Nobel-díjas fizikus

1963-ban fizikai Nobel-díjat kapott “az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért, különös tekintettel az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért.”


Egyike volt az 1920-as évek fizikusainak, akik újjáteremtették a fizikát. A generáció legelső fizikusai – Werner Heisenberg, Erwin Schrödinger, és Paul Dirac, hogy csak hármat említsünk közülük – alkották meg a kvantummechanikát. A kvantummechanika egy kápráztató új világ volt, amely egy csomó új alapvető fizikai kérdést vetett fel. Többen követték őket, hogy ezeket a kérdéseket megválaszolják, és újakat tegyenek fel, gyakran még összetettebbeket.

Wigner az utóbbiak közé tartozott. Ő felvetette és megválaszolta a 20. századi fizika legmélyebb kérdéseinek némelyikét. Ő vezette be a kvantummechanikába a szimmetriák elméletét. Az 1930-as évek végén kiterjesztette a kutatásait az atommagokra.

1939 és 1945 között ez a generáció segített a világ újraformálásában. Ezúttal egy sokkal közismertebb világét: a hadseregét, az emberekét, az ideológiákét. Először azzal, hogy megmutatták, hogy az atombomba megépíthető, majd az érveléssel, hogy meg kell építeni az Egyesült Államokban, végül a bomba megépítésével.

Wigner az atombombaépítés egyik óriása volt.

Wigner egyike volt a századfordulós Budapest híres zsidó-magyar tudósainak, akik közé Erdős Pál, Teller Ede, Neumann János és Szilárd Leó is tartozott. Talán Szilárd volt Wigner legjobb felnőttkori barátja. Neumann iskolatársa és tanácsadója volt, akiről később így írt Wigner: „a legokosabb ember, akit ismertem a földön.

Wigner Budapesten született 1902. november 17-én, az akkori Osztrák-Magyar Monarchiában.

1902-ben még nem ismerték a relativitáselméletet és a kvantummechanikát. A legjobb tudósok is a fizikát egy majdnem befejezett tudománynak gondolták, amelyben minden fontos dolgot felfedeztek, és amelyben már csak pár apró részletet kell jobban kidolgozni.

A Fasori Evangélikus Gimnáziumban Rátz Lászlótól, az odaadó tudóstól és tanártól tanulhatott matematikát, aki Neumannt is tanította. 1921-ben, miután elvégezte a gimnáziumot a Berlini Műszaki Főiskolán tanult. (Ma Berlini Műszaki Egyetem.)

Lényegesebb, hogy a Német Fizikai Társulat szerda esti beszélgetéseit is látogatta, melyeken résztvettek olyan nagy tudósok, mint Max Planck, Max von Laue, Rudolf Ladenburg, Werner Heisenberg, Walther Nernst, Wolfgang Pauli és — nem utolsó sorban — Albert Einstein.

Wigner Szilárd Leóval is találkozott a kollokviumokon. Szilárd szinte azonnal Wigner legjobb barátja lett, bár személye mindvégig rejtély maradt számára.

A harmadik élménye Berlinben döntő fontosságú volt. Wigner a Kaiser Wilhelm Institute-ban dolgozott, és ott találkozott Polányi Mihállyal, aki Rátz László után a legfontosabb tanára volt.

A késő 1920-as években, Wigner mélyen beleásta magát a Heisenberg, Schrödinger és Dirac által fémjelzett kvantummechanikába Einstein helytelenítése dacárá. Göttingenben a nagy matematikusnak, David Hilbertnek lett a segédje. Ez nagy kiábrándulás volt számára, mert Hilbert nem volt már szellemileg aktív. Rengeteg időt töltött Wigner a könyvtárban, és a fizikának szánta magát. A késő 1930-as években kiterjesztette kutatásait az atommagokra. Kifejlesztett egy fontos általános elméletet az atommagreakciókra. Ragyogó elméleti szakember (lásd például Wigner-Eckart elmélet), és ragyogó kísérleti szakember is volt, ezenkívül alaposan értett a mérnöki tudományokhoz is.

1929-re publikációval széles körben felhívta magára a fizikusvilág figyelmét.

1930-ban a Princeton University felvette Wignert és Neumannt. Amikor Hitler hatalomra jutott Németországban 1933-ban, Wigner és Neumann biztonságos helyet talált Princeton-ban, (New Jersey-ben).

Princetonban 1934-ben Wigner bemutatta húgát a fizikus Paul Diracnak. A lánya és Dirac öszeházasodott, és a Wigner és Dirac közötti kapcsolat elmélyült. Wigner töltött valamennyi időt Einsteinnel is, aki Princetonba jött, az Institute For Advanced Study-ra.

1936-ban Princeton nem alkalmazta tovább Wignert, emiatt a Wisconsini Egyetemre ment. Ott találkozott első feleségével, egy bájos fizikushallgatóval, Amelia Frankkel. De Frank 1937-ben meghalt, és Wigner bánatában el akarta hagyni Madisont. Princeton szeretett volna egy kitűnő fiatal fizikust, és sokan Wignert ajánlották. Ezért visszahívták és ő elfogadta, így ismét Princetonba került 1938-ban.

Bár meggyőződéses politikai amatőrnek tartotta magát, 1939-ben és 1940-ben nagy szerepe volt a Manhattan-projekt melletti agitációban, ami az atombomba megépítetéséhez vezetett Hitlert megfékezése érdekében. Azonban nagyon letörte az, amikor látta, hogy Hirosímára és Nagaszakira ledobták a bombát. Ugyanakkor védelmezője maradt az amerikai hadseregnek, mint választott hazájának hű polgára. Wigner mindig úgy gondolta, hogy az atombombára szükség volt.

1946-ban elfogadta a Clinton Laboratory (most Oak Ridge Nemzeti Laboratórium, Oak Ridge, Tennessee) kutatási és fejlesztési igazgatói állását. Mivel nem volt hivatalnok típus, egy év múlva visszatért tanítani és kutatni a Princeton Egyetemre.

Az 1950-es években elkeserítette Enrico Fermi, Einstein és Neumann halála. 1954-ben nyugtalanította egy hírhedt ügy, amikor Eisenhower elnök visszavonta a hidrogénbomba kifejlesztését ellenző J. Robert Oppenheimer nemzetbiztonsági engedélyét (arra, hogy a kormányhivataloknak dolgozhasson). Oppenheimer ellen az egyik fő tanú Wigner régi barátja, Teller Ede volt.

1960-ban, amikor már a matematikai fizika nagy alakjai közé sorolták, Wigner betekintést nyújtott a matematika hatalmába legismertebb, nem fizikai tárgyú tanulmányában, a mára klasszikussá vált “The Unreasonable Effectiveness of Mathematics in the Natural Sciences” (A matematika ésszerűtlen hatékonysága a természettudományokban), melyben amellett érvelt, hogy a fizikai fogalmak eredete a biológiában és az észlelésben gyökerezhet, és hogy a szerencsés egybeesés, hogy a matematika és a fizika olyan jól kiegészítik egymást, ésszerűtlennek, megmagyarázhatatlannak tűnik.

1963-ban Wigner megkapta a fizikai Nobel-díjat. Elismerte, hogy sohasem gondolta volna, hogy ez megtörténhet, majd ezt fűzte hozzá: „Nem gondoltam volna, hogy valaha is úgy közlik a nevemet az újságok, hogy nem tettem semmi komiszat.

1995. január 1-én Princetonban (New Jersey) halt meg.

Comments are closed.