek fejében, így a pünkösdi gyülekezethez tartozó hívők között is szakadások és megosztottságok keletkeztek – emlékszik vissza Teri néni. Hozzájárult az is, hogy az összejöveteleken ott ültek a detektívek és az állam ügynökei, akik beszámolókat írtak.”

Egy érdekes esetre a háború után derült fény. Az egyik összejövetelen Erzsi barátnőmet nagyon betöltötte az Úr jelenléte, és még számunkra is meglepő erővel kezdett el nyelveken szólni. Az ott levő detektív figyelte, majd jelentést írt róla. 1947-ben aztán személyesen találkozott Erzsi ezzel a rendőrrel, aki megkérdezte tőle, honnan tud jiddisül? Erzsi csodálkozott, ő csak szlovákul és magyarul beszél, soha nem tudott más nyelvet. A rendőr csodálkozott, mert még a jegyzőkönyvet is megmutatta, amiben zsidó nyelven magasztalta Erzsi az Istent azon az estén. Mondta is neki a rendőr, hogy miről beszélt, mert ő tudott jiddisül.

Teri néni egyébként nyolcvannégy éves, és orvos csak az utóbbi két évben látta, akkor is nyolc gyermeke unszolására ment el, hogy a vérnyomására gyógyszert írasson. Számára nagyon emlékezetes eset volt az, hogy amikor már nyilvánosan nem lehetett istentiszteleteket tartani, egy ízben kimentek egy környékbeli tanyára, ahol dunnákkal, párnákkal barikádozták el az ajtót s ablakokat, és „démonűzést” tartottak. Későbbi férje itt szabadult meg és vált hívővé.

Varga Sára, aki ma nyolcvanöt éves, többször megtapasztalta, hogy a hit ereje ma is gyógyít: „56-ban olyan súlyos szívbeteg voltam, hogy az orvosok hazaküldtek meghalni. Férjem azonban nem nyugodott bele a megváltoztathatatlanba, hanem egész éjszaka imádkozott értem. Az öntudatlanság határán lebegtem, míg a férjem közbenjárt az Úrnál. Arra emlékszem csak, hogy reggelre éhes lettem és enni kértem. Akkoriban, amikor tizenhat évesen megtértem, az Orosháza környéki falvakban mindenütt voltak pünkösdi keresztények. Az emberek annyira megtapasztalták Isten kegyelmét és vigasztalását, hogy még a gyárakból ellopott dolgokat is önként vitték vissza” – emlékszik vissza az idős asszony.

Népi írók az ébredés ellen

A korabeli szociográfiák készítői a népi írók mozgalmához tartoztak, akik erős kritikával illették az Amerikából érkezett újfajta hitet. Féja Géza és Kovács Imre, a népi írók mozgalmának két meghatározó személyisége vizsgálta az ébredéseket. A hivatalos Magyarország történelmi egyházai mellett a népi vallásosság olyan egyházakat, felekezeteket hozott létre, melyek funkcionálisan idegenek voltak a neobarokk magyar társadalomban. A népnyelv csak szektaként emlegette e vallási közösségeket, melyek élete sokszor rejtélyes, titokzatos, így zavaró és veszélyes volt a történelmi egyházak és a hatalom számára.

Ez a vallási másság, a hit más úton való keresése hamar kivívta a törvényes rend képviselőinek ellenszenvét. Féja Géza Viharsarok című könyvében a Pitvarosi ébredéssel kapcsolatban az 1930-as években így ír: „Igen jellemző, hogy a pitvarosi apostolok szektájának feje, Ondrusz Pál kisgazda akkor alapított szektát, midőn a községi politikai életből erőszakosan kiszorították. A pitvarosiak nem kímélték az áldozatot, hanem új templomot építettek, ahol zavartalanul, minden úri beavatkozás nélkül, a saját törvényeik szerint lehetnek együtt, s a maguk köréből választottak papot. Pitvaroson, mielőtt valaki a szekta tagjainak sorába léphetne, minden bűnét jóvá kell tennie, s bocsánatot kell kérnie attól, akit megbántott. Meg is indultak a processziók a mezőhegyesi cukorgyár felé, és vitték a vasakat és csavarokat, melyeket mint a gyár munkásai, hosszú évek során csentek el. A helybéli korcsmároshoz kosárnyi gyümölcscsel állított be egy parasztasszony, több évvel ezelőtt lopta el tőle. Megadják a papnak az adót, a császárnak a császárét, de templomba nem mennek, s nem tekintik a papot lelki vezetőjüknek. A szektát azonban mégsem lehet elintézni azzal, hogy betegség. E nagy népmozgalmat lehetetlen közigazgatási úton elintézni, mint némely lelkipásztorok szeretnék.”

Csendőrvallomások alapján feloszlatták az istentiszteletet

Az alábbi cikk a Békés Megyei Hírlap 1931. május 12-i számában jelent meg:

A békési Istengyülekezete szekta prédikátorai a bíróság előtt

Az „Istengyülekezete” nevű szekta alig néhány esztendő óta hódít híveket Magyarországon. Tanait Amerikából hozták a visszavándorlók, és különösen Békés megyében terjesztették el. Fő dogmájuk: Szentlélek megtöltése. Vagyis az imádkozásban elmerült hívőt a Szentlélek megszállja, megtölti és az ilyen hívő minden nyelven beszél, még ha az illető nyelvet soha nem is hallotta. Papjaik rendszerint egyszerű emberek, gyógyítanak is. Főleg kézfeltevéssel, és erősen hisznek erejükben. A közeli világvégét hirdetik, mert az tartják, hogy a Szentlélek a világ végére hirdette a hívők megtöltését és elragadtatását. Békés megyében a főszolgabírák több esetben adtak a szektáriusoknak gyülekezésre engedélyt, de később a csendőri jelentések egyre furcsább dolgokról számoltak be.

A gyülekezetben igen sok fiatal leány és aszszony szokott megjelenni, ezek az „Istentisztelet” alatt extázisba jönnek, szinte őrjöngenek, leszakítják testükről a ruhát, és meztelenül ugrálnak, táncolnak, míg kimerülten össze nem esnek. A szektának népes tábora volt Okányban. Itt két tanító is működött, Domokos Károly és Szegedi Antal, fiatalemberek, akik tulajdonképpen elterjesztették a szekta tanait Békés megyében. Engedélyük ugyan volt a gyülekezésre a szeghalmi főszolgabírótól, de amikor e felettébb gyanús hírek kiszivárogtak, a további gyülekezeteket betiltották, és a helybéli csendőrök feloszlatták a gyűléseket.

A tavaszon Okány egyik házában rengeteg hívő gyűlt össze. Amikor a csendőrök megjelentek és távozásra szólították fel a tömeget, a két prédikátor a Bibliára való hivatkozással megtagadta az engedelmességet, és a tömeget arra szólították fel, hogy ne engedelmeskedjenek. Válaszul mindkettőjüket letartóztatták. Az ügyészség izgatás büntette címén adott ki ellenük vádiratot. A két fiatal prédikátor a törvényszék előtt azzal védekezett, hogy nem izgatták, hanem inkább csillapították az egybegyűltek.

Kihallgattak egy községi csendőrt, aki vallomásában elmondta, hogy az ilyen gyülekezeteken „leszaggatják magukról a ruhákat, és egyikük-másikuk oly nyelven szólalt meg, amelyet senki sem értett”. „Erkölcstelenségek szoktak történni az ilyen gyülekezeteken?” – kérdezte a törvényszék elnöke. „Erről nincs tudomásom” – válaszolt a községi rendőr. A tekintetes bíróság izgatás vétségében mondotta ki bűnösnek a prédikátorokat, és Domokos Károlyt 15, Szegedi Antalt 6 napi fogházra ítélte. Az ítélet hallatán a prédikátorok azt mondták: „Jól jött nekünk ez a büntetés, mert így mondja a Biblia is, hogy az Úrért szenvedni kell.”

Copyright Š HETEK. Minden jog fenntartva.

Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. Internet szolgáltatónk a TisztaNet

Hirdetési tarifatáblázat a Hetek nyomtatott változatához