Dr. Schweitzer József: Hány zsidó vallás van?

 

Előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében

2007. novemberétől

A Szabad Zsidó Tanház programjában a zsidóság kultúrájának, történelmének és vallásának alapkérdései mellett kiemelten szerepelnek jelenünk problémái, melyekre megpróbálunk a zsidóság kultúrájából merített, korszerű válaszokat adni.

2007. november 28. szerda

18:00 óra:
A Szabad Zsidó Tanház ünnepélyes megnyitója

18:10 óra:
Dr. Schweitzer József előadása: Hány zsidó vallás van? – A nagy szétválás a mai napig: ortodoxia, neológia

Schweitzer_Jozsef

„…Schweizer József 1922. október 13-án született Veszprémben. Csecsemő volt, amikor elveszítette édesanyját: apja soha nem nősült újra. Rabbi nagypapája zsidó tudományokra és héber nyelvre tanította, jogász apja – lelkes híve az 1848-as szabadságharcnak – a magyar történelem és irodalom nagyjaival ismertette meg. A család közben Budapestre költözött, az elemi iskolát már a fővárosban kezdte. 1940-ben érettségizett, majd jelentkezett a rabbiképzőbe. A rabbiképzősök – bár a hatóságok ezt nem minden esetben tartották be – korábban felmentést kaptak a munkaszolgálat alól.
A nyilas hatalomátvétel után már nem volt menekvés. Schweizer József bujkálni próbált, de elfogták, és a „gyűjtőhelyként” működő Dohány utcai zsinagógába vitték. Onnan egy munkaszolgálatos századdal a Dunántúlra került. November végén több társával együtt engedélyt kért, hogy hazamenjen téli ruháért. A parancsnok rendes ember volt. Tudta, hogy nem fognak visszatérni, mégis elengedte őket. Nagynénjénél, egy „védett házban” keresett menedéket. A háború befejezése után rabbivá avatták. A fővárosból Pécsre költözött, ahol több mint harminc évig rabbiként teljesített szolgálatot. Lassan már annak is harminc éve, hogy Pécsről visszatelepült Budapestre. A rabbiképző vezetőjeként és országos főrabbiként ment nyugdíjba, több egyetem díszdoktorává választotta, Göncz Árpád és Mádl Ferenc köztársasági elnöktől is elismerést kapott. Amíg egészsége engedte, rabbiként is rendszeresen hódolt kedvenc sportjainak: teniszezett, úszott. És nagyokat sétált. Egy idő óta inkább csak hangversenyekre jár a feleségével, az olvasás mellett ez a legfőbb szórakozása….”

(Részletek a Rabbinak született – a 85 éves Schweizer József szerint nem szabad lebecsülni a szélsőjobboldali veszélyt című, Czene Gábor által jegyzett beszélgetésből. Megjelent: a Népszabadság 2007. október 12-i számában)

Időpont: 2007. november 28. szerda, 18:00 óra
Helyszín: Bálint Zsidó Közösségi Ház
Pontos cím: Budapest VI. ker., Révay u. 16.
Belépődíj egy alkalomra 600 Ft.
Hat alkalomra érvényes, kedvezményes bérlet 2600 Ft.

http://www.mazsike.hu/uj/szabadzdifotanhaz.html

Comments are closed.

Comments are closed.