Kezdőlap » JNA24 » Hírtv

Hírtv

Amerikai katonákat keresett fel bahreini látogatásának végén George Bush.

Egy norvég turista három napja eltűnt az indai Kasmír területén, a gulmargi síparadicsomban – tudta meg az AFP francia hírügynökség pénteken. A 26 éves norvég nőt kedden látták utoljára, amikor sífelszerelésével együtt elhagyta a hotelt. A rendőrség átkutatta a Gulmarg város feletti hegyeket, de egyelőre nem találják a síelőt.

George W. Bush amerikai elnök pénteken távozott Izraelből. Az elnök ezután az Egyesült Államok arab szövetségeseit látogatja meg a Perzsa-öbölben. Pénteken elsőként Kuvaitba érkezik, majd Bahreinbe, az Egyesült Arab Emírségekbe és végül Szaúd-Arábiába utazik. Bush arab támogatást próbál szerezni Irán ellen, de erre még Kuvaittól sem számíthat.

Még George Bush elnöksége idején megszülethet a közel-keleti békemegállapodás. Ezt reméli az amerikai és a palesztin elnök is, akik Ciszjordániában találkoztak. Rámalláhban a palesztin rendőrség lezárta a város nagy részét, az elnöki komplexum környékét több mint négyezer fegyveres biztosította, köztük amerikai mesterlövészek. Az amerikai elnök most először jár palesztin területeken.

A palesztin állami intézmények további kiépítéséhez és megerősítéséhez, valamint a civil szervezeteknek nyújtandó magyar támogatás volt a legfőbb téma a palesztin külügyminiszter csütörtöki, budapesti tárgyalásain. Rijád al-Malki és vendéglátója, Göncz Kinga a két minisztérium szorosabb együttműködéséről szóló megállapodást is aláírt.

Kóka János, az SZDSZ elnöke szerdán levélben hívta fel Göncz Kinga külügyminiszter figyelmét arra, hogy Tom Lantos 2008. február 1-jén tölti be nyolcvanadik életévét. Az amerikai külügyi bizottság elnöke nemrégiben jelentette be, hogy súlyos betegsége miatt nem kívánja jelöltetni magát újabb képviselői ciklusra.

Iránnak fel kell hagynia a provokációkkal – közölte Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, miután iráni hajók fenyegetően léptek fel amerikai hadihajókkal szemben a Perzsa-öbölben. Rice egyúttal felszólította Egyiptomot: tegyen többet a Gáza-övezetbe vezető fegyvercsempész-alagutak ellen.

Két rakétát lőttek ki Libanon területéről Izraelre – közölte az izraeli hadsereg. A katyusák Shlomi városban csapódtak be, sérülést nem okoztak.

Öt iráni járőrhajó zaklatott három amerikai hadihajót a Perzsa-öbölben, a Hormuzi-szorosban még szombaton – számolt be hétfőn az Egyesült Államok védelmi minisztériuma. Az amerikaiak szerint az irániak nemzetközi vizeken közelítették meg néhány száz méterre a hadihajókat, és azzal fenyegették meg őket, hogy fölrobbantják a három hajót. A járőrök az Iráni Forradalmi Gárda tagjai voltak.

„Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot”. Kati Marton magyar származású amerikai újságíró arról a kilenc tudósról és művészről írt könyvet, akik Magyarországról indultak, de világhírnevet Amerikában szereztek maguknak.

George Bush amerikai elnök pénteken felhívta telefonon II. Abdalláh jordán királyt, és a kétoldalú kapcsolatokról, az izraeli-palesztin békemegállapodásról és az arab királyságnak szánt amerikai segélyek összegének emeléséről tárgyaltak – jelentette be a Fehér Ház.

A Gázai övezetben csütörtökön kilenc ember halt meg az izraeli hadsereg megtorló akciójának következtében. A katonaság szárazföldi és légi csapást mért szélsőségesnek minősített palesztinok ellen. Az áldozatok között két nő és négy palesztin fegyveres van, további három azonosítatlan áldozatot egy lerombolt ház romjai között találtak.

Az amerikai elnök szerint még az idén létrejöhet a békemegállapodás az izraeliek és a palesztinok között. George Bush erről egy jeruzsálemi lapnak beszélt. Az amerikai elnök a jövő héten érkezik Izraelbe, hogy a szemben álló feleket rábírja a megállapodásra.

Az ausztráliai Gold Coaston zajló, 175 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna párosainak küzdelmében a Szávay Ágnes-Dinara Szafina magyar-orosz kettős bejutott az elődöntőbe, miután a negyeddöntőben két sima játszmában bizonyultak jobbnak a Nadja Petrova-Jelena Vesznyina orosz duónál.

Újabb, Oszama bin Ladennek tulajdonított hangfelvétel bukkant fel az interneten. A csaknem 1 órás beszédben a terroristavezér az iraki szunnitákhoz szól, és arra figyelmezteti őket, hogy ne harcoljanak az al-Kaida ellen és ne lépjenek szövetségre az amerikaiak által támogatott iraki kormánnyal.

A szállodák már most zsúfoltak, a 2000-es évi palesztin felkelés óta az idei várhatóan a legbékésebb karácsony lesz. Jézus születési helyén azonban egyre kevesebb keresztény él.

Az Egyesült Államok nemmel voksolt

Az izraeli védelmi miniszter, Ehud Barak Egyiptomba utazik a napokban, hogy Hoszni Mubarak elnökkel biztonsági kérdésekről tárgyaljon – jelentette be az izraeli védelmi minisztérium egyik illetékese szombaton.

Öt tüntetőt bántalmaztak izraeli őrök Ciszjordániában pénteken. A demonstrálók az izraeli és palesztin területeket elválasztó kerítésrendszer ellen tiltakoztak. Egyikük Mikulás-jelmezt viselt.

Az izraeli hadsereg az Iszlám Dzsihád négy katonájával végzett Gázában. A palesztin fegyveresek ezt megelőzően rakétákkal lőtték a határ menti izraeli településeket. Az egyik rakéta egy iskola kertjében csapódott be, de senki sem sérült meg.