„Soha többé ne legyen alkalom arra, hogy népemnek bárki együttérzését
fejezze ki.” Golda Méir
Kedves Lista,
A Sófár Egyesületet az elmúlt évben sokan megismerhették, de
bizonyára vannak olyanok is, akik számára még nem teljesen világosak
az elképzeléseink. Legismertebb kezdeményezésünk a Rádió Zs, a zsidó
közösségi rádió kisérleti, internetes adása.
Az elsö év az óvatos útkeresés, a tájékozódás jegyében telt.
Közeledik születésnapunk, melyet nem titkoltan arra szeretnénk
felhasználni, hogy megnyissuk szervezetünket mindazok számára, akik
aktivan képesek és hajlandók tenni és áldozni céljaink megvalósitása
érdekében. Ehhez szükségünk van arra, hogy elképzeléseinket, eddigi
kezdeményezéseinket minél szélesebb körben megismertessük,
ütköztessük a kritikai észrevételekkel, kiegészitsük további
szempontokkal, és korrigáljuk a valós igényekhez igazodóan.
Vágjunk a közepébe. A Sófár Egyesületet a magyar zsidósággal
kapcsolatban jelenleg a következö praktikus kérdések foglalkoztatják:
1. Képesek vagyunk-e magunk kézben tartani közös dolgainkat, vagy
másoktól várjuk problémáink megoldását?
2. Képesek vagyunk-e kitörni antiszemitizmus elleni védekezés, az
önsajnálat csapdájából?
3. Képesek vagyunk-e helyreállitani az elmúlt évtizedekben
szétporladt kötöszövetet?
4. Képesek vagyunk-e vonzó jövöképet kell felvázolni a harmadik
generációs fiatalság számára?
5. Képesek vagyunk-e tisztázni a magyar zsidóság és Izrael viszonyát?
6. Képesek vagyunk-e saját forrásokat teremteni a zsidó közélet
finanszirozására?
Meggyözödésünk, hogy a válasz mindegyik kérdésre IGEN. A magunk
részéröl a következö nyitott kezdeményezésekkel próbáljuk ezt
igazolni:
A. Közös platformokat hozunk létre, ahol a zsidóság szerteágazó
irányzatai, közösségei együttesen megjelennek, információt cserélnek,
fórumot találnak az együttgondolkodásra. Már meg is valósitottunk
néhányat: felállitottuk a Sófár hirportál, integrált eseménynaptár,
valamint a zsidó közösségi rádió kisérleti modelljét.
B. Keressük a közös minimumokat, és azok mentén együttmüködéseket
próbálunk kialakitani. A Rádió Zs keretében, a Teleki-szobor ügyében,
valamint a Szemere Bertalan megemlékezésen már ezt is sikerrel
kipróbáltuk.
C. Vállalkozói klubot szervezünk a zsidó közélet
magánfinanszirozásának elösegitésére.
Szabad a tér, tiétek a szó, lehet kérdezni, kritizálni, új
szempontokat felvetni.
Üdv
Seres Attila


április 25th, 2004 at 14:49
Kedves Attila!
Elég konkrét voltál. Igaz, hogy egy ideje nem jelentkeztem még abban
az elektronikus formában sem, mint amilyen a telefon, de sajnos olyan
élethelyzetem alakult ki, amiből nem tudtam tovább lépni. Nem
oldódtam meg, de ez most nem számít. Ezután viszont, ha tudok,
mostantól nem csak ígérgetek, hanem konkrétan segítek is. Kérlek,
mond mi a legfontosabb teendő. Tudod, nagyon elgondolkoztatott,
hogy a holokauszt megemlékezést, amit az MTV közvetített egyedül a
lányom nézte az osztályából. Amikor másnap mesélt róla a
gyerekeknek, akkor derült ki. Igaz, még csak 4. osztályosok, de már
elég nagyok ahhoz, hogy bizonyos dolgokat megérthessenek. Ez azért
megdöbbentett. Szóval, szólj, és bármiben szívesen segítek! Azt
hiszem, a telefon lesz majd a legegyszerűbb, mert az internetem
többször kihagy és nem megbízható.
Kárpátvölgyi Gabi
06204187793
Seres Attila írta:
> Úgy látszik, ezzel a széplelkü okoskodással nem megyünk sokra, wrote:
> úgyhogy egy picit konkrétabban:
>
> A Sófár Egyesület szeretné a harmadik generációs zsidóság (a túlélök
> unokái: nagyjából 20-40 éves korosztály) minél szélesebb körének
> felkelteni az érdeklödését a zsidóság iránt. Ezt nem valamiféle
> spanyolviasz feltalálásával képzeljük, hanem a müködö zsidó közélet
> információinak koncentrálásával, közös kommunikációs fórumok
> müködtetésével. Úgy véljük, minden mai zsidó kezdeményezés,
irányzat
> törekvéseit be kell mutatnunk, és majd a gyakorlatban kiderül,
> melyek iránt mutatkozik számottevö érdeklödés.
>
> Jelenleg a következö kötödési lehetöségeket látjuk a mai
> Magyarországon:
>
> 1. Vallási kötödés: neológ, ortodox (haszid és modern), reform
> közösségek müködnek ma, Magyarországon.
> 2. Magyar nemzeti kötödés: öseink sokan erösen kötödtek a magyar
> nemzeti törekvésekhez.
> 3. Kulturális kötödés: vallási vagy szekuláris kapcsolódás a
> hagyományokhoz, a zsidó kultúrkincshez.
> 4. Nemzeti kötödés: kapcsolódás a zsidóság nemzeti törekvéseihez,
a
> cionista eszmékhez.
>
> Arra törekszünk, hogy ezekröl a kapcsolódási pontokról a lehetö
> legátfogóbb képet adjuk a közös platformokon. Természetesen mi
csak
> a kereteket biztosithatjuk, megpróbáljuk az érintett szervezeteket,
> közösségeket rávenni arra, hogy saját érdekeikböl kiindulva töltsék
> ki tartalommal ezeket a kereteket.
>
> A ti segitségeteket várjuk a keretek megteremtéséhez, és azok
> kitöltéséhez egyaránt. Fontosnak tartjuk a véleményeteket, szivesen
> vesszük módositó, kiegészitö javaslaitokat is a fentiekhez. Ennek a
> listának nagyjából ez lenne a célja.
>
> SA
>
>
>
> — In sofarklub@yahoogroups.com, „Seres Attila”
> > „Soha többé ne legyen alkalom arra, hogy népemnek bárki
> együttérzését
> > fejezze ki.” Golda Méir
> >
> > Kedves Lista,
> >
> > A Sófár Egyesületet az elmúlt évben sokan megismerhették, de
> > bizonyára vannak olyanok is, akik számára még nem teljesen
> világosak
> > az elképzeléseink. Legismertebb kezdeményezésünk a Rádió Zs, a
> zsidó
> > közösségi rádió kisérleti, internetes adása.
> >
> > Az elsö év az óvatos útkeresés, a tájékozódás jegyében telt.
> > Közeledik születésnapunk, melyet nem titkoltan arra szeretnénk
> > felhasználni, hogy megnyissuk szervezetünket mindazok számára,
> akik
> > aktivan képesek és hajlandók tenni és áldozni céljaink
> megvalósitása
> > érdekében. Ehhez szükségünk van arra, hogy elképzeléseinket,
> eddigi
> > kezdeményezéseinket minél szélesebb körben megismertessük,
> > ütköztessük a kritikai észrevételekkel, kiegészitsük további
> > szempontokkal, és korrigáljuk a valós igényekhez igazodóan.
> >
> > Vágjunk a közepébe. A Sófár Egyesületet a magyar zsidósággal
> > kapcsolatban jelenleg a következö praktikus kérdések
> foglalkoztatják:
> >
> > 1. Képesek vagyunk-e magunk kézben tartani közös dolgainkat,
vagy
> > másoktól várjuk problémáink megoldását?
> >
> > 2. Képesek vagyunk-e kitörni antiszemitizmus elleni védekezés, az
> > önsajnálat csapdájából?
> >
> > 3. Képesek vagyunk-e helyreállitani az elmúlt évtizedekben
> > szétporladt kötöszövetet?
> >
> > 4. Képesek vagyunk-e vonzó jövöképet kell felvázolni a harmadik
> > generációs fiatalság számára?
> >
> > 5. Képesek vagyunk-e tisztázni a magyar zsidóság és Izrael
> viszonyát?
> >
> > 6. Képesek vagyunk-e saját forrásokat teremteni a zsidó közélet
> > finanszirozására?
> >
> > Meggyözödésünk, hogy a válasz mindegyik kérdésre IGEN. A
magunk
> > részéröl a következö nyitott kezdeményezésekkel próbáljuk ezt
> > igazolni:
> >
> > A. Közös platformokat hozunk létre, ahol a zsidóság szerteágazó
> > irányzatai, közösségei együttesen megjelennek, információt
> cserélnek,
> > fórumot találnak az együttgondolkodásra. Már meg is valósitottunk
> > néhányat: felállitottuk a Sófár hirportál, integrált
> eseménynaptár,
> > valamint a zsidó közösségi rádió kisérleti modelljét.
> >
> > B. Keressük a közös minimumokat, és azok mentén
együttmüködéseket
> > próbálunk kialakitani. A Rádió Zs keretében, a Teleki-szobor
> ügyében,
> > valamint a Szemere Bertalan megemlékezésen már ezt is sikerrel
> > kipróbáltuk.
> >
> > C. Vállalkozói klubot szervezünk a zsidó közélet
> > magánfinanszirozásának elösegitésére.
> >
> > Szabad a tér, tiétek a szó, lehet kérdezni, kritizálni, új
> > szempontokat felvetni.
> >
> > Üdv
> > Seres Attila
>
>
>
>
> ============= LISTAINFORMÁCIÓ ===================
> * Csatolt file (attachment) nem küldhetô,
> a szöveg .txt formátumban bemásolandó az üzenetbe!
> * Aki csatlakozni kíván a listához, küldjön üres e-mailt a
> sofarklub-subscribe@yahoogroups.com címre.
> * Aki le kíván iratkozni a listáról, küldjön üres e-mailt a
> sofarklub-unsubscribe@yahoogroups.com címre.
> * A minden listataghoz eljuttatandó üzenetek a
> sofarklub@yahoogroups.com címre küldendôk.
> * Web:
> http://groups.yahoo.com/group/sofarklub
> * Listamoderátor e-mail:
> sofarklub-owner@yahoogroups.com
>
> Yahoo! Groups Links
>
>
>
>
>
>
———————— Yahoo! Groups Sponsor ———————~–>
Buy Ink Cartridges or Refill Kits for your HP, Epson, Canon or Lexmark
Printer at MyInks.com. Free s/h on orders $50 or more to the US & Canada.
http://www.c1tracking.com/l.asp?cid=5511
http://us.click.yahoo.com/mOAaAA/3exGAA/qnsNAA/oaOolB/TM
———————————————————————~->
============= LISTAINFORMÁCIÓ ===================
* Csatolt file (attachment) nem küldhetô,
a szöveg .txt formátumban bemásolandó az üzenetbe!
* Aki csatlakozni kíván a listához, küldjön üres e-mailt a
sofarklub-subscribe@yahoogroups.com címre.
* Aki le kíván iratkozni a listáról, küldjön üres e-mailt a
sofarklub-unsubscribe@yahoogroups.com címre.
* A minden listataghoz eljuttatandó üzenetek a
sofarklub@yahoogroups.com címre küldendôk.
* Web:
http://groups.yahoo.com/group/sofarklub
* Listamoderátor e-mail:
sofarklub-owner@yahoogroups.com
Yahoo! Groups Links
<*> To visit your group on the web, go to:
http://groups.yahoo.com/group/sofarklub/
<*> To unsubscribe from this group, send an email to:
sofarklub-unsubscribe@yahoogroups.com
<*> Your use of Yahoo! Groups is subject to:
http://docs.yahoo.com/info/terms/
április 29th, 2004 at 00:20
Miután nagyjából bemutattam, miröl is van itt szó, néhány praktikus
információ a továbblépéshez:
1. A következö cimen letölthetö a Sófár Egyesületröl és projektjeiröl
szóló legfrissebb információs anyag PDF formátumban:
http://sofar.hu/Downloads/Sofar_info.pdf
Az Egyesület Alapszabálya itt olvasható:
http://sofar.hu/modules.php?name=Sections&sop=viewarticle&artid=3
2. A következö feladatokhoz keresünk lelkes, és EGYELÖRE kizárólag
önkéntes közremüködöket:
Sófár Portál:
– Web programozás (PHP/Mysql), web design, karbantartás
– Portál szerkesztés, hirek, információk, linkgyüjtemény,
eseménynaptár
– Digitális feldolgozás: szkennelés, OCR
– Galéria feltöltés: fotók, információk, szerkesztés, karbantartás
– Enciklopédia: Ki-Kicsoda, Judaizmus, Helyek, Gondolat-tár
szerkesztés, karbantartás
– Olvasószoba szerkesztés, karbantartás: történelmi, irodalmi
anyaggyüjtés
Rádió Zs:
– Rádiós müsorkészités, szerkesztés
– Zenei szerkesztés
– Digitális hangszerkesztés
Szervezeti ügyek:
– Egyesületi adminisztráció, könyvelés
– PR, sajtó
– Jogi ügyek
– Programszervezés
– Fund Raising, pályázatfigyelés és -irás
– Közösségi kreativ animáció, kapcsolattartás
3. A következö cimen részletes Rádió Zs müsorkészitési segédlet
olvasható, letölthetö programokkal:
http://sofar.hu/Radio/
SA