(l902-ig Hahn)
tanár, irodalomtörténész, Petőfi-kutató

/Hódmezővásárhely, 1859. november 28. – Nagytétény, 1904. január 16./

A budapesti egyetemen modern nyelveket és irodalmat tanult, majd a párizsi College de France és a Sorbonne hallgatója lett. Miután tanári okleve1et szerzett Aradon, Székesfehérváron tanított az állami főreáliskolában.

1891-1896-ig a székesfehérvári izraelita hitközség iskolaszékének elnöke, és a XI. izraelita községkerület jegyzője. Az Imit egyik vezető tagja volt. 1902-ben elméje elborult, ekkor nyugdíjazták.

Főbb tanulmányai, önálló művei: Francia nyelvtan és olvasókönyv (több kiadásban, 1896, 1902, 1904); Tárházi (Dugonics András vígjátéka, az eredeti kéziratból kiadta és bevezetéssel ellátta, 1882); Ének Thököly Imre és Zrinyi Ilona házasságáról (Gyöngyössy Estván egykorú kéziratából kiadta s jegyzetekkel ellátta, 1884); Emlékbeszéd Vörösmarty Mihály felett (Székesfehérvár, 1893). Legnevezetesebb munkásságát a Petőfi-forráskritika, filológia terén fejtette ki. Az Athenaeum első, teljes Petőfi-kiadását ő szerkesztette, amely 1892-1896 között hat kötetben jelent meg. Ez volt az első magyarországi teljes Petőfi kritikai kiadás, amelyet jegyzetekkel és variánsokkal is ellátott.

Forrás: Zsidó Kultúrtörténeti emlékek Fejér megyében, Szerk.: Lakat Erika (Székesfehérvár 2004)