Forrás: Demokrata

Szentmihályi Szabó Péter

A magam részéről május elsejét Győrött ünnepeltem a „NE-felejcs” Polgári Egyesülettel, Munkás Szent József ünnepén. Ha nem tévedek, ez volt az első eset, hogy „a munka és a munkásosztály nagy ünnepén” kitettem a lábam otthonról. Hogy a balliberálisok pontosan mit ünnepeltek most, a növekvő munkanélküliség idején, nem tudom, de bizonyosan hódoltak a Sör és a Virsli kisistenei előtt. A televíziós beszámolókból aztán kiderült, Baxter a majálison is szólt a „kék munkáról”, nemcsak a parlamentben, ahol a Fidesz plakátot emelt, rajta COME BACK MEDGYESSY felirattal.

Bizony, a dadogós Ügynök lassan joviális figurává halványul az emlékezetben, siettetném az időt, hogy majd Baxterra is ilyen megbocsátó humorral tudjunk gondolni. Szívmelengető érzés volt látni a tucatnyi embert az SZDSZ majálisán, kék napernyők alatt, kék lufikkal – valószínűleg a teljes tagság kivonult, a szimpatizánsokkal együtt. A száz kis lépés reformtervei még a balliberális sajtót is őrületbe kergetik, annyira kisstílű, végiggondolatlan és bevezetésre esélytelen minden, amit szegény, ügyefogyott Baxter még kiprésel magából a bukás előtt.

Persze „ünnepeltük” még az egyesztendős európai uniós tagságot, már akinek volt mit ünnepelni, bár a közvélemény szerint vagy semmi sem változott, vagy még rosszabb lett – megint csak azok a kormányközeli cégek jártak jól, akik elképesztően ostoba (kreatív) ötleteikkel iszonyatos közpénzeket szakítanak le minden lehetséges alkalommal és átlátszó ürüggyel. Az uniós csillagos kék lufik éppen olyan petyhüdten lógtak, mint az SZDSZ léggömbjei – kipukkadás előtt. Baxter azt nyilatkozza, ő tudja, hol a pénz, mint az egyik interjúban elárulja: „Három év alatt mintegy nyolcezermilliárd forinttal költöttünk többet, mint korábban.” „Ezt az óriási összeget (…) rossz struktúrákba öltük bele” (Népszabadság, április 30.). Ez a beismerés egy valódi polgári demokráciában azonnali lemondást és új választások kiírását eredményezné – nálunk azonban Baxter csupán annyit mond: „Az igazi politikai alternatíva mindenhol Európában a populista és a mérsékelt politika között van. Magyarország fiatal piacgazdaság, sérülékenyebb társadalmi immunrendszerrel, ezzel együtt jelentős fogékonysággal a populizmus iránt. Ami itt 1998-ban elindult, nem is volt más, mint egy társadalmi-politikai ellenreformációs folyamat.” Baxter bizonyára ellenforradalmat szeretett volna mondani, csak az nem lett volna egészen stílszerű attól, aki újabban már az MSZP-t is rendszerváltó pártnak tartja, önmagát pedig 1956 méltó örökösének. Azért az ellenreformáció sem rossz, „a katolikus egyház akciója” (Vallástörténeti Kislexikon, Kossuth Könyvkiadó, 1971), Baxter talán forgatta is, mielőtt nemrég belépett a zsinagógába, hogy a zsidókat megtérítse. Baxter elvbarátja, Váncsa István az Élet és Irodalomban (2005 április 29.) ugyancsak ettől tarthat, amikor az új pápát, XVI. Benedeket gyalázza, s vele az összes katolikus hívőt. Idézem: „Ilyeneket ír Ratzinger, és ettől a nyáj hörög. Noha nyájon most mégiscsak hívőket értünk, nem pedig kelet-európai ördögimádókat, akik magukat valami okból katolikusnak képzelvén napról napra pimaszabbak”. Én, mint napról napra pimaszabb katolikus, amúgy kelet-európai ördögimádó, szelíden csak annyit hörgök, nem lesz jó vége ennek az egyre pimaszabb kereszténygyalázásnak, akár kódolt az üzenet, akár mocsokba mártott tollal írják. Egy olyan országban, ahol a miniszterelnök frivol módon megjegyzi, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás előnye, hogy olcsóbb lett a whisky, s ahol a hozzá hasonló milliárdos gazdasági miniszter ostoba tréfát engedhet meg a magyar tudósok, élők és holtak rovására, ott tényleg már csak az ellenreformáció (vagy az ellenforradalom) tetszik járható útnak. Az a demagóg, populista és nemzetáruló balliberális kormány csapkod most tehetetlen dühében, melynek sem legitimációja, sem programja, sem elve, sem hozzáértése, sem erkölcsi alapja nincs arra, hogy Magyarországot irányítsa és azt az ellenzéket oktassa és hibáztassa, mely kénytelen tehetetlenül figyelni az ország eladósítását, szétlopását és teljes kül- és belpolitikai csődjét, ahogyan történt ez már 1989 előtt is. Baxter az idézett interjúban azt mondta: „Egy év nagyon nagy idő”. Én meg úgy vélem, csekélység. Ahogyan apámék hajtogatták Rákosi országlása idején: „Ezt már guggolva is kibírjuk”. Kibírjuk az egyre pimaszabb szocialistákat, szabad demokratákat, ateistákat, kollaboránsokat, ügynököket és tolvajokat. Aztán jön az „ellenreformáció” – vagy az „ellenforradalom”.