Annak a télnek gyermekei vagyunk, a 73-as évből,
Hajnalban álmodtatok meg minket először, a harcok elültével.
Fáradt férfiak voltatok, akik hálát adtak jó sorsuknak,
Fiatal asszonyok voltatok, aggódók, és annyira akartatok szeretni.
És amikor szerelemben fogantatok minket 73 telén,
Testetekkel akartátok pótolni, amit elpusztított a háború.

Amikor megszülettünk, az ország sebzett és szomorú volt.
Néztetek minket, öleltetek, és vígaszt próbáltatok találni.
Amikor megszülettünk, könnyes szemmel áldottak az öregek,
Azt mondták: ezek a gyerekek bárcsak ne vonulnának katonának.
Arcotok a régi fényképeken bizonyítja: tiszta szívből beszéltetek,
Amikor megígértétek, hogy mindent megtesztek értünk,
Hogy az ellenségből szerető barát legyen.

Galambot ígértetek, olajággal, békét ígértetek itthon,
Tavaszt ígértetek és virágzást, és megígértétek, hogy betartjátok az ígéreteket.
Galambot ígértetek…

Annak a télnek gyermekei vagyunk, a 73-mas évből,
Felnőttünk már katonának, fegyverrel, fejünkön sisak.
Mi is tudunk szeretni, nevetünk, és tudunk sírni is,
Mi is férfiak, nők vagyunk, és csecsemőket álmodunk.
Így most nem nyomunk, nem követelünk, így nem is fenyegetünk.
Amikor kicsik voltunk, azt mondtátok: az ígéreteket be kell tartani.
Ha erőre van szükségetek – adunk, nem takarékoskodunk.
Csak azt akartuk súgni: annak a télnek gyermekei vagyunk, a 73-mas évből.

Galambot ígértetek, olajággal, békét ígértetek itthon,
Tavaszt ígértetek és virágzást, és megígértétek, hogy betartjátok az ígéreteket.
Galambot ígértetek, olajággal, békét ígértetek itthon,
Tavaszt ígértetek és virágzást, és megígértétek, hogy betartjátok az ígéreteket.
Galambot ígértetek…
(tükörford.: Gavriel Zeevi)

Megjegyzések:
A katonai énekegyütteseknek nagy hagyománya van Izraelben, az ország születésétől fogva végig kisérték az ország történetét. Minden hadseregtestnek külön énekegyüttese van, amelyek szórakoztatják a katonákat, de ott vannak a harcok pillanatnyi szüneteiben is, egy rövid időre elfelejtetni a megpróbáltatásokat. Ezekbe az együttesekbe a legtehetségesebbeket sorozzák, akik katonaéveiket így töltik el. Az ország számtalan, ma híres énekese kezdte a karrierjét, mint katona. Sok zeneszerző írta dalait eleve a számukra 1948-tól máig, így a dalokban visszatükröződik az ország egész eddigi történelme.

Ma, a nosztalgia-divat virágzása idején ismét felelevenítik az 50-es, 60-as, stb. évek dalait. Néhány éve megrendezték a mindenkori katonai együttesek dal-fesztiválját, ahol a közönség szavazatai alapján rangsorolták a dalokat a népszerűségi listán. Minden idők dalainak első helyét a fenti nyerte.

http://www.youtube.com/watch?v=w9_hRMqRSdI

Comments are closed.