történetíró és teológus

Kohut Sándor (lásd ott) fia

/Székesfehérvár, 1874. február. 11. – ? /

Nagyváradon járt gimnáziumba, majd New Yorkban, ahol a Columbia Egyetemen és a rabbi szemináriumban folytatta tanulmányait. Ezt követően Berlinben és a Hochschule für Wissenschaft d. Judentumson, s végül a párizsi rabbi szemináriumban tanult.

Előbb Texasban, majd New York-ban az Emanu-El hitközség rabbija és a Teológiai Szeminárium tanára és főkönyvtárosa lett. Kohut kiváló történész volt, aki főként Latin-Amerika és a régi spanyol gyarmatok zsidóságának történetével foglalkozott számos művében.

Tudományos feldolgozó, oktató munkája mellett szerkesztette a Jewish Home című folyóiratot.
Atyjáról, Kohut Sándorról elnevezett irodalmi alapítványt hozott létre, s ennek jövedelmeiből különböző országokban (az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Ausztriában és Magyarországon) tudományos munkákat adtak ki. A magyar sorozat első kötete az Országos Rabbiképző Intézet jubileumára jelent meg.

Forrás: Zsidó Kultúrtörténeti emlékek Fejér megyében, Szerk.: Lakat Erika (Székesfehérvár 2004)

Comments are closed.